Nyugat
Schöpflin Aladárnak az élete volt a magyar irodalom
Hetvenöt éve, 1950. augusztus 8-án hunyt el Schöpflin Aladár Kossuth-díjas író, kritikus, irodalomtörténész, a Nyugat állandó szerzője, a Magyar PEN Club egyik szervezője, számos irodalmi tárgyú esszé és tanulmány, valamint A pirosruhás nő, a Balatoni tragédia és a Vihar az akváriumban című regények írója.
Szerelmi csalódás miatt szakított az érzelmi költészettel
Nyolcvan éve, 1945. július 20-án hunyt el Paul Valéry francia költő, esszéíró, az úgynevezett újklasszicizmus létrehozója, akit sokan a 20. század egyik legnagyobb hatású gondolkodójának tartanak.
Passuth László egyszerre volt regényíró és történész
Százhuszonöt éve, 1900. július 15-én született Budapesten Passuth László író, műfordító, aki olyan nagy sikerű történelmi regények szerzője volt, mint az Esőisten siratja Mexikót, a Sasnak körme között, a Négy szél Erdélyben, illetve a Hétszer vágott mező.
Maga, Margitkám, olyan nagy tehetség, hogy már nem is számít nőnek
Kaffka Margitot joggal tartjuk a 20. század egyik legjelentősebb női alkotójának. Művészetével új távlatokat nyitott a női irodalom területén. Születésének 145. évfordulóján erre emlékezünk.
Erre az irodalomórára Babits is rábólintana
A Centrál Irodalmi Zsúr nemcsak tanít, de meg is idézi a Nyugat szellemét. És tán a pogácsát rágcsáló diákok között a következő Ady is ott lapul.
Reviczky Gyula hangulatát Jászai Marinak sikerült végleg elrontania
Százhetven éve, 1855. április 9-én született Reviczky Gyula költő, író, akit a magyar irodalomtörténet az impresszionista, szimbolista költészet előfutárának tekint. Reviczky utolsó nagy szerelme a kor egyik legkiválóbb színésznője, Jászai Mari volt, akivel együtt fedezték fel és fordították Ibsent a magyar közönség számára.
Esti Kornélként vált halhatatlanná Kosztolányi Dezső
Száznegyven éve, 1885. március 29-én született Szabadkán Kosztolányi Dezső költő, író, műfordító, a Nyugat első nemzedékének egyik meghatározó alakja, többek között A szegény kisgyermek panaszai és a Négy fal között című verseskötetek, illetve a Pacsirta, az Aranysárkány és az Édes Anna című regények szerzője.
A Nyugat mégis tovább él és harcol
1932. január 10-én a Nyugat huszonöt éves évfordulóját ünnepelték szerzői. A csoportképet az est szünetében, a Zeneakadémia művészszobájában készítette a Turul Fotóriport Iroda fotósa.
Lechner Ödön sértődése miatt lett felkapott a kávéház, ahol márványasztalokra skiccelt
Szecessziós stílusú, vastag falú, öntött porcelán tejeskanna festett motívumokkal és Japán kávéház felirattal – a 19–20. századi vendéglátás egyik leghíresebb fővárosi helyszínét idézi meg az MNMKK Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum gyűjteményében fellelhető edény, mely az 1910-es években volt használatban.
Németh Lászlót erősen foglalkoztatta az értelmiség meghasonlása
Ötven éve, 1975. március 3-án halt meg Németh László Kossuth-díjas író, esszéista, drámaíró, műfordító, a 20. századi magyar irodalom kimagasló alakja. Kultuszának ápolására 1987-ben Hódmezővásárhelyen megalakult a Németh László Társaság, kéziratos hagyatéka 2011-ben a Petőfi Irodalmi Múzeumba került.
Móricz Zsigmond egy Fáklyával ajándékozta meg a Bambi íróját
Újabb irodalomtörténeti csemegék bukkantak fel az Antikvarium.hu online aukcióján, köztük egy olyan József Attila-kötet, amelynek egy példányáért két éve több mint kétmillió forintot fizetett valaki.
Török Sophie kalandos élete bármelyik mai bulvárlapban megállná a helyét
Hetven éve ezen a napon hunyt el Török Sophie, a költőóriás Babits Mihály felesége, aki hányattatott sorsából egyedül az irodalmon keresztül látta a kiutat.
A tragikus sorsú Szerb Antal emberközelbe hozta az irodalom legnagyobbjait
Nyolcvan éve, 1945. január 27-én halt meg Szerb Antal író, irodalomtörténész, műfordító, a Magyar irodalomtörténet és A világirodalom története, valamint A Pendragon legenda és az Utas és holdvilág szerzője.
Január 1-jén történt
A magyar sajtótörténetben jeles nap január 1.: 1780-ban jelent meg az első magyar nyelvű újság, a Magyar Hírmondó, 1817-ben a Tudományos Gyűjtemény, az első magyar időszaki sajtótermék, enciklopédikus jellegű havi folyóirat, 1848-ban indult az első magyar képes hetilap, az Ábrázolt folyóirat, 1908-ban pedig megjelent a Nyugat, a 20. századi magyar irodalom meghatározó, korszakot jelentő folyóiratának első száma.
Száznál több könyvet írt, fia mégis úgy érezte, hogy csak velük törődik
Negyven éve, 1984. december 27-én halt meg Kosáryné Réz Lola író, műfordító, a múlt század húszas-harmincas éveinek legkedveltebb írónője.
Kosztolányi és Babits nyomdokaiba léphetnek a diákok a Centrál kávéházban
A Centrál kávéház ingyenes irodalmi programja a Nyugat bölcsőjét mutatja be a középiskolás diákoknak egy rendhagyó, interaktív tanórán.