A megváltozott budapesti mindennapokat mutatja be Csudai Sándor fotósorozata a Capa Központ 8F Galériájában.

Maszkos járókelők, emberek nélküli terek, ablakból lámpával
világító családok jelennek meg egyebek mellett Csudai Sándor fotósorozatában,
amely a koronavírus-járvány hatására megváltozott budapesti mindennapokat
mutatja be csütörtöktől a Capa Központ 8F Galériájában.

Csudai Sándor 2020 márciusa és szeptembere között készült Különös Budapest elnevezésű fotósorozatában bevásárlók, érettségizők, az üres Hősök tere a tavaszi napsütésben vagy a posta előtti hosszú sorban ritkásan várakozó emberek jelennek meg – mondta Szarka Klára kurátor.

A fotós szisztematikusan járta az utcákat, helyszíneket a „különös" Budapesten. Objektív, de nem érzéketlen lenyomatot igyekezett készíteni a közös tereken a pandémia hatásairól – mondta a kurátor.

„Fotóin egyszerre nyugtalanító, mégis elbűvölő város képe rajzolódik ki"

– tette hozzá.

 A Különös Budapest című kiállítás november 14-ig látogatható.

Csudai Sándor 1987-ben született, 2008-ban gyakornokként a Magyar Hírlaphoz került, majd 2010-től a lap belső munkatársaként dolgozott. Fontosnak tartja, hogy a mindennapok bemutatása mellett olyan irracionálisnak tűnő pillanatokban is keresse az emberséget és az élet alapkérdéseit, amelyek túlmutatnak a megszokotton.

Tavaly ő érdemelte ki a Hemző Károly-díjat, amellyel olyan 35 év alatti magyar – határon túli és anyaországi – fotográfust díjaznak, aki szellemiségében és a szakmai minőségben a névadó munkásságához méltó műveket hoz létre lehetőleg Magyarországon vagy magyarlakta területeken.

Fotók forrása:Capa Központ