Óvodás csoporttól a főorvosig mindenki kézműveskedik a Míves Házban

A sepsiszentgyörgyi Míves Házban működő Guzsalyas Alapítvány foglalkozásokat kínál mindazoknak, akik szeretnének a két kezükkel alkotni. A Csoóri-sorozat epizódjából ráérezhetünk ennek az ízére.

„A tárgyi alkotásokon lévő motívumok mint szimbólumok hatnak ránk. Ha megnyugszik a szemem egy tárgy mintáin, akkor ott rend van. És az a rend megnyugtat, visszavezet az isteni rendhez” – foglalta össze Benkő Éva, a Guzsalyas Alapítvány munkatársa, miért is fontos a kézműves alkotás a felgyorsult világunkban.

Az erdélyi szervezet nemcsak hasznos kikapcsolódást kínál a környékbelieknek, hanem a tradicionális tárgyi kultúra továbbélésében is szerepet vállal. Mint Benkő mondta, a városban a természetes anyagok felhasználása kikopott, a Míves Ház és a Guzsalyas Alapítvány munkája nyomán azonban újra népszerűvé válhat a tárgykészítés ezen módja.

„Az óvodai csoportot egy idő után át kellett alakítani egy nagyobb, más jellegű, szélesebb körű tevékenységgé. Itt egy olyan kultúra maradványa látható, ami nemrég még élt. A fiatalok pedig, akik pénzt, szabadidőt áldoznak, hogy itt alkothassanak, magukba szívják ezt” – mesélte.

A Csoóri-sorozat epizódjában megismerhetjük a Míves Házban folyó munkát, és megtudhatjuk, mi visz rá egy tervezőgrafikust és egy főorvost arra, hogy szabadidejében kézzel készített tárgyakkal foglalkozzon.

Ez is érdekelheti

Albu István lett a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója

Albu István tölti be november 17-től a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatói tisztjét. Az új színidirektor megtartaná a székelyföldi teátrum művészszínház jellegét, valamint új közönségkategóriákat is megszólítana – írta november 12-én a Háromszék című napilap.

Emelkedik a Csoóri Sándor Programra fordított támogatás

A kormány az eddigi 2,5 milliárd forintról jövőre 4 milliárd forintra emeli a Kárpát-medencei magyar népművészetet a középpontba helyező Csoóri Sándor Program támogatását – jelentette be Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter szombaton.

Két és fél milliárdos támogatást osztanak szét a Csoóri Sándor-programban

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára szeptember 4-én a közmédia műsorában.

Bocsárdi Lászlót is díjazták Kisvárdán

Június 20. és 28. között zajlott határainkon túli és anyaországi magyar társulatok, valamint színházi alkotónak készülő fiatalok részvételével a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválja. A legjobb előadásért a Kolozsvári Magyar Színház, a legjobb rendezésért Bocsárdi László sepsiszentgyörgyi produkcióját díjazták.