Egy színészsors három stációban ? hangzik ?a? Darvas című kiállítás alcíme, nehéz lenne ugyanis nem a börtön előtti, alatti ? illetve a színháztól való elzártságának éveire ? és utáni évekre osztani életét és pályáját. 1956 előtt ugyanis mindenben sikerrel járt, amibe csak belefogott. A Liliomfi főszerepe meghozta az első országos sikert, kiválóan alakította a gondtalan vándorszínészt, akár azt is mondhatnánk, a szerepet rá írták.
Az emblematikus játéka előtt háromszor vágott neki a főiskolának, de nem végezte el azt. ?A legintelligensebb színészek egyike, akiben megvolt az alázat a hivatása iránt? ? mondta el Szebényi Ágnes közművelődési referens, a kiállítás egyik szervezője, kurátora. Fel is figyel rá Várkonyi Zoltán, aki a Művész Színházba hívja el, és akinek köszönhetően színházi pályája tovább ívelt felfelé. Hosszú az út azonban még a beérett, elgondolkodó művész megszületéséig, amit többek között Gogol: Egy őrült naplójában köszön vissza a színpadról.
A Paulay Ede utcában csupán négy évet megérő magánszínházban, a Művész Színházban nem sokáig maradt, de nagyon sokat tanult ott, Várkonyi Zoltánban igazi mesterre lelt. Itt találnak egymásra Tolnay Klárival is, aki szerint: ?A színpad nagy kerítő?. Jean Anouilh: Euridiké próbái során ismerkedtek össze és éltek 13 évig házasságban. Innen került aztán a Madách Színházba ? ami akkor a Madách téri épületet jelentette ? előbb Barta Zsuzsa, majd két év után Horvai István igazgatósága alá.
Két mestere Várkonyi Zoltán és Horvai István volt. Később, a Vígszínházban épp e két mester keze között válik érett művésszé. Horvaival orosz klasszikusok iránti rajongásuk köti össze őket, Darvas Ivánt gyökerei predesztinálják erre. Orosz anya, magyar apa gyermekeként nő fel, identitástudata azonban csak 1956-ban alakul ki a négy nyelvet beszélő színészben, miután gyermekkorát és fiatalsága éveit Prágában töltötte, ahol német nyelvű iskolába járt. Sokáig egy titkos nyelvnek gondolta a magyart, melyet csak ő és családja értett meg, fiatalon ugyanis csak otthon hallott magyar szót.
Gyökerei többször is segítségére siettek: például amikor színháztól való kényszerű távolmaradásának felfüggesztését kérte a kultúra hazai mindenhatójától, Aczél Györgytől, aki külföldi rokonaira hivatkozva a határokon túli boldogulás lehetőségét pendítette meg a színész előtt. Csakhogy a kultúrpolitika mindenható ura nem a színész orosz családjára gondolt, hanem a Svájcban letelepedett testvérre, akinek 1956-os, börtönből való kiszabadításáért Darvas 1957-ben több hónapra börtönbe került.
A szerepeit és szerelmét, könnyed színészi éveit fotók sorozata kelti életre a kiállítás első termében ? itt egyaránt megjelennek komikus és drámai szerepei is, mint a Dollárpapa vagy a Gázolás című filmekben. Számos gyermek- és idős csoport érkezik a múzeumba, több drámatagozatos osztály is tett már náluk látogatást, és különösen érdeklődnek a mostani kiállítás iránt. A kisebbek akár a Liliomfit idéző jelmezekbe is felöltözhetnek. A következő terem azonban már nem a színházé és a filmeké, hanem a börtöné, amely az azt követő szilenciumot idézi meg. Miután ugyanis testvérét, Darvas Ivánt kiszabadította a börtönből, több hónapnyi nyugalom következett ugyan, de egyik percről a másikra megjelentek az államvédelmis rendőrök. Az ítélet börtön volt.
Miután azonban négy évig nem játszhatott, majd Aczél György került döntési pozícióba, levelet írt, és kérte, hogy ismét játszhasson. Ezt követően hívatta be magához Aczél, a kelepcét kijátszva azonban Darvas így felelt a kérdésére: ?Való igaz, hogy anyám családja Moszkvában lakik, de én nem szovjet színész akarok lenni, hanem magyar.? Aczél a leírások szerint nagyot nevetett a leleményes válaszon, és Miskolcot ajánlotta fel Darvasnak, aki örömmel el is fogadta a lehetőséget. Egy évig játszott ott, majd ismét visszakerült Pestre. Tudjuk, a börtönben, majd elszigeteltségben élő színész a száműzetést nagyon nehezen élte meg, nem csak rabként bántak vele méltatlan módon. A börtönből kikerülve kétkezi munkásként tartotta el magát. Később, Déry Tibor: Szerelem, illetve a Két asszony című novella kisregények megfilmesítésekor például a börtönben zajló forgatások során felismerte egykori fogvatartóját ? 2000-ben megjelent életrajzi könyvében mesél sokat erről az időszakról. Sokat köszönhetett Házy Erzsébet színésznőnek is, amiért elfogadta és szerette őt a legelhagyatottabb időkben. Második feleségével sem lelte meg azonban a boldogságot, ismét válással végződött a házasság.
Miskolci éve után két évadra a József Attila Színházhoz szerződött: a rendszer a munkásosztály lakhelyén álló színházba a kevésbé kegyelt alakokat tette, hogy ellehetetlenítsék őket abban a környezetben. Céljukat azonban nem érték el, hiszen olyan húzónevek kerültek oda, mint Sinkovics Imre, vagy éppen Gobbi Hilda, akiket mindenhol imádott a közönség. 1965-ben ?tért haza?: a Vígszínházban megtalálta otthonát. Régi mestere, Várkonyi hívta meg a színházba, akiről Gábor Miklós vallotta: ?Bárhol megjelenik a világban, három perc alatt színház nő körülötte.? Várkonyi Zoltán vérbeli színházi ember volt, fontos volt számára minden színész, de ugyanannyi energiát fordított a technikai személyzetre is. Mindenkiben gondolkodott, megfelelően tudta kihasználni az energiákat. Várkonyi 1979-ben bekövetkezett halála után ugyan még a színházban maradt Darvas, de már nem érezte úgy, hogy örülnek neki, ezért 1985-ben másfelé vette az irányt.
Darvas Iván nemcsak a klasszikus orosz szerzőkhöz, mint Csehov vagy Gogol vonzódott, szerette Beckett és Kafka műveit is, akiket rendezőként is szívesen kipróbált.
A kiállítás anyaga nagyban épül az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet fotóanyagára, a filmes anyag azonban a Széchenyi Könyvtárból érkezett a tárlatra, több fotót a Vígszínház adott át. Két sikertelen házassága után ugyanis egy színházi fotósban találta meg az igazit, majd az elmesélések alapján 30 éven keresztül éltek teljes harmóniában, két gyermekük született. A kiteljesedést harmonikus magánélete mellet az Egy őrült naplója darabban játszott főszerepe koronázta meg: a nehezen levetkőzhető szerep egy külföldi kollégáját néhány havonta szanatóriumba kényszerítette ugyan, neki mindig sikerült visszatérnie önmagához. Annyira szerette e szerepét, hogy miután már több százszor bújt újra és újra Popriscsin szerepébe, azt mondta: ha csak már ezt játszhatná, akkor is mindig találna bene újat.
