A múlt hét végén már őrizetbe vettek két gyanúsítottat, akikről Beccuau elmondta, hogy „részben beismerték” részvételüket a rablásban.
Az ügyész azt is közölte, hogy egyelőre semmi nem utal arra, hogy a tetteseknek bűntársaik lettek volna a múzeumon belül, de nem zárható ki annak a lehetősége, hogy a rablásban többen vettek részt, mint a biztonsági kamerák által észlelt négy bűnöző.
A maszkot viselő rablók fényes nappal törtek be a Louvre épületébe és nyolc felbecsülhetetlen értékű ékszert vittek el a koronaékszereket kiállító Apolló Galériából. A műkincseket a hatóságok közlése szerint még nem sikerült megtalálni.