Az ünnepségek során felolvasásokat tartanak a szobor korabeli méltatásaiból a Palazzo Vecchioban. Ezekben a beszámolókban a szobrot rendszerint a város szabadságának szimbólumaként értékelték. Giorgio Vasari például így méltatta az alkotás: "A mű túlszárnyalja az újat és a régieket, a görögöt és a latint, s vetélytársait mind elhomályosítja." A szobrot az Academia Galériában múlt hónapban több mint száztízezren tekintették meg, miután hosszas viták után megtisztították.
Egy álló helyzetű szobrokkal foglalkozó szakértő szerint Dávid testhelyzete csípő-, láb- és hátproblémákkal magyarázható. A restaurátorok a 4 és fél méter magas szobor leggyengébb pontjának a bokát találták. A szoborszakértő Alan Herdman elmondta: "Ha ferdén nézünk rá, láthatjuk, hogy a jobb oldali fenékrész nem olyan erős, mint amilyennek lennie kéne. Ennek az az oka, hogy Dávid a csípőjére támaszkodik, és rossz a súlyeloszlása. A csípője egyik oldala gyenge tehát, csakúgy, mint a dereka, mely ugyancsak fájhatott. A medencéje is elég rossz pózban áll. Előreugrik, és az alak csak az egyik oldalára támaszkodik a csípőjén. A jobb oldala pedig nem egyenes."
A szobrot Michelangelo 1501-en kezdte el készíteni, és három éven át dolgozott rajta. A szobor eredetileg a Palazzo della Signoriában volt, de műemléák-védelmi okokból 1873-ban átköltöztették az Accademia Galéria épületébe. 1991-ben egy őrült kalapáccsal próbálta szétverni a szobor bal nagylábujját, s a nagyközönség a helyreállítás miatt pár hónapig nem láthatta a szobrot.
