Danis Lídiáé idén a Ruttkai Éva-emlékgyűrű

Egyéb


danis_kormagyar.jpg
Danis Lídia a Körmagyarban

(MTI) -  A leadott szavazatokat tartalmazó lepecsételt urnát a Vígszínház nagyszínpadán az Úrhatnám polgár című darab előadása előtt megrendezett ünnepségen nyitották fel.
    Kiss Péter, a színház sajtófőnöke az MTI-nek elmondta: a társulati tagok titkos szavazata alapján az idén 21. alkalommal odaítélt elismerést a hagyománynak megfelelően a művésznő leánya, a díjat alapító Gábor Júlia nyújtotta át a művésznek.
    Az 1927. december 31-én született és 1986 szeptemberében elhunyt Ruttkai Éva Kossuth-díjas, kiváló művész nevét viselő elismerést minden évben Ruttkai Éva születésének évfordulója alkalmából ítélik oda.
    A társulat az adott naptári évben bemutatott előadásokban nyújtott alakítások alapján ítéli oda a díjat. Danis Lídia a Körmagyar című darabban a takarítónő, a Száz év magányban Rebeca,  a Cseresznyéskertben Ánya szerepében nyújtott alakításáért kapta az elismerést kollégáitól.
    A színésznő aláírásával díszített Ruttkai-gyűrűvel elsőként, 1987-ben Tordy Gézát jutalmazta a Vígszínház társulata. A kitüntetettek sorában van Eszenyi Enikő, Darvas Iván, Pap Vera, Gálffi László, Kaszás Attila, Lukács Sándor, Tábori Nóra, Jánoskuti Márta, Kútvölgyi Erzsébet, Igó Éva, Alföldi Róbert, Hajdu István, Csöre Gábor és Venczel Vera. 2004-ben Harkányi Endre, 2005-ben - harmadik alkalommal - Börcsök Enikő, tavaly Rajhona Ádám kapta az elismerést kollégáitól.
    Kiss Péter beszámolt arról, hogy Ruttkai Éva születésének 80. évfordulója alkalmából márványtáblát helyezett el a Vígszínház társulata szombaton Budapesten, a II. kerületi Endrődi Sándor utca 67/b számú házon, ahol a színésznő élt Latinovits Zoltánnal. Vasárnap este pedig Keleti Éva Ruttkai Éváról készített fotóiból nyílik kiállítás a Vígszínházban.