A hivatalosan csak négy éve létező, ám valójában 2013-ban alakult, Vörös Ákos és Zsuffa Aba alkotta Analog Balaton elektronikus duó tagjai még gyerekszínészként ismerték meg egymást egy balatoni táborban, de életük felnőttként fonódott össze igazán. Első lemezük csaknem egy évtizedet váratott magára, de most végre megérkezett a Lent kilenc emlékezetes dallal.

Az album vázát Ákos és Aba a fiókból húzta elő. A Kinizsi utcai lakáshoz, a régi Dürer kerthez és az újpesti próbateremhez kapcsolódó dalok évekig félkészen álltak egy számítógépes mappában, majd főképp a rajongók és a barátok unszolására formálódtak és váltak egy teljes lemezzé.

„Az összes dal elég személyes. Ákossal együtt laktunk évekig, sok történet abból az időszakból jön, de van benne teljesen aktuális is. A dalokban közös, hogy mind generációs problémákat fogalmaz meg. Nem különösebben más az életünk, mint bárki másé, ezért valószínű, hogy a mostani 20-30 közötti fiúk, lányok sok mindenre bólintanak majd, hogy: ja, ebben vagyok én is” – mondja Zsuffa Aba.

A duó éveken keresztül óriási szabadságként élte meg, hogy sosem kapott végleges formát egy-egy, a közönség által már jól ismert, koncerteken évek óta játszott daluk. Szívesen variálták őket a fellépéseken, ahelyett, hogy ragaszkodtak volna a felvételeken hallott hangzáshoz.

Zsuffa Abával készült interjúnkat olvastasd már?

„Élőben sok instrumentális buliszámot játszunk, viszont a lemezanyagon kizárólag szöveges dalok lesznek. Ezek főleg magunkba néző, melankolikus számok.

Koncerteken jó táncoltatni az embereket, de ha hazamennek, akkor nem biztos, hogy ugyanazt kell hallgatni. Meg a buliszámok tiszavirág-életűek, én szeretném, hogy legyen pár sor, amire évek után is lehet emlékezni, mint ahogy én is emlékszem azokra a dalokra, amelyeket tinikoromban hallgattam, és ezek kivétel nélkül a szöveges dalok.”

A Lenten hallható kilenc számból a 0112, a Medvelábnyom, a Fent és a Dealer már korábban megjelentek kislemez formájában, melyeket az egykor filmzenének indult Könnyű követett, amelynek videóklipje a rég várt elutazás élményét hozta vissza a hosszú bezártság után. Az album végleges formáját a Covid időszakában érte el, és a Hangfoglaló program támogatása nélkül valószínűleg nem valósult volna meg.

„2013 körül megírtunk egy lemezt, ami sosem jött ki, pontosabban csak három szám jelent meg róla. Nem fejeztük be ezeket, valamihez a szöveg sem volt meg teljesen, és nehezen tudtunk kapcsolódni a hangulatához. Ez azonban megváltozott az elmúlt egy évben. A bezártság és az egyéb személyes tragédiáink szépen kipréselték belőlünk azt, ami ennek az anyagnak a befejezéséhez kell.”

Személyes fejlődéstörténetek, búcsú a fiatalságtól, bluesos és lassan hömpölygő, majd érzéki dalok – ezek mind jellemzik a Lent anyagát.

Győri Ágnes

A cikk a Magyar Kultúra magazin 2022/3. számában jelent meg.

Nyitókép: Analog Balaton/Wilhelm Laura