A névadó
Déri Frigyes gyáros és műgyűjtő 1852-ben született Bácskában. Apja, Déri Károly (Deutsch Mór) a katonai pályát cserélte gazdálkodásra és kereskedelemre. Gyermekei jövője érdekében, az iskolalehetőségek miatt költözött a család Bajára, majd az 1870-es években Bécsbe, ahol selyemgyárat hozott létre. A nagy átkeresztelkedési hullám idején katolizáltak és vették fel a Déri családnevet.
Déri Frigyes kereskedelmi érettségit tett, Bécsben textilipari szakiskolát végzett, mellette textilgyárakban dolgozott, majd Németországban tett tanulmányutat. A monarchia egyik legsikeresebb és szakmailag legelismertebb textilipari vállalkozója lett. Az osztrák kereskedelmi és iparkamara képviseletében utazott az 1878-as párizsi világkiállításra, a magyar kereskedelmi miniszter pedig a magyarországi selyemhernyó-tenyésztés ügyében kérte tanácsát. Jelentős vagyont szerzett.
Úgy vélte, nem a jó, hanem az értelmes és hasznos élethez szükséges a vagyon, amelyet értékes könyv- és műgyűjtemény létrehozására költött.
Művelődés iránti igénye nem volt egyedülálló a családban: testvére volt Déri Kálmán festőművész és Déri Miksa mérnök, feltaláló is.
A klasszikus polgári eszmények jegyében a honpolgári hűséget és a köz szolgálatát is fontosnak tartotta. Baján közművelődési könyvtárat hozott létre, segítette a Jókai-szobor felállítását, a Benczúr-album kiadatását, támogatta a Szépművészeti és Néprajzi Múzeumot, valamint a debreceni Református Kollégiumot.
Műgyűjtésének első korszakában a kor divatja vezette: stájerországi kastélyának termeit különböző történeti korokból származó tárgyakkal zsúfolta tele. Felesége váratlan halála után eladta a kastélyt és műtárgyai többségét. 1912-ben újrakezdte a gyűjtést, a tárgyak díszítő funkcióját felülírta a tudományos érték, és a gyűjteményt szakértők segítségével úgy alakította ki, hogy azok tükrözzék az emberi művelődés és civilizáció fejlődését. A gyűjtemény katalógusát 1922-ben saját illusztrációival jelentette meg. „A magyarság iránti igaz szeretettel és jóakarattal adom át az ideiglenes lajstromot a nyilvánosságnak” – írta a bevezetőben, utalva arra, hogy a kiadvány célja elsődlegesen a tudományos ismeretterjesztés.
A hatalmas anyagot – amely a könyveket, kéziratokat, metszeteket és érméket leszámítva ötezer darabból állt – 1920-ban felajánlotta a magyar államnak. Kezdetben Bajának szánta, érdeklődése azonban Czakó Elemér helyettes államtitkár és Haller István közoktatásügyi miniszter tanácsára Debrecen felé fordult. Amikor a városba látogatott, a városi múzeum és képtár, a közművelődési könyvtár, a Nagyerdőn épülő tudományegyetem láttán egyértelmű lett számára, hogy a gyűjteményt Debrecennek adományozza.
1923-ban jelentős anyagi támogatást nyújtott a múzeum megépítéséhez. Az alapkőletételen még részt vett, a megnyitót azonban már nem érte meg Déri Frigyes. 1924. október 27-én halt meg.
A múzeum megnyitása
A debreceni városi múzeum alapítása száz évvel követte az első magyar múzeum létesítését. Az intézmény Löfkovics Artúr ékszerész-műgyűjtő adományából alakult 1902-ben. Először a volt Gazdasági Akadémiában (ma Füvészkert utcai iskola) kapott két szobát, majd 1905-ben a Hatvan utcába költözött.
1925. június 25-én a városi közgyűlés 1.800.000 pengőt szavazott meg a múzeum felépítésére, és intézkedett a Déri-gyűjtemény átvételéről és Debrecenbe szállításáról. A múzeum építése az egykori Füvészkertben, Györgyi Dénes és Münnich Aladár építészek már korábban meglévő terve alapján, 1926 februárjában indult meg. Az épület, követve Déri Frigyes elképzeléseit, kultúrpalota jellegű, azaz helyet biztosított a múzeumnak, a közművelődési könyvtárnak és a város reprezentatív előadótermének. Az épületet díszítő szobrok, a Régészet, a Tudomány, a Művészet és a Néprajz szimbólumai Medgyessy Ferenc alkotásai.
A Déri Múzeum – természettudományi, régészeti, történeti, néprajzi, művészettörténeti, iparművészeti, irodalomtörténeti, numizmatikai gyűjteményekkel, adattárakkal, fotótárral, tudományos szakkönyvtárral – 1930. május 25-én, országos ünnepély keretében nyílt meg.
