Megjelent a D10 – Duna Projekt első zenei felvétele

A Duna menti országok fiatal zenészei magyar szervezésben fognak össze az egységért.

Bolyki Tamás, a D10 – Duna Projekt művészeti vezetője a stúdióban. Fotó: Bikali Sándor
Bolyki Tamás, a D10 – Duna Projekt művészeti vezetője a stúdióban. Fotó: Bikali Sándor

„A Duna a világ legnemzetközibb folyója. Sokat mesélhetne nekünk a múltról, de ami a lényeg: közös! Egymás mellett élünk, és szeretnénk megélni a szépségét mindennek, ami közös bennünk, és mindennek, amiben különbözünk. Ehhez pedig az egyik legszebb eszköz áll rendelkezésünkre: a ZENE” – írja Bolyki Tamás, a D10 – Duna Projekt művészeti vezetője.

A D10 – Duna Projekt keretein belül Bolyki Tamás művészeti vezető és Bolyki György producer mind a tíz Duna menti országból felkért egy-egy fiatal előadót, hogy írjanak dalt a Dunáról, majd Magyarországon felvették mind a tíz számot, így született meg a sokszínű The Vein of Europe című album. A folyó minden előadó esetében más-más érzéseket hozott felszínre, különböző zenei motívumok jelennek meg a dalokban, sőt, stílusában is sokszínű műsor állt össze.

A teljes album felvezetéseként három dal jelenik meg, melyből az első mától elérhető. A szám címe Gateway to the East, előadói pedig a Bolyki Tamás Quartet és Simon Plötzeneder osztrák trombitás, zeneszerző. A számban Plötzeneder ötvözi a latin, a balkáni és jazz-zenei stílusokat, de a Kék Duna-keringőből is ihletet merít.

A dalokat Magyarországon vették fel az előadók, a Bolyki Tamás Quartet kíséretével. A szólisták itt találkoztak először a kvartettel, de ezt megelőzően hónapokon keresztül zajlott a felkészülés az interneten keresztül.

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – október 13.

Hallatta hangját a fotográfustársadalom, Kádár lemeze az Operában, XV. Wine & Violin Hegedű- és Vonókészítők Szalonja, francia irodalmi díjat kapott Proust-fordításaiért Jancsó Júlia.

Hírmozaik – október 12.

Ikonikus művekkel érkezik a Zeneakadémia Liszt Születésnapi Fesztiválja, művészet a piacon, hat színház, hat este, egy fesztivál, az Utas és holdvilág angol változata a londoni Liszt Intézetben kerül színpadra.

Megérkezett a Szárnyas fejvadász 2099 teljes előzetese

A Prime Video kínálatába érkező Blade Runner 2099 a korábbi filmekből ismert, lenyűgözően komor atmoszférát ígéri, a főszerepben pedig Michelle Yeoh és Hunter Schafer párosát láthatjuk, a producer Ridley Scott.

Alig jelent meg a legutóbbi lemeze, s a Rolling Stones már a következő albumán dolgozik

A Rolling Stones újra stúdióba vonult, erről Courtney Pine szaxofonos beszélt nemrég. A dzsesszzenész elárulta, hogy mindössze néhány hete vett fel dalokat Mick Jaggerrel, alig három hónappal azután, hogy a Stones kiadta 25. stúdióalbumát, a Foreign Tonguest.