Csűr csűr hátán a szentendrei Skanzen új kiállításán

Program

Csűr-képek címmel nyílt kiállítás Szentendrén. A Horváth Levente erdélyi festőművész képeit bemutató tárlat március 15-től tekinthető meg a Skanzen Galériában.

Horváth Levente: Rézi Ilus (olaj, vászon) Forrás: Szentendrei Skanzen
Horváth Levente: Rézi Ilus (olaj, vászon) Forrás: Szentendrei Skanzen

A Kolozsvár melletti Zsobokon élő és alkotó Horváth Levente szoros kapcsolatban áll a természettel és az épített örökséggel. Kísérletező típus, aki egy-egy sorozattal éveken keresztül próbálkozik. Legutóbbi szériájának, a Skanzen Galériában most kiállított munkáinak a csűr a témája. Festményei egy fotódokumentációra építkeznek: a művész absztrakt csűrképeit gazdák kezébe adta, akik ezzel álltak „modellt” saját csűrjeikben. Az így született festményeken a figura, az ember és a szellem belekerül a térbe. Így lesz csűr a csűrben: átváltozás és összekötő létra múlt, jelen, illetve jövő között. A kiállítás kurátora dr. Sári Zsolt, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettese.

A Skanzen Galéria az elmúlt két évtizedben mintegy negyven kortárs képzőművészeti kiállításnak adott otthont. Ezt a hagyományt folytatja a múzeum most nyíló tárlata is, amely június 2-ig tekinthető meg a Skanzen irodaépületében található Skanzen Galériában a múzeum nyitvatartási idejében.