A múzeum ma
Az egymásból nyíló termek kötött útvonalon járhatók be, amit átjárókkal, alternatív letérőkkel rövidíteni nem lehet, ennek pedig az a következménye, hogy muszáj végignéznünk a tárlatot. Ez egyébként akkor sem fárasztó, amikor minden gyűjtemény látogatható, mert a tematikus sokszínűség miatt mindenből kapunk egy kicsit. Mintha egy múzeumi degusztációs menüt szolgálnának fel, nekünk, látogatóknak pedig csak annyi a dolgunk, hogy kóstolgassunk. A mennyiség is befogadható – még akkor is, amikor a múzeum minden terme nyitva van. Most ugyanis a régi képtár utolsó termét egy nejlonfólia zárja le. Nem kell ahhoz parfümőrnek lenni, hogy a friss festék szagát megérezzük, ami nem véletlen, hiszen épp átalakítják a Debrecen várostörténetét bemutató állandó kiállítást. Az eddigi kronologikus és a korábbi korszellemnek megfelelően statikus tárlatot nem egyszerűen tematikusan rendezik újra arra választ keresve, mi teszi a cívisidentitást, hanem a 21. századi látogatói elvárásoknak megfelelően teszik informatívvá.
Az első állandó kiállítási egység címe A Csillagos Ég Lakói.
Éjszín a plafon, rajta csillagképek világítanak, a tárlókban a múzeum gyűjtőterületén az elmúlt két évtizedben végzett ásatások során előkerült tárgyak. Többezer éves az időutazás, Kr. e. 5500 körültől indul, és a honfoglalás koráig tart, fókuszában pedig a halálhoz kötődő általános emberi és társadalmi jelenségek állnak. Diorámák, érintőképernyőn elérhető extra információk, az eredeti állapotnak megfelelően elrendezett sírok segítenek abban, hogy megértsük, hogyan éltek és haltak eleink. Kiderül, milyen hatással voltak a temetkezési formákra a környezeti adottságok, vagy hogyan találunk jeleket a társadalmi berendezkedésre a temetkezési szokásokban.
A terem közepén nyíló életfából szűk lépcsőkön fölfelé lépdelve egy homokszínre festett egyiptomi sírkamrába érünk. Itt semmi átverés nincs, teljesen igazi minden: Déri Frigyes mintegy négyszáz darabból álló gyűjteménye komoly szakmai értéket képvisel. Azt nem tudni, járt-e a piramisok földjén, de az biztos, hogy a tárgyak legnagyobb részét az Osztrák–Magyar Monarchia egykori kairói főkonzuljának özvegyétől vásárolta meg. A gyűjteményt pedig a néhai von Cischini úr, a kor egyik legismertebb egyiptológusának tanácsai alapján állította össze. A kiállítótér közepén található egy papi szarkofág és múmia – ez Ferenc Ferdinánd főherceg világ körüli hajóútjáról érkezett Bécsbe, majd Budapestre –, amelyről 1988-ig azt hitték, férfi, aztán radiológiai vizsgálatoknak vetették alá, és módosították az addig biztosnak hitt nemet.
A Réunion – Egy sziget anatómiája Franciaország tengeren túli megyéjét mutatja be. A vulkáni sziget az Indiai-óceánban, Madagaszkártól keletre található, ezt utazta be Mező Szilveszter debreceni muzeológus. 2006-ban jelent meg Óceánba pottyant édenkert – Réunion története és földrajza című útikönyve. A Déri Múzeumban látható tárlat egyszerre szubjektív és objektív, a kiállított fotókból és használati tárgyakból a személyes és a földrajztudós kutatói attitűdje egyaránt érezhető. A Nagyerdő élővilágát bemutató állandó tárlatnak izgalmas egyensúlya ez az időszakos kiállítás.
A Petőfi-emlékévhez egy múzeumpedagógiai tárlat kapcsolódik.
Egészen meglepő helyre tették: az állandó kiállítás és a kupolaterem közötti átjáróba. Már ebből is kitűnik, egyáltalán nem klasszikus kiállítás a Színről színre Petőfi, amely Petőfi három nagy civil szerepére, a színészre, a költőre és a katonára utal. És ha már színek: a kalandjátékban a piros, a fehér és a zöld út választható, rajtuk végighaladva pedig nem csupán az a híres debreceni tél vagy Orlai Petrich Soma portréja ismerhető meg – az az enteriőr ihlette egyébként a központi installációt –, de Petőfi Sándor Debrecenhez fűződő komplex viszonya is az említett három szerepből vizsgálva. Az utakhoz történetek, a történetekhez debreceni helyszínek, a helyszínekhez pedig műtárgyak kapcsolódnak. A relikviák: Prielle Kornélia zsebkendője, a K. J. kisasszony emlékkönyvébe című vers, valamint egy elismervény, amely a költő kardjának kiállításra történő átvételét tanúsítja. A történeteknek nézzenek utána!
„Minden tapintható, ami nincs a falon” – bátorítja az egyéni látogatókat is a teremőr hölgy. Csoportban kétségkívül jóval izgalmasabb és gyorsabb a kódfejtés, de azért egyedül sem rossz ez a kalandjáték. A különböző feladatokból áll össze a betű- és számsor, amellyel az utolsó, kincset rejtő láda nyílik, ezekhez azonban verset kell olvasni, korabeli térképet kell összerakni, lehet kutatni nyomért összegyűrt versek és levelek halmában, utazóládában és ingzsebben.
Nyitókép: Munkácsy Mihály: Krisztus Pilátus előtt, Ecce homo, Golgota. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
