Csütörtökön mutatják be az Üvegfigurákat a Nemzeti Színházban

Egyéb

Eirik Stubo norvég rendező viszi színre Tennessee Williams Üvegfigurák című színdarabját a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán. A darabban, amelynek csütörtökön tartják a bemutatóját, Söptei Andrea, Ács Eszter, Berettyán Sándor, valamint Herczegh Péter színművészek állnak színpadra.

Eirik Stubo emlékeztetett, hogy eredetileg tavasszal kezdték volna a próbafolyamatot, azonban a pandémia miatt csak most tudták befejezni be a munkát. A nemzetközi hírű norvég rendező hozzátette: „Az életünk nem lett egyszerűbb, mint Amerikában volt a negyvenes években. Akkor világválság volt, most világjárvány. Az akkori világválság nagyon depresszív időszak volt, csakúgy, mint a mai világjárvány időszaka, nehéz gazdasági, társadalmi környezettel.”

„Azok az emberek, akik az átlagosnál kicsit törékenyebbek, eleve másként látják-élik meg a világot, sokkal könnyebben sérülnek az ilyen szituációkban. Ugyanakkor megjelenik a darabban a családot összekötő szeretet is, a művészetek, a szépség utáni vágy” – mondta a rendező.

„A figurám nagyon egyszerűen, szépen és lényegretörően van megírva, mégsem könnyű megmutatni azt a huszonnégy éves lányt, akinek a belső világában olyan problémák feszülnek, amelyeken nem tud túllépni” – mondta a Laura Wingfieldet alakító Ács Eszter, aki arról is szólt, hogy Tennessee Williams nem hibáztatja a figuráit, szereti és valamilyen szinten feloldozza őket.

A darab aktualitására hívta fel a figyelmet a Tom szerepét alakító Berettyán Sándor színművész: „Főleg a sérült emberrel való bánásmódból adódnak tanulságok. Meddig tudunk segíteni, és milyen formái lehetnek a segítségnyújtásnak?”

A darabban Amanda Wingfieldet, az anyát Söptei Andrea; Jim O’Connort, a látogatót pedig Herczegh Péter alakítja. Bővebb információk a színdarabról a www.nemzetiszinhaz.hu weboldalon találhatók.

Fotók: Nemzeti Színház