Csoportos önarckép
"Egyedül lét" - ez az alcíme az alkotópályája első szakaszában kivételes erejű, önboncolgató-önmarcangoló szólókkal bemutatkozott táncos-koreográfus új előadásának. A Kéretlen kérőim különös, éterien lebegő, hús-vér emberekre komponált, mégis, szinte fátyolként libbenő kompozíció. A Bakelit M.A.C. hosszában megnyitott, tágas terében a mozgó és zenélő játékosok szerepe egyenrangú, egybemosódó, csereszabatos. E sajátos, tizenegy testre, jelenésre alkotott produkció a folyamatos változás tényét ábrázolja líraian s találékonyan.
Növényi motívumokkal díszített, vagy egyszínű - egyaránt mutatós, eltalált - jelmezbe öltözött figurái, fiatal férfiak és nők ősinek ható közösséget alkotva élik be faltól falig e tágas (tudati) mezőt, melynek jobb oldalán foglalnak helyet a Kéretlen kérőim élőben játszó zenészei. Jávorka Ádám, Kókai János és Varga Zsolt szerepe azonban nem állandósított, statikus. Tánc és zene felségterülete egybenyitva: a muzsikusok nem csupán belépnek a tánc, a táncosok terébe, de el is vegyülnek soraikban, amint a mozgók is egymás után válnak alkalmi muzsikussá.
Ladjánszki Márta alkotása lassan hömpölyög, felezi pulzusszámunkat, lecsitít, elnyugtat, mégis a körforgás, az állandó változás, a helycserék jelenségét mutatja. Sorsjáték ez, amely a pótolhatatlanság, a röghöz kötöttség illúzióját kezdi ki úgy, hogy egyszerre mutatja meg az e cáfolatban rejlő tragikumot és szépséget. Sokféle kettősség rejtőzik ebben az absztrakt mozgásfolyamban: az érzékeny érzékiség és a fel-felvillanó agresszió akár egész konkrét (és tűéles) emlékképeket is elő képes hívni a szemlélőből. A táncszerző állandó alkotótársa, Jávorka Ádám, valamint Kókai János és Varga Zsolt kiváló zenéje méltán kap hangsúlyosan nagy teret a játékban: izgalmas és figyelemre méltó a mód, ahogy Ladjánszki egybemossa a hangzást és mozdulatot. Érzékeny táncot látunk érzékeny, olykor (a legjobb értelemben) érzelmes zenére. Hogy hol végződik az egyik, s hol kezdődik a másik, szinte ki sem vehető. Dombi Kati remek szintetizátorjátéka, vagy a hegedűs Jávorka Ádám torokszorító muzsikusi, mozdulatlan mozgásszínészi szólója - a tér fényben úszó, apró pontján - egyaránt emlékezetes marad. S messze nem csupán rendhagyó, szerepcserei bravúr voltával.
A Kéretlen kérőim finoman visszafogott dinamikája azonban olykor egészen gyengülni látszik, elvékonyodik a mondanivaló: a meditatív hangulat végpontjához ér, a nézői figyelem illan, hogy aztán egy újabb, erős kép helyreállítsa. A játékosi kört őseredeti közösségi létet idéző, költői rendbe komponáló Ladjánszki Márta érzékenyen nyúl egyszerű, s kifejező megoldásokhoz. Csoportos önarcképet látunk? Vallomást a saját, egyéni rajzolatú idillképről, félelmekről? Az előadáshoz mellékelt, (a szerzőtől megszokottan személyes) szövegrészletben megjelenik megtorpanás, kétségbeesés, szenvedély - Ladjánszki szövegében nyílt kártyákkal játszik.
A zenészekkel dolgozó táncosi kört (Bozsogi Adrienn, Dombi Kati, Garai Júlia, Jarovinszkij Vera, Kókai Andrea, Lakat Andrea, Lipka Péter és Rácz Eszter) a koreográfiát és koncepciót jegyző Ladjánszki jó szemmel válogatta össze. Lobogó, vagy pasztell figurákat látunk, s komoly kontrasztokat, átmeneteket egy-egy játékos munkájában. A karakterek ugyanis önmagukban is nagyokat változnak. Az egymás után sorakozó képek-jelenetek, bár alapvetően a nyugalom, az elmélyültség kanavászára helyeztettek, mégis képesek érzékeltetni a lendületes körforgást, a folyamatos változást, az elkerülhetetlent. Az ittlét küzdelmes szépségét és végességét. A Kéretlen kérőim erőssége a darab felütése és lezárása. Az utolsó percek emelkedett szépségében egyszerre vibrál a lét öröme és az elmúlás, a befejezés drámaisága.