A központ varázslatos helyszíne Ammán belvárosának tetején sokkal inkább tűnik hatalmas villának, mint múzeumnak: a lépcsőzetes kertek között szabadon lehet bolyongani, és a teraszokról elképesztő kilátás nyílik a fővárosra. A művészeti terek hat, az 1920-as évekből származó történelmi épületben vannak, a kertek pedig régészeti lelőhely mellett húzódnak, így a Darat al Fununban egyedülálló módon találkozik egymással művészet, építészet és régészet.
A Darat al Funun házai az elsők között voltak azok közül, amelyeket a környéken a tehetős családok emeltek. Ám amikor a Khalid Shoman Alapítvány ideális helyszínt keresett a gyűjteményének, ezen a területen már a kertek is, az épületek is egészen leromlott állapotúak voltak. Az 1992 és 1995 között zajló, Ammar Khammash által vezetett felújítási munkálatok során az első három épület és környezete szépült meg, és a főépület tetejét bővítették ki, hogy a könyvtárnak helyet biztosítsanak. 2005-ben Sahel al Hiyari újratervezte a felső határfalakat és a bejáratot, modernizálta az épületeket, és megalkotta a terület építészeti koncepcióját. 2011-ben Nabil Naouri felújította a negyedik épületet, és még ugyanabban az évben három raktárt kortárs művészeti térré alakítottak át. Ekkor nyílt meg a The Lab – amely kísérleti projekteknek ad otthont –, a rezidens kutatók és művészek épületei, továbbá egy ötödik épület, a Beit al Beiruti. A Darat al Funun ezekkel a kiegészítő terekkel ma 5196 négyzetméteres. Mivel a házakat egyaránt tervezték jordán, palesztin, szír és libanoni építészek, a múzeum a régió közös történetének élő emléke: oázis a zsúfolt városközpont közepén, ahol egyszerre lehet művészetet fogyasztani és megpihenni, a kilátásban gyönyörködni.
A főépület velencei stílusban épült mediterrán villa, amely az 1920-as évekbe repít vissza, amikor a környéken mindenhol ilyen típusú épületeket emeltek. A város polgármestere 1918-ban kezdte meg az építtetését. A kétszintes épületben 1938-ig az arab légió brit parancsnoka élt, majd a jordán kormány birtoka lett, és rövid ideig a miniszterelnöki hivatal működött benne.
1988-ban Suha Shoman vette át az alapítvány vezetését, és hozzálátott, hogy az arab világ művészei számára megteremtse a találkozások lehetőségét. A központ fokozatosan olyan találkozóhellyé vált, ahol a menedéket kereső művészek otthonra találtak és támogatást kaptak. Speciális művészeti tér jött létre, ameely nem klasszikus múzeum vagy kereskedelmi galéria, hanem olyan hely, ahol a művészek otthon érezhetik magukat, dolgozhatnak és kiállíthatnak, eszmét cserélhetnek, tanulhatnak egymástól, kísérletezhetnek. A kiállítások épületről épületre folytatódnak; olykor úgy érezzük, mintha családi otthonban vagy lakásgalériában bolyonganánk, egy másik épület viszont white cube-ként funkcionál, a kert déli részén pedig régészeti leletekbe: egy VI. századi bizánci templom romjaiba és egy régi barlangba botlunk.
Az épületekben az alapítvány gyűjteményéből rendezett állandó kiállítás mellett mindig helyet kapnak időszaki tárlatok, amelyek aktuális jelenségekre reflektálnak. Jelenleg a Solidarity with Palestine című tárlat tekinthető meg, ami azért is izgalmas, mert egészen más szemszögből közelít a Gázai övezetben zajló konfliktushoz, mint Európában megszoktuk. A múzeum és a benne zajló kiállítások nagy erénye még, hogy európai művészeten szocializálódott szemünket képes kibillenteni az evidenciákból, és megmutatni, miként lehet egészen másféle művészetfogalom alapján közelíteni festményekhez és szobrokhoz. Túlléphetünk általuk a sztereotipikus gondolkodásmódon, és az európaitól nagyban eltérő művészeti világra irányíthatjuk a figyelmünket.
Fotók forrása: Darat al Funun – A Khalid Shoman Alapítvány
