Török Sophie kalandos élete bármelyik mai bulvárlapban megállná a helyét

Szempont

Hetven éve hunyt el Török Sophie (született Tanner Ilona), a költőóriás Babits Mihály felesége, aki hányattatott sorsából egyedül az irodalmon keresztül látta a kiutat. Szépirodalmi alkotásai többnyire személyes tragédiáit állítják az olvasók elé.

Babits Mihály és Török Sophie
Babits Mihály és Török Sophie

Török Sophie története feltehetően bármelyik mai bulvárlap hasábján megállná a helyét: nemi erőszak, abortusz, szerelmi bonyodalmak, orgia, homoszexualitás, magánéletre vonatkozó baráti egyezségek, a szerelem áruba bocsátása, a meddőségből fakadó depresszió és még sorolhatnánk. És többnyire meg is állja a helyét, hiszen néhány sajtóorgánum megemlékező cikkében időnként még ma is rá-rácsodálkozunk a költőfeleség különös életére.

Tény, hogy Török Sophie-nak meglehetősen kalandos, bonyodalmakkal teli élet jutott, mely hatással volt irodalmi jelenlétére. A róla szóló írásokból – akár a sajtó cikkeiből, akár tanulmányokból bogarásszuk is ki – egyvalami jól érezhető: egy fiatal, élettel teli, ambiciózus nő egy férfiak uralta értelmiségi közegben gyakorlatilag minden követ megmozgat, hogy közel kerüljön az irodalomhoz, hogy érvényesülni tudjon benne. Vitathatatlan, hogy számára ez jelentette az egyetlen kiutat. Így találkozott Szabó Lőrinccel, és így vezette el „a sors” az általa is nagyra becsült Babitshoz, aki később nemcsak férjként, de szigorú mentorként is ott állt mögötte.

Török Sophie-nak életében négy verseskötete – 1929-ben az Asszony a karosszékben, 1934-ben az Örömre születtél, 1940-ben az Értem és helyetted, 1948-ban a Sirató – jelent meg, valamint két regénye és több kisebb novellája is. Költészete – azon belül is stílusa, formaérzékenysége és irodalmi műveltsége – közel sem volt kiforrott, bár Babits és a Nyugat nagyban hozzájárult a fejlődéséhez. Ez a háttér nagy előnyt jelentett számára, ám hátrányt is: szépírói megítélése ugyanis – részben ennek a háttérnek köszönhetően – az irodalomtörténet máig tisztázatlan kérdése. Ugyanakkor Török Sophie nemcsak Babits feleségeként, hanem írónőként is kétségtelenül beírta magát a magyar irodalom történetébe. A magánéleti drámákon túl az olvasónak ezt is érdemes megismernie. Cikkünkben ebből nyújtunk ízelítőt.

 

Asszony a karosszékben

Valamit még kellene tenni az életemmel, még

nem volna szabad megnyugodni, s ülni

tétlenül a napban – mint elkészült

kancsó az ötvös asztalán: végérvényesen és

menthetetlenül befejezett! Ó, Istenem, még

van bennem nyugtalanság, mely fulladozva

keres utat – és vágy, mely nem ült még soha

a Teljesedés asztalánál!

Még szűz dolgok rejteznek ezen a

sejtelmes erjedt délutánon: a vibráló sűrű

fényben, terhes búzaföldek s remegve

érő szőlők között; – kik íme mind kéjes

alázatba teljesítnek valami titkos

égi parancsot. Ó, asszony a karosszékben!

Itt ülök tétlenül, kimaradva az Élet

gyönyörű izgalmas játékaiból. De nyugodt

bőröm alatt indulatok remegnek, sistergő

indulatok! s helyüket keresik tolakodva, mint

tétlen figura keresi kirendelt helyét a kockás

sakktáblán. – Hiszen mindennek meg kell

érni! minden vágy teljesülésért eseng! Céltalan

semmi se lesz és Isten! tűrhetsz-e éretlen magvat

a Sarló alatt? És én még

anya se voltam! Érte lett minden:

nagy dolgok kicsiny életemben – tavasz!

szépség! szerelem! oh Isten! Istenem!

mit vétettem én? hogy minden

nyüzsgő életek között e néma

bölcs mennybolt alatt a borzas

kotlót irígylem! Betelt

élete kéjes nyugalmát: amint

meleg szárnyai alá

rejti tengernyi csibéjét.

 

Szeptember

Mint tejes nedvesség kövér fák duzzadó

héjjából, úgy csorog az égből a tejeslágy

szeptemberi nap. Némán ragyog a világ,

pici szelek csiklandják a magvas virágot

óh halál! alattomos lépted közelgését még nem sejti senki!

Önfeledt boldogsággal nyujtóznak a dombok

s önnön vibráló árnyékával játszik

a gyanutlan diófa. Te is szivem

oktalan öröm szelid fényében ragyogsz, komor

szavaimat meg se hallod, valamit rejtegetsz

előlem, gyengéden titkolódzva, mint édes anya

karácsony előtt rejt titkos mosollyal

szekrénybe drága meglepetést.

Óh sziv, mindig külön utra szöktél előlem,

tizenhat évvel fekete vattában ültél

s úgy verted fiatal mellemet mint halálos

gyászdobok – hiába hoztam eléd okos reményt

s biztos örömök jussát hiába tudattam!

Most ragyogtatod fel a titokzatos reményt?

s ülsz makacs várakozással, mint tudatlan

szüz igéretes nászágya előtt – pedig olyan vagy

mint a rőt lomb, mennél diszes-pirosabb

annál közelebb a szennyes halálhoz...

Igéretes édes mézes nyári délután! könnyü

ütemmel lebegnek a lombok a könnyü nap alatt,

bágyadt mámorral piheg a föld – mintha

örökké remélne élni! óh halál

alattomos halk lépted közelgését még nem sejti senki...

 

Vers

Mily iszonyú tévedés lökött el édes

partjaidtól könnyelmű vidám Élet? Hiszen én

örömre születtem! ajkam a foganás percében

buggyant boldog mosolyra s ölelő karokkal

szakadtam a világra mint táncos driád. Miért

ült reám a fekete égbolt? micsoda tenger zúg

körülöttem? utálatos habját ajkamig

feccsentve, játékos füleimet ki tömte zúgásig

véres sikollyal? És ki volt az első

őrült, őrült és átkozott! ki végzetesen

félreértett engem és jóságot koldulva rakta

nyomorult terhét tanácstalan vállaimra: hogy azóta

szent Irgalom, a nevem. De szívemtől idegen

minden részvét, én önző vagyok! és utálkozva

húzom el vidám szemeimet a szennyes

fájdalomtól. Óh kedves, ki ölelő karokban

védelmet igértél és anyám, ki erős

testedből neveltél és testvér, barát, - mind,

kiket az ég jó örökül adott nekem: - miért

akaszkodtok repkedő ruhámba tragikus

sorsotok gyötrelmes sulyával? Mit

reméltek tőlem? micsoda téves szimat űz

hozzám? hogy könnyel, jajjal és sebekkel

borítva mind utánam sikolttok, hasítva

ijedt idegeimet, hogy már bomlott

lettem köztetek és eszelősen kétségbeesett.

Még te is, hitvány kis állat, kit játékos

társul váltottam magamhoz, kit

harapós védelmezőül váltottam magamhoz, még

te is rémült vinnyogással bújsz meleg

ölembe, a szörnyű világból menekülsz ölembe, a

szörnyű világ fenyegető chaoszából - oh szegény

védelmezőm te! ki nálam erősebb s

jobb Istent nem ismersz! Ha egyszer

elrugnálak magamtól! ha minden

hazugságot elrughatnék magamtól! és

álarcot tépve sikoltanám a kerítő

Égboltig: meneküljetek! én

lelkem fenekéig gonosz vagyok.

 

Forrás: 

Török Sophie naptárai, 1921-1941, 1. kötet, szerk.: Papp Zoltán János, Argumentum Kiadó, 2010.