Mi vitt rá titeket arra, hogy két angol nyelvű kislemez után magyar nyelvű dalt adjatok ki?
Régóta írok magyar nyelvű szövegeket, de eddig a fiókomban landoltak. Most elérkezettnek láttuk az időt, hogy kipróbáljuk, milyen magyar dalt készíteni. És hogy milyen? Szokatlan. Igaz az a gyakran durrogtatott közhely, amivel idáig nem akartam egyetérteni, amely szerint magyar szöveggel sokkal személyesebb egy dal.
Mi indokolta ezt a mélyebb, intimebb megnyilatkozást és a magyarul való megszólalást?
Úgy éreztem, hogy az angol nyelv falat állít közém és az előadás közé, és hogy ezt a falat, bár sokáig biztonságban tudtam magamat mögötte, most már ideje leengedni. Rengeteg Adrianne Lenkert hallgattam az elmúlt években, és a saját nyelvű megszólalásai,a játékos költőisége és a nyers őszintesége elképesztően imponál. Korrelációt vettem észre a dalai és a kedvenc magyar költőim verseinek világa közt: mind a kettőnek a nyers őszinteség és az intimitás a legfőbb mozgatórugója.
Valóban egyfajta kitárulkozás magyarul énekelni, és Az V. emelet esetében a témaválasztás is ezt erősíti. Oka volt annak, hogy a magyar szövegeim közül a most megjelenőt választottam ki. Ehhez több szempontból is meg kellett nyílnom, de úgy voltam vele, hogy ha már csináljuk, akkor ne fél gőzzel tegyük.
Miről szól a dal?
Leginkább a gyászfeldolgozás folyamatáról.
Annak a légüres térnek az árnyalatai és életképei jelennek meg a szövegben, amelyek az embert ebben a folyamatban hajlamosak elkapni.
Miért épp most érezted elérkezettnek az időt arra, hogy kiemeld a fiókból és a világ elé tárd ezt a szöveget?
A személyes inspiráltságom most jutott el arra a szintre, hogy már tudok róla beszélni. A gyászfeldolgozás első fázisaiban még gondolkodni is nehéz a történtekről, ám az ember egy idő után eljut oda, hogy már képes szavakba önteni az érzéseit.
Az érzelmeiddel való szembenézés hatott a kreativitásodra – így született a dal?
Igen, abszolút. Az V. emelet versnek indult, szinte „kigurult” belőlem, és csak később eszméltem rá, hogy dal is lehet belőle. Hozzáteszem, hogy nagyon sokat beszélgettem róla Ligeti Gyurival, aki szerint nincs olyan, hogy szakmai, csak emberi van. Ez a gondolat nagyon belém ragadt az elmúlt hetekben. Még emésztgetem. Nem tudom, hogy teljesen egyetértek-e vele, de nagyon elgondolkodtatott.
Miként folytatjátok az utatokat a zenekarral az első magyar dalotok megjelenése után?
Ez is olyan dal, mint a többi: a megjelenését követően elengedem, így nem befolyásolja a további utunkat. Miután megjelenik, már nincs sok közöm hozzá, és nincs vele dolgom. Szívesen énekelek angolul és magyarul is, és mind a két nyelven egyaránt vannak félkész, kész és stúdióban felvett dalaink.
Hogyan tudod megőrizni a kreatív szabadságodat?
Úgy, hogy az alkotói folyamatom első fázisainak a legtöbbször a játékos hozzáállás és nem az intellektus az alapjuk. Sokféleképpen készülhet dal: szövegből, elejtett prozódiából vagy próba utáni jam sessionből kiindulva egyaránt. De a kulcs szerintem minden esetben az integrált gondolkodás.
Azt hiszem, ez nagyon jó analógia arra, hogy amikor az ember a zene világában elengedi magát, akkor abszolút nem szabad gondolkodni, intellektualizálni. De másnap, amikor a szöveget meg szerkeszteni vagy a dalt strukturálni kell, már érdemes analitikus szemléletre váltani.
Mi az, amit még szívesen megosztanál a zenekarról?
A szövegeink minden esetben belső utazásokról szólnak. Melankolikus zenekar vagyunk, hangsúlyos tulajdonságunk a befelé fordulás, a befelé figyelés. A The Roving Chess Club tagjai rajtam kívül mind introvertáltak, én pedig ambivertált (az introvertáltak és az extrovertáltak személyiségjegyeit egyesítő karakter – a szerk.) vagyok. Ez érezhető is azon, ahogyan és amiről zenélünk.
Az egyik tehetségkutatón a zsűritag Agócs Marci, az Aurevoir. énekes-gitárosa azt mondta, hogy a zenénknek nagyon amerikai és angolszász vidékről származó lelkülete van, ám nagy adag kelet-európaiság, kelet-európai fájdalom is van benne. És még hozzátette, hogy azért szereti, mert benne van az, ami a művészet feladata: nemcsak feledtet, hanem eszméltet is. Ezeket nagyon megtisztelő mondatoknak érzem, amelyek jól jellemzik a küldetésünket.
