Csúnyának tartják a budai rakpartot az örökségvédők

Kultpol

 

Az alapítvány a csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján szakértők bevonásával ismertette az általuk feltárt hibákat, amelyek Korompay Katalin, a szervezet munkatársa szerint arra vezethetőek vissza, hogy a munkát minél olcsóbban akarták elvégezni. Mint fogalmazott, az eredetileg vörös mészkő-kockákból 135 éve épített falat nem az eredeti állapotban állították helyre, így például a kövek nem a megfelelő helyre kerültek vissza, több csorba, sérült követ is felhasználtak, vagy nem töltötték ki megfelelő mennyiségű habarccsal a hézagokat. Szemléltető ábra

Kitért arra is, hogy tudomásuk szerint több, az eredetiektől eltérő színű kőkocka illegális kitermelésből származik. Korompay Katalin arra figyelmeztetett, hogy a központi szennyvíztisztító beruházásához csak akkor fizet támogatást az Európai Unió, ha az az UNESCO előírásainak megfelelően készül el.

Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke, aki a sajtótájékoztató előtt a helyszínen járt, azt közölte, hogyvalóban szélesebbnek tűnnek a fúgák, ám szerinte azért, mert jobban "odakenték". Jelezte ugyanakkor, hogy a beruházás még fél évvel a befejezés előtt van, ezért ezeket a hibákat addig pótolni lehet, így ahol kell, ott például vissza kell bontani, vagy ki kell javítani.

A sajtótájékoztató előtt a projektet képviselő cég munkatársa az újságíróknak egy állásfoglalást adott át, melyben egyebek mellett az áll, hogy a falépítés nem zárult le, az jelenleg "munkaközi fázisban" van. Közölték, az alapítvány javaslatait a beruházás szakemberei megvizsgálták, és azokat, amelyek szakmai szempontból megállták a helyüket, a beruházó figyelembe veszi a kivitelezés során. Mint írták, felkérték a Műegyetem egyik vezető szakértőjét, valamint a BVA által ajánlott műemlékvédelmi szakértőt és kőrestaurátort, hogy véleményezzék a partfal burkolatának építése során észlelt problémákat.

Segítségükkel egy hibalista készült, amelynek alapján - ígéretük szerint - tavasszal, még a projekt lezárása előtt elvégzik a szükséges javításokat. Azt hangsúlyozták azonban, hogy a hibák között egy olyan sincs, ami miatt le kellene bontani a megépített új partfal szerkezetét. Ez azt jelenti, hogy a díszítő kövek mögötti úgynevezett súlytámfalat biztosan nem kell megbontani. Véleményük szerint így ma nem lehet azt állítani, hogy a központi szennyvíztisztító uniós támogatása veszélybe került volna.