Kezdjük az elején: hogyan alakult, hogy zenélésre adtad a fejed? Melyek voltak a ?zenei kezdeteid??
Kimondott kezdete nem volt a történetnek: nem emlékszem olyan pillanatra, hogy ne szerettem volna zenélni. Amióta beszélek, azóta énekelek is, a zenélésnek a mímelése teniszütővel a kezemben ugyanolyan játék volt, mint legózni. Elég korán, kilencévesen kezdtem gitározni, onnantól kezdve pedig megállíthatatlan voltam. Nagy mérföldkő az életemben, hogy felvételt nyertem a Kőbányai Zenei Stúdióba, ahol a szakmám végül is valóban a gitár lett. De fontos pillanat volt a húszas éveim elején az is, amikor találkoztam az úgynevezett fingerstyle gitározási technikával, amely a mai napig áthatja a zenémet: azt a célt, hogy a színpadon egyedül, egy szál gitárral megpróbáljak úgy megszólalni, mint egy egész zenekar.
A teniszütős ?gitározások? óta már jó pár év eltelt: volt egy olyan pont, amikor úgy érezted, biztosan jó úton jársz?
Elég önfejű vagyok ahhoz, hogy folyamatosan úgy érezzem, a megfelelő úton járok. Nem is emlékszem valójában arra, hogy letértem volna erről vagy zsákutcába tévedtem volna. A törekvéseimet általában valamilyen elismerés, szakmai visszajelzés mindig igazolta: ezek is mutatták, hogy érdemes a zenélésbe több energiát belefektetnem. Legutoljára, mikor úgy éreztem, kissé letértem a tervezett útról, akkor is én voltam az, aki ezt legelőször észrevette: ekkor pedig nem esett nehezemre kimondani, hogy köszönöm szépen, de ezt nem fogom csinálni.
Legelső nagylemezed vezértémájának a négyes metró állomásait választottad.
A koncepció maga elég szürreális: tudatos asszociációt nem kell ebben keresni. A négyes metrónak az útvonalából én már a kezdet kezdetén valamiféle zenét hallottam ki. Már csak a kontrasztok tekintetében is: ha egymás mellé rakom a megállóknak a hangulatát, Kelenföldnek a nyugodt lakóövezeti békéjét, a Rákóczi tér vagy a II. János Pál pápa tér kevésbé előkelő, fontos társadalmi kérdéseket felvető világát, vagy épp a Kálvin tér nyüzsgését, nagyon éles ellentmondások tapasztalhatók. Különböző színei ezek ugyanannak a világnak, ez a világ pedig Budapest. Nagyon emlékeztetett ez engem a különböző ?konceptalbumok? felépítésére: utóbbiak térhódítása a hatvanas évek kezdetétől indult, elég a Beatlestől a Sgt. Pepper?s Lonely Hearts Club Bandre gondolni, vagy a Pink Floydtól a The Dark Side of the Moonra. Az asszociációm alapmagja ez volt: hogy ezek a különálló városrészek, amelyekre önálló entitásokként is tekinthetünk, együtt rajzolják ki a város arcának az egészét.
Mi inspirál még, ha épp nem a metró útja?
Gyakorlatilag minden, hiszen élem az életem, figyelem az embereket. De mindennek nagyon kevés hányadát teszik ki a zenei eszközök. Ez elég különös. Sosem csináltam még hasonlót, de az év elején most két hónapra leraktam a gitárt. Most eljött ennek is az ideje. Ezek alatt a hónapok alatt pedig valamiért sokkal több zenét hallottam ki a ?nemzenéből?: úgy gondolom, a dal nem ott kezdődik, hogy milyen akkordokat pakolok egymás mellé, hogy milyen hangokat fogok le a gitáron vagy játszok le a zongorán, hogy mit énekelek meg. Sokkal fontosabb, hogy az ember miről énekel, hogy mi az oka annak, hogy dal született egy témáról. Elkezdtem így figyelni a világot: történeteket kerestem. Kulcsszavakból bontottam ki egész cselekményszálakat, megvizsgáltam, ezek hova tartanak, bennük mi történik? Ez még nem zene, de mégis: itt kezdődik a dal.
Számítani lehet tehát majd új szerzeményekre is a folyamat végén?
Folyamatosan dolgozom, dolgozunk. A jövő hónapban ki is jön egy új dal, ami afféle ízelítő lesz a második nagylemezemhez. Az új szám ezt ugyan még jócskán megelőzi: egy egész éven át fogunk még az új album felvételein dolgozni. Maguknak a daloknak nagyjából a fele már egészen vállalható minőségben készen van, a többin még munkálkodni kell. Érleljük, nem sietünk sehova. A megjelenése ennek az anyagnak jövő tavasszal várható.
Csütörtökön zenei karriered megindulásának ötödik évfordulóját ünnepled.
Ez a fél évtized, ami mögöttem áll, egy nagyon izgalmas időszak volt, sok-sok fordulattal, mindenképp érdemes hát megünnepelni. Olyan koncert lesz ez, ahol egy kalap alá veszem az első három évnek az útkereséssel teli dalait, a Metropolitát, ami a jelen, valamint a jövőnek, zenei aktivitásom majdani hatodik, hetedik évének az újdonságait. Hiszen egyet-kettőt talán majd ezekből az új számokból is elpuffogtatunk, ha elég bátrak vagyunk. Hogy még izgalmasabb legyen az este, mindebben vendégek is segítségemre lesznek. Temesvári Bence fog hegedülni, ő tulajdonképpen már egyszemélyes zenekarom tagjává vált. Mellette Vitáris Iván, az Ivan & The Parazol énekese, és Szeder-Szabó Kriszti, a Szeder énekese lesz a vendégem. Úgy gondolom, elég izgalmas lesz.
És mit gondolsz, merre folytatod majd tovább?
Szeretnék jobban játszani, több embernek, több helyen ? azt hiszem, efelé jó úton járok. Ez persze egy folyamatos belső figyelmet is igényel, hogy az ember észnél legyen, és tudja, melyek azok a következő lépések, amelyek a kitűzött célokhoz eljuttatják. Ahova az elmúlt öt év során elértem, azzal nagyon elégedett vagyok. Úgy gondolom, szüntelenül felfelé török: ötletek mindig vannak, hogy hogyan kellene folytatni. Jelenleg persze egyszerre vagyok rettentő kreatív dolgoknak a megteremtője, és közben élvezem azt is, ahogyan egyszerűen csak megtörténnek velem a dolgok.
