Darvas Ivánra emlékeznek

Egyéb

 (MTI) - Darvas Iván 1925. június 14-én a - ma már Tornaljához csatolt - kis faluban, a Szent-Iványi család kastélyában született. Darvas Iván a második világháború után csak 1966-ban látta újra a szülőhelyét, amikor Vöröskő várában Várkonyi Zoltánnal forgatta az Egy magyar nábob - Kárpáthy Zoltán című filmet, és a forgatás szünetében Bejébe utazott. 2003-as, utolsó itteni látogatásakor, amikor a falu díszpolgárává avatták, megszületett a gondolat, hogy a bejei kastélykert mögött, utcát nevezzenek el róla. 
  Darvas Iván szülei - édesanyja, Jevdokimova Antonyina és édesapja, Darvas János tanár - néhány évig éltek a kis gömöri faluban, ahol a családfő Szent-Iványi József titkáraként dolgozott, majd a család Prágába költözött, ahol  Darvas János a Prágai Magyar Hírlap munkatársa volt. Darvas Iván a prágai iskolaévek során tökéletesen megtanult csehül, amihez jó alapul szolgált "anyai" anyanyelve, az orosz.

    A Magyar Televízió is emlékezik a Kossuth-díjas színművészre. Egyik legemlékezetesebb produkciójában, az 1954-ben készült, biedermeier stílusú Liliomfiban Darvas Iván a bohó címszereplőt alakította. "Beleszeret Mariskába, Szilvay professzor gyámleányába. Jóllehet, a professzor egymásnak szánta őket, hiszen Liliomfi valójában az unokaöccse. Addig azonban ellenzi a házasságot, amíg a haszontalan ifjú fel nem hagy azzal a hozzá nem méltó vándorkomédiássággal. Márpedig Liliomfi nem vágyik másra, csak erre a komédiás életre, ráadásul Mariskát is megfertőzi a kalandos, romantikus élet szeretetével. A szigorú szülőket, nevelőket és gyámokat pedig megtévesztik furfanggal és csellel, hogy egybekelhessenek és győzzön a szerelem" - idézi fel az MTV közleménye a történetet.
  Darvas Ivánnak olyan legendás partnerei voltak a Liliomfiban, mint például Krencsey Marianne, Dajka Margit, Pécsi Sándor, Balázs Samu, Szemere Vera, Soós Imre, Ruttkai Éva, Tompa Sándor. Csütörtök este egy összeállítással emlékezik Darvas Iván gazdag és sokszínű alakításaira a közszolgálati televízió.
  "A hazai színjátszás óriását felejthetetlen színpadi és filmes szerepeivel búcsúztatja az MTV, miközben Ruttkai Éva, Törőcsik Mari, Pécsi Sándor, Latinovits Zoltán vagy éppen Gobbi Hilda zseniális tehetségével együtt a magyar színjátszás aranykorának legszebb pillanatait varázsolják a képernyőre. Liliomfi, Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, Bakaruhában - és még sok-sok filmszerepben láthatják a nézők, és elénekli a Várj reám című dalt is, amely hosszú pályafutása alatt összeforrt a nevével" - olvasható a közleményben.
 
Korábban: