Török Sophie története feltehetően bármelyik mai bulvárlap hasábján megállná a helyét: nemi erőszak, abortusz, szerelmi bonyodalmak, orgia, homoszexualitás, magánéletre vonatkozó baráti egyezségek, a szerelem áruba bocsátása, a meddőségből fakadó depresszió és még sorolhatnánk. És többnyire meg is állja a helyét, hiszen néhány sajtóorgánum megemlékező cikkében időnként még ma is rá-rácsodálkozunk a költőfeleség különös életére.
Tény, hogy Török Sophie-nak meglehetősen kalandos, bonyodalmakkal teli élet jutott, mely hatással volt irodalmi jelenlétére. A róla szóló írásokból – akár a sajtó cikkeiből, akár tanulmányokból bogarásszuk is ki – egyvalami jól érezhető: egy fiatal, élettel teli, ambiciózus nő egy férfiak uralta értelmiségi közegben gyakorlatilag minden követ megmozgat, hogy közel kerüljön az irodalomhoz, hogy érvényesülni tudjon benne. Vitathatatlan, hogy számára ez jelentette az egyetlen kiutat. Így találkozott Szabó Lőrinccel, és így vezette el „a sors” az általa is nagyra becsült Babitshoz, aki később nemcsak férjként, de szigorú mentorként is ott állt mögötte.
Török Sophie-nak életében négy verseskötete – 1929-ben az Asszony a karosszékben, 1934-ben az Örömre születtél, 1940-ben az Értem és helyetted, 1948-ban a Sirató – jelent meg, valamint két regénye és több kisebb novellája is. Költészete – azon belül is stílusa, formaérzékenysége és irodalmi műveltsége – közel sem volt kiforrott, bár Babits és a Nyugat nagyban hozzájárult a fejlődéséhez. Ez a háttér nagy előnyt jelentett számára, ám hátrányt is: szépírói megítélése ugyanis – részben ennek a háttérnek köszönhetően – az irodalomtörténet máig tisztázatlan kérdése. Ugyanakkor Török Sophie nemcsak Babits feleségeként, hanem írónőként is kétségtelenül beírta magát a magyar irodalom történetébe. A magánéleti drámákon túl az olvasónak ezt is érdemes megismernie. Cikkünkben ebből nyújtunk ízelítőt.
Asszony a karosszékben
Valamit még kellene tenni az életemmel, még
nem volna szabad megnyugodni, s ülni
tétlenül a napban – mint elkészült
kancsó az ötvös asztalán: végérvényesen és
menthetetlenül befejezett! Ó, Istenem, még
van bennem nyugtalanság, mely fulladozva
keres utat – és vágy, mely nem ült még soha
a Teljesedés asztalánál!
Még szűz dolgok rejteznek ezen a
sejtelmes erjedt délutánon: a vibráló sűrű
fényben, terhes búzaföldek s remegve
érő szőlők között; – kik íme mind kéjes
alázatba teljesítnek valami titkos
égi parancsot. Ó, asszony a karosszékben!
Itt ülök tétlenül, kimaradva az Élet
gyönyörű izgalmas játékaiból. De nyugodt
bőröm alatt indulatok remegnek, sistergő
indulatok! s helyüket keresik tolakodva, mint
tétlen figura keresi kirendelt helyét a kockás
sakktáblán. – Hiszen mindennek meg kell
érni! minden vágy teljesülésért eseng! Céltalan
semmi se lesz és Isten! tűrhetsz-e éretlen magvat
a Sarló alatt? És én még
anya se voltam! Érte lett minden:
nagy dolgok kicsiny életemben – tavasz!
szépség! szerelem! oh Isten! Istenem!
mit vétettem én? hogy minden
nyüzsgő életek között e néma
bölcs mennybolt alatt a borzas
kotlót irígylem! Betelt
élete kéjes nyugalmát: amint
meleg szárnyai alá
rejti tengernyi csibéjét.
Szeptember
Mint tejes nedvesség kövér fák duzzadó
héjjából, úgy csorog az égből a tejeslágy
szeptemberi nap. Némán ragyog a világ,
pici szelek csiklandják a magvas virágot
óh halál! alattomos lépted közelgését még nem sejti senki!
Önfeledt boldogsággal nyujtóznak a dombok
s önnön vibráló árnyékával játszik
a gyanutlan diófa. Te is szivem
oktalan öröm szelid fényében ragyogsz, komor
szavaimat meg se hallod, valamit rejtegetsz
előlem, gyengéden titkolódzva, mint édes anya
karácsony előtt rejt titkos mosollyal
szekrénybe drága meglepetést.
Óh sziv, mindig külön utra szöktél előlem,
tizenhat évvel fekete vattában ültél
s úgy verted fiatal mellemet mint halálos
gyászdobok – hiába hoztam eléd okos reményt
s biztos örömök jussát hiába tudattam!
Most ragyogtatod fel a titokzatos reményt?
s ülsz makacs várakozással, mint tudatlan
szüz igéretes nászágya előtt – pedig olyan vagy
mint a rőt lomb, mennél diszes-pirosabb
annál közelebb a szennyes halálhoz...
Igéretes édes mézes nyári délután! könnyü
ütemmel lebegnek a lombok a könnyü nap alatt,
bágyadt mámorral piheg a föld – mintha
örökké remélne élni! óh halál
alattomos halk lépted közelgését még nem sejti senki...
Vers
Mily iszonyú tévedés lökött el édes
partjaidtól könnyelmű vidám Élet? Hiszen én
örömre születtem! ajkam a foganás percében
buggyant boldog mosolyra s ölelő karokkal
szakadtam a világra mint táncos driád. Miért
ült reám a fekete égbolt? micsoda tenger zúg
körülöttem? utálatos habját ajkamig
feccsentve, játékos füleimet ki tömte zúgásig
véres sikollyal? És ki volt az első
őrült, őrült és átkozott! ki végzetesen
félreértett engem és jóságot koldulva rakta
nyomorult terhét tanácstalan vállaimra: hogy azóta
szent Irgalom, a nevem. De szívemtől idegen
minden részvét, én önző vagyok! és utálkozva
húzom el vidám szemeimet a szennyes
fájdalomtól. Óh kedves, ki ölelő karokban
védelmet igértél és anyám, ki erős
testedből neveltél és testvér, barát, - mind,
kiket az ég jó örökül adott nekem: - miért
akaszkodtok repkedő ruhámba tragikus
sorsotok gyötrelmes sulyával? Mit
reméltek tőlem? micsoda téves szimat űz
hozzám? hogy könnyel, jajjal és sebekkel
borítva mind utánam sikolttok, hasítva
ijedt idegeimet, hogy már bomlott
lettem köztetek és eszelősen kétségbeesett.
Még te is, hitvány kis állat, kit játékos
társul váltottam magamhoz, kit
harapós védelmezőül váltottam magamhoz, még
te is rémült vinnyogással bújsz meleg
ölembe, a szörnyű világból menekülsz ölembe, a
szörnyű világ fenyegető chaoszából - oh szegény
védelmezőm te! ki nálam erősebb s
jobb Istent nem ismersz! Ha egyszer
elrugnálak magamtól! ha minden
hazugságot elrughatnék magamtól! és
álarcot tépve sikoltanám a kerítő
Égboltig: meneküljetek! én
lelkem fenekéig gonosz vagyok.
Forrás:
Török Sophie naptárai, 1921-1941, 1. kötet, szerk.: Papp Zoltán János, Argumentum Kiadó, 2010.