Miért cívis a cívisváros? – Debrecen és nagyjaink

A cívisek az alföldi mezővárosok paraszti eredetű,
főképp földműveléssel foglalkozó vagyonos polgárai voltak. Sajátos életmódot
folytató réteg, amely konzervativizmusa révén zárt közösséget alkotott. A
családok egymás között házasodtak, és a földdel rendelkező cívisek is bent
laktak a városban. Cívisnek korábban nem csupán a debreceni polgárokat
nevezték, hanem például a kecskemétieket és a hódmezővásárhelyieket is. Mivel azonban
Debrecen méretével, jelentőségével, lakosságszámával kiemelkedett a többi
cívis-település közül, mára a cívisváros kifejezés hallatán kizárólag Debrecen
jut eszünkbe.

A cívis szóhoz évszázadok óta a konzervatív, maradi gondolkodás képzete kapcsolódik. Kazinczy egyenesen a maradisággal, a valódi tudás nélkül okoskodókkal azonosította a „debreczeniség” fogalmát, ezt azonban sokan, köztük az egykor Debrecenben élő művészek is megkérdőjelezték. Ady Endrének ambivalens volt a viszonya Debrecenhez: „szeretlek téged, de azért keggyel megbocsáss, ha néha-néha versbe ömlik egy-egy keserű vallomás” – írta róla. Bár debreceni jogi tanulmányaival felhagyott, sikeres újságírói pályafutása a városban indult el. Debrecent a „maradandósággal” azonosította, amelyen egyrészt a maradiságot, másrészt az értékek megőrzését, vagyis ellentétes jellemzőket értett. Petőfi Sándor pedig annak ellenére, hogy színészi ambíciói a városban teljesedetek ki, és fia is itt született, elégedetlen volt a debreceniekkel, főképp a szabadságharc idején mutatott csekély toborzási hajlandóságuk miatt. Szabó Magda neve egybeforrt a várossal, de kritikával is illette rajongása tárgyát, mert úgy látta: Debrecen szülöttei csak magukat tartották igaz magyaroknak, és aki más véleményen volt, azt megbélyegezték.

Debrecen három nagy tájegység találkozásánál, a kelet-nyugati kereskedelmi útvonalak mentén alakult ki négy falu összeolvadásából, és már a honfoglalás óta a régió központja volt. Először 1235-ben, a Váradi regestrum című  ítéletgyűjteményben olvashatunk róla, Debrezunként. 1361-ben Nagy Lajos mezővárosi kiváltságokat adományozott a város számára, ekkortól a szabad bíró- és tanácsválasztás joga is megillette. Az állattenyésztés, a kézműipar, az évi közel száz vásárnap és elsősorban a marhakereskedelem révén meggazdagodott tőzsérek fellendítették annyira, hogy Magyarország leggazdagabb és legnagyobb városa lett.

Az első magyar céhlevelet 1398-ban szintén Debrecenben állították ki a csapók, azaz a posztószövők számára. 1405-ben Zsigmond királytól további városi privilégiumokat kapott a város. 1450 és 1507 között a Hunyadiak birtoka volt. Jólétét és fejlődését a következő évszázadokban a kereskedelem és a vásárok biztosították, gazdagsága elsősorban a mezőgazdaságon alapult. A török uralom idején diplomáciai ügyessége és bőkezű adományai révén megőrizte önállóságát.

A kálvini tanok hamar gyökeret vertek Debrecenben, amely
a 16.századtól kizárólag protestáns vallásúvá vált. 1538-ban megalapították a
református kollégiumot. A puritán református tanok a város igazgatásában is
érvényesültek. A főbíró irányította, aki jószerivel földesúri jogokat
gyakorolt, pallosjoga is volt. A bírót Szent György napján, április 24-én egy
évre választották. A város sok kérdésben önállóan döntött, a felsőbb szervekkel
örökös harcban állt, a „másképp gondolkodás” hagyománya hatszáz évre nyúlik
vissza Debrecenben. A város érdekét szem előtt tartva kirekesztő határozatokat
is hoztak, mert féltették a kereskedőik érvényesülését a zsidó és örmény
nemzetiségűekétől. Katolikus vallásút sem engedtek letelepedni a városban, ezt
a határozatukat azonban a Habsburg uralkodó, I. Lipót adománylevele után vissza
kellett vonniuk. Debrecen 1693-ban szabad királyi városi rangra emelkedett.

