Szabó Lőrinc
Bernáth Aurél az absztrakttól indulva érkezett meg a realizmushoz
Százharminc éve, 1895. november 13-án született Bernáth Aurél kétszeres Kossuth-díjas és Munkácsy-díjas festő, grafikus, művészpedagógus, művészeti író, akinek olyan alkotások fűződnek a nevéhez, mint a Riviéra, a Köd, a Csendélet sakktáblával, az Alice az erkélyen és A munkásmozgalom kezdete az építőiparban.
Október 3-án történt
1960. október 3-án hunyt el Tímár József Kossuth-díjas színművész, aki több mint kétszáz szerepet alakított pályafutása alatt. Már halálos betegen játszotta el Willy Loman szerepét Arthur Miller Az ügynök halála című drámájában, úgy, hogy esténként az orvosi tiltás ellenére ment át a kórházból a színházba. A megrázó alakítás annyira összenőtt a nevével, hogy a Nemzeti Színház előtti parkban látható szobra is a megfáradt utazó ügynök szerepében ábrázolja őt.
Először nyílik kiállítás Magyarországon William Blake alkotásaiból
Menny és Pokol házassága – William Blake és kortársai címmel nyílik kiállítás a Szépművészeti Múzeumban. A szeptember 26-tól 2026. január 11-ig látogatható tárlaton először láthatók William Blake költő és festőművész alkotásai Magyarországon.
Hol és hogyan nyaralt a Balatonnál a magyar író?
Mondjuk az 1950-es, '60-as, '70-es években. Az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum szakmai blogjának legfrissebb írása választ ad a kérdésre.
A bárány tapasztalata, titka és hiánya
A bárány alakja nem csupán vallási jelkép, hanem egy olyan költői kép, amelyben ártatlanság, erőszak és transzcendencia egyesül.
Vonatra és buszra várva verseket hallgathatunk április 11-én
Versek a peronon címmel különleges programmal ünnepli április 11-ét, a magyar költészet napját a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) az Építési és Közlekedési Minisztériummal (ÉKM) és a MÁV Zrt.-vel együttműködésben – áll a KIM sajtóközleményében.
Szabó Lőrincre emlékeztek a Fiumei úti sírkertben
A 125 éve született költőóriásra, Szabó Lőrincre emlékezett hétfőn a Fiumei úti sírkertben található sírjánál a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI).
Hat érdekesség Szabó Lőrincről
125 éve született Szabó Lőrinc Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, a 20. századi magyar irodalom egyik legmeghatározóbb alakja. Az évforduló alkalmából összegyűjtöttünk néhány izgalmas történetet a költő életéből.
Török Sophie kalandos élete bármelyik mai bulvárlapban megállná a helyét
Hetven éve ezen a napon hunyt el Török Sophie, a költőóriás Babits Mihály felesége, aki hányattatott sorsából egyedül az irodalmon keresztül látta a kiutat.
Egyhetes programsorozattal ünneplik a magyar kultúra napját Debrecenben
Debrecenben egyhetes programsorozattal ünneplik a magyar kultúra napját – közölte a városháza sajtószolgálata. Papp László (Fidesz–KDNP) polgármestert idézve azt írták, az idei programsorozat alapvetően az összetartozás, a közösségteremtés szellemiségében zajlik, ezért a város a határon túl is jelen lesz: január 22-én a Kodály Filharmonikusok adnak koncertet Nagyváradon. Debrecenben ezzel egyidejűleg a Debreceni Népi Együttes lép fel a Csokonai Színházban.
Költeményekhez méltó muzsikát villantott a Makám új felállása
Ami nem érhet váratlanul senkit a Makám Quartet Borostyánének lemezét hallgatva, hogy a Makám negyvenéves védjegye egyet jelent a magas minőséggel.
Október 3-án történt
1941-ben ezen a napon született Chubby Checker amerikai rock and roll énekes. 1961-es dala, a Let’s Twist Again volt az elindítója a világot meghódító tvisztőrületnek. A jellegzetes testmozgásokkal előadott tánc elterjedése után – Chubby Checker mellett – számtalan más előadó is megjelentetett hasonló stílusban írott szerzeményeket. A tviszt volt az 1960-as évek első felének legnépszerűbb könnyűzenei irányzata.
Krúdy alkoholizmusától Esterházy Hasnyálkájáig
Alkoholizmus, agydaganat, hasnyálmirigyrák és szívbetegség: Krúdy, Karinthy, Esterházy, Szabó Lőrinc és Dsida betegségről szóló alkotásait gyűjtöttük össze.
A hat legszebb Balaton-vers
A Balaton nem csupán egy tó, hanem identitásformáló erő – mondja Bonczidai Éva főszerkesztő a Balaton című Magyar Kultúra magazin lapszámában, s ebből rögtön ki is derül: a magyar tenger számos embert megigéz, foglyul ejt, bekebelez és – minden földrajzi koordinátától függetlenül – érzelmileg is közel tart magához. Ettől fogva pedig már nem kérdés: a balatoni lét költőinket is magával ragadta, akik rendre megörökítették, mit rejthet magában ez a kiismerhetetlennek mutatkozó óriási kékség. S bár önző dolognak tűnhet kiemelni a Balatonról szóló versek szövegtárából azt a hét költeményt, amit mi a legszebb alkotásoknak tartunk, tekintsük ezt az összeállítást inkább ajánlónak, olvasói kedvcsinálónak, mintsem leuraló és kicsinyes gesztusnak!
Miért cívis a cívisváros? – Debrecen és nagyjaink
Debrecen szinonimájaként gyakran használjuk a cívisváros elnevezést. De kik voltak a cívisek és miről nevezetesek? Kik használták először a cívisváros elnevezést? És mi a válasz Ady Endre kérdésére: „vajjon igaz, hogy Debrecenben a Maradandóság lakik?”