Georges Jacques Danton Arcis-sur-Aube-ban született 1759. október 26-án, apja királyi ügyész, anyja egy ácsmester lánya volt. Jogi diplomáját 1784-ben szerezte meg. A forradalom kitörésekor belépett a Nemzeti Gárdába, októberben kerületének elnökévé választották. 1790-ben a ferencesek templomában alakult Cordeliers klub vezetője lett Marat és Camille Desmoulins társaságában, gyakran mondott beszédet a jakobinusok összejövetelein is. Nevét a tömeg 1791 júniusa után ismerte meg, amikor XVI. Lajos szökési kísérlete után a Cordeliers tagjai petícióban követelték a király lemondását. 1792 nyarán néptribunként lázított a királyság ellen, a feltüzelt tömeg rohanta meg augusztus 10-én a Tuileriákat. A Nemzetgyűlés igazságügyi miniszterré választotta, az új kormányt Danton elsöprő személyisége uralta. Szeptember elején a Konvent tagja lett, tekintélyét azonban nagyban csökkentette, hogy miniszteri posztjáról lemondva nem tudott elszámolni 200 ezer livre titkos kiadással. A Konventben a Hegypárt soraiban ült. A király perének kezdetekor Belgiumban volt, ahol állítólag saját zsebére adott el jó néhány állami és egyházi birtokot, 1793. január 15-én azonban jelen volt, és XVI. Lajos kivégzésére szavazott.
A forradalom intrikáiban főszerepet játszott, a girondisták többször vádolták meg korrupcióval, árulással, holott ő kísérletet tett a kiegyezésre velük. Visszafordult a Hegypárthoz, 1793 áprilisában az első Közjóléti Bizottság tagja, tényleges vezetője, a külügyek és a katonai kérdések felelőse lett, s komoly szerepe volt a később őt is elítélő forradalmi törvényszékek felállításában. Felesége 1793 eleji halála után Danton egyre jobban kiábrándult a politikából. Elítélte a Robespierre által bevezetett forradalmi terrort, ellentétbe került a Megvesztegethetetlennel. Az 1793 júliusában újraválasztott Közjóléti Bizottságból már kimaradt, s szinte akaratán kívül a mérsékeltek szószólójának szerepében találta magát. Miután október végén nem sikerült megakadályoznia a girondisták kivégzését, egészségügyi és családi okokra hivatkozva vidékre költözött. 1793 novemberében váratlanul visszatért a fővárosba és ismét bekapcsolódott a politikai életbe. Eleinte a radikálisokkal szemben a Közjóléti Bizottság politikáját támogatta, azt remélve, hogy így megmentheti letartóztatott barátait, és lassíthatja a szélsőségek felé tolódást. Mikor 1793 végén végleg szakított a jakobinusokkal, sorsa megpecsételődött. Danton egy pillanatig sem hitte, hogy az általa puhánynak és doktrinernek tartott Robespierre-nek lesz mersze letartóztatni, így nem volt hajlandó elmenekülni. Pedig a radikális frakcióval való leszámolás után rá is sor került, társaival együtt 1794. március 29-én tartóztattak le. A nyilvános tárgyalás mai szemmel koncepciós pernek minősíthető: 12 helyett csak hét esküdt ítélkezett, a védelem tanúit nem idézték be, sőt sokszor a vádlottaknak sem adták meg a szót. Az ítélet halálra szólt, Dantont és társait április 5-én lefejezték. A vérpad felé zötykölődő Danton Robespierre házánál ezt kiáltotta: "Követni fogsz ezen az úton!", utolsó szavai pedig ezek voltak: "Hóhér, mutasd fel fejem a népnek, nincs részük mindennap hasonló látványosságban!" Számtalan dráma, regény, film született életéről és főként haláláról, alakja Madách Tragédiájában is felbukkan.