Nem csak idegenekkel szemben folytattak kirekesztő
politikát, hanem saját polgáraikat sem kímélték a város döntőképessége
érdekében. Számbeli korlátot építettek be azzal, hogy a polgárjog nem
öröklődött, hanem ki kellett érdemelni, továbbá a következő nemzedék
képviselőinek újra be kellett fizetniük a város számára a polgártaksát. Ez a
hasznosság elvén alapuló, gyakorlatias és konzervatív gondolkodásmód
eredményezte, hogy a 17. századtól fogva Debrecen szinonimájaként gúnyos
felhanggal kezdték használni a cívisváros elnevezést, amely először a
református kollégium diákszlengjében terjedt el.

A városháza épülete a 16. század óta áll a jelenlegi helyén. A mostani épületet Péchy Mihály tervei alapján, 1842-ben emelték. Az épületet sosem kedvelték a diákok: az a hír járta, hogy aki árkádjai alatt áthalad, szekundát, azaz egyest kap az aznapi vizsgájára.

A város a Bocskai- és a Rákóczi-felkelést is
támogatta, 1849 első felében pedig ideköltözött az ország kormánya és az
országgyűlés, így Debrecen lett az ország ideiglenes fővárosa, Kossuth
szavaival élve a „szabadság őrvárosa”. Az országgyűlés 1849. január 9-étől
május 31-éig a református kollégium imatermében, az oratóriumban ülésezett. A
kormányzó a Nagytemplomban mondta ki a Habsburg-ház trónfosztását. Nem ez volt az
egyetlen alkalom, amikor Debrecenbe költözött az országgyűlés: 1944. december
21-én ismét az oratóriumban ülésezett. A szovjet hatalom által támogatott
ideiglenes nemzetgyűlés 1944.december 21-én alakult meg, és az ideiglenes
nemzeti kormány megválasztása volt az elsődleges feladata.

A cívisek történetét a város híres múzeumában, a Déri
Múzeumban ismerheti meg az érdeklődő. A kirekesztő cívis gondolkodás ennek
létrejöttét is majdnem megakadályozta: a Bácskából származó bécsi selyemgyáros,
Déri Frigyes műgyűjteményének elfogadását sokan ellenezték a városban, főképp
az adományozó zsidó volta miatt. A Bécsben élő Déri olyan vidéki városnak
szánta gyűjteményét, amely Trianon után is megtartotta jelentőségét, és amelynek
iskolái révén diákok sokasága ismerheti meg a műremekeket. Debrecen megfelelt a
kritériumoknak. Az új múzeum épületét 1930-ban, a belvárosi Fűvészkert egykor mocsaras
területén adták át. A Déri Múzeum ekkorra egyesült a város korábbi múzeumával.

A városi múzeumalapítás ügye már az 1860-as évekre napirendre
került. Az intézmény Löfkovits Artúr órás- és ékszerész, műgyűjtő adománya,
politikai és gazdasági kapcsolatai révén végül 1905-ben nyílt meg abban az
épületben, amelynek helyén egykor Csokonai szülőháza állt. Bár a zsidó
származású Löfkovits nem tartozott a cívisek közé, adományával a cívisváros
kulturális életét szolgálta. Az egykori debreceni diák, Szabó Lőrinc Tücsökzene című versében gyermekszívvel
állít emléket Löfkovits üzletének: „egy bolt felett cégtáblát láttam és / rajta,
hogy: „ÓRIÁS és ékszerész”, / arany betűket...Megnézem megint: / Ó-R-I-Á-S?... Az!...
Istenem!... Eszerint, / gyúltam ki, itt egy Óriás lakik, / s hirdeti, hogy
mivel foglalkozik!”

Az
alföldi cívis városjáráson Horog Máté mesélt a cívisekről.

Az idézetek forrásai:
Ady Endre: A maradandóság városában
Ady Endre: Óh, Debrecen...
Szabó Lőrinc: Tücsökzene 75. Debrecenben

A képek a szerző felvételei. Nyitókép: Shutterstock/BearFotos