Egy igényes nyelvet használó műfordítónak szinten aluli a mesterséges intelligencia
A műfordító és a szinkronszínész munkájának láthatatlan alkotói folyamatait járja körül az Irodalmi Szigliget összművészeti fesztivál Magyar hangja című programja augusztus 22-én a Szigligeti Alkotóházban. Lanczkor Gábor író, költő, műfordítóval, az 1749 Online Világirodalmi Magazin főszerkesztőjével beszélgettünk, aki a fesztiválon Für Anikó színművésszel és szinkronszínésszel beszélget majd.
Milyen szerepet tölt be az 1749 a világirodalom hazai megismertetésében, és mekkora része van benne a műfordításoknak?
Lapunk 2020 májusában indult hiánypótló jelleggel, hiszen a korábbi világirodalmi magazin, a Nagyvilág néhány évvel korábban megszűnt. Megjelentetünk külföldi prózát, verseket, ritkábban drámákat, magyar szerzőktől esszéket, sorozatokat, interjúkat, a kritika rovatunkban pedig mindig a világirodalom újdonságaira fókuszálunk.
Tartalmainkat illetően igyekszünk minél szélesebb spektrumon mozogni. Korábban a világirodalom főként a nyugati, angolszász, német, francia szerzők műveit jelentette, aztán ez kibővült Dél-Amerikával, mára pedig már az ázsiai és afrikai alkotók felé is kinyílt a figyelem. Mi is rendszeresen közlünk koreai irodalmat, de például kortárs perzsa írásokat vagy orosz rapszövegekről szóló esszét is publikáltunk.
Hogyan találnak rá ezekre a művekre, és hogyan választanak közülük?
Szerkesztőbizottságunkat a világ legelterjedtebb nyelveinek, legnagyobb kultúráinak, irodalmainak elismert szakértői alkotják, akik folyamatosan felhívják a figyelmünket, ha valamilyen érdemleges irodalmi mű felbukkan valahol. Az is gyakran előfordul, hogy a műfordítók keresnek meg minket friss fordításaikkal, illetve kapcsolatban vagyunk nagyobb kiadókkal is, így a komolyabb művekből már a megjelenésük előtt közlünk részleteket. Indokolt esetben fordítókkal is készítünk interjúkat, illetve fordítói műhelynaplókat is publikálunk.
Milyen műhelytitkai vannak egy műfordítónak?
A neves műfordító, Soproni András, akinek több, főként 19. századi klasszikus orosz költők verseinek újrafordítása során született műhelynaplóját közöltük, részletesen leírja, milyen kapcsolatot épített ki az eredeti művekkel, illetve a korábbi magyar fordításokkal, hogyan vetette össze a korábbi szövegértelmezést a sajátjával. Ilyenkor kiderül, hogy mekkora a mozgástere a friss fordítás készítőjének, ami egyrészt terhet, másrészt könnyebbséget is jelenthet.
Mikor van szükség újrafordításokra?
A műfordítók korábbi nagy generációjának tagjai, például a Nyugat szerzői, sokkal szabadabban fordítottak, mint ami jelenleg etalonnak tekinthető. Tóth Árpád Baudelaire-fordításait például ma már leginkább szecessziós átköltéseknek tekinthetjük, nem is beszélve Faludy György „Villon-fordításairól”, amelyek bevallottan saját versek Villon stílusában. Emellett sokszor azért is van igény újrafordításra, mert követni kell nyelvünk folyamatos változásait. Hiába ültette át gyönyörűen magyarra Arany János a Hamletet, a nyelvezete annyira régiessé vált, hogy az helyenként már az érthetőségét és az élvezhetőséget is megnehezíti.
A műfordítás többnyire „főállás”, vagy inkább az írók és a költők fordítanak?
A próza és a költészet itt elválik egymástól. Előbbinél a kiadók a piaci szemlélet irányába fordultak, olyan műveket fordíttatnak le, amelyek a saját hazájukban sikert arattak, így vélhetően itthon is jól el lehet adni őket. Utóbbinál ez sajnos egyre nehezebb, a világirodalmi versmegjelenések ezért nagyon elszórtak, alkalomszerűek. Ebből következően a prózai műveket többnyire profi, fordításra szakosodott írókra, illetve műfordítókra bízzák – akik mellesleg egyáltalán nincsenek túlfizetve –, míg a verseket inkább a költők fordítják, többnyire szerelemből, ahogy magam is teszem ezt néha az 1749 számára.
Milyen az ideális műfordító?
A kiváló nyelvismeret mellett jó, ha az adott kultúrkörben is otthonosan mozog, mert gyakran előfordulhatnak olyan kultúrtörténeti utalások, amelyeket csak ennek ismeretében lehet pontosan, hitelesen átadni a magyar olvasónak. Nem árt, ha ismeri a szerző életét és munkásságát is, persze az élő, kortárs szerzőket meg is lehet kérdezni, ha valamilyen probléma merül fel a fordítás közben.
Mennyiben könnyítheti meg a munkájukat a mesterséges intelligencia, és mennyire elfogadott a használata?
Az adatgyűjtést nagyon felgyorsítja, csak utána alaposan ellenőrizni kell mindent. Maga a fordítás már határeset, és nem is biztos, hogy megéri, mert az AI sokszor sután fogalmaz, és lehet, hogy egyszerűbb saját fordítást készíteni, mint lefordíttatni egy szöveget a géppel, aztán átfogalmazni az egészet. Nem is beszélve arról, hogy az AI akár félre is fordíthat valamit. Szerintem egy igényes nyelvet használó műfordítónak szinten aluli a mesterséges intelligencia, de nem merném meghúzni azt a határt, hogy mi az, ami még etikus használatnak minősül és mi az, ami már nem.
Önnek van-e kedvenc fordítása, illetve szerzőként mi foglalkoztatja?
Elsősorban szépíró vagyok, csak alkalmanként fordítok, főként verseket. A pályám elején lefordítottam egy szlovén regényt is, az utóbbi időben pedig a 19. századi francia és angol költészet foglalkoztat. Nemrég készült el egy kötetem, amely nyugati utazók indiai útleírásait gyűjti egybe Nagy Sándortól a középkoron át egészen napjainkig.
A Szigligeti Alkotóházban is születtek már írásai?
Nem, de hat évig Balatonhenyén éltünk, és nyaranta most is ott tartózkodunk a családommal, így nagyon szeretek Szigligetre járni. Emellett az egykori József Attila Kör (JAK) táborai és különböző MANK-os események résztvevőjeként is többször voltam Szigligeten, így visszatérő vendégként érkezem majd az alkotóházba.
Címlapfotó: Lanczkor Gábor költő, író, műfordító. Fotó: Czimbal Gyula / MTI
