Jeles napok
Március 31-én történt
„A balettmester azért van ott, hogy megmondja, mit csinál jól vagy rosszul a növendék, és azért, hogy átadja, hogyan kell csinálni. Ehhez viszont nagyon fontos elsajátítani a jelenben élés képességét, ami azonban sokszor sajnos még a felnőttekből is hiányzik” – fogalmazta a ma hatvankettedik születésnapját ünneplő Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magántáncos, érdemes művész, Volf Katalin, aki számos nemzetközi balettversenyen vett részt és aratott sikereket, illetve Európa valamennyi jelentősebb balettszínpadán vendégszerepelt.
Március 31-én történt
1492 Spanyolországban királyi dekrétum kötelezte a zsidókat az áttérésre a katolikus hitre vagy az ország elhagyására.
1814 A Napóleon-ellenes koalíció csapatai bevonultak Párizsba, ezután a császár lemondott.
1889 Párizsban elkészült a háromszáz méteres Eiffel-torony.
1948 Az Egyesült Államok Kongresszusa elfogadta a George Marshall külügyminiszterről elnevezett tervet, amely négy év alatt 13,5 milliárd dollárt adományozott Európának újjáépítési célokra.
1951 A kormány megalapította a Magyar Állami Népi Együttest.
1964 Brazíliában katonai puccsot hajtottak végre, tábornokok irányították az országot 1985 márciusáig.
1966 Az Elnöki Tanács várossá nyilvánította Tiszaszederkényt. A település neve 1970-től Leninváros, 1991-től Tiszaújváros.
1979 Málta szigetét száznyolcvan év után az utolsó brit csapatok is elhagyták. Ennek emlékére e napot nemzeti ünneppé nyilvánították.
1981 Hollywoodban Oscar-díjat nyert Rófusz Ferenc A légy című animációs rövidfilmje – ez volt az első magyar film, amely Oscart kapott.
1991 Hivatalosan is megszűnt az 1955-ben létrehozott Varsói Szerződés katonai szervezete.
1993 Fa Nándor 128 nap és húsz óra után, ötödikként ért révbe a Vendée Globe nonstop földkerülő vitorlásversenyen.
1997 Befejezte küldetését az 1972. március 2-án útnak indított amerikai Pioneer–10 űrszonda, miután megérkezett utolsó üzenete a földi irányítóközpontba.
2019 Zuzana Čaputová, az ellenzéki liberálisok jelöltje nyerte a szlovák elnökválasztás második döntő körét, így június 15-től ő lett Szlovákia első női államfője.
2022 Egyesült a Budapest Bank és az MKB Bank, megteremtve a Magyar Bankholding csoport egységes működésének alapját; a fuzionált bankok MKB Bank Nyrt. néven folytatták működésüket.
2024 Bulgária és Románia a légi és tengeri forgalomban csatlakozott az EU-n belüli, határellenőrzés nélküli közlekedést biztosító schengeni övezethez.
Március 31-én született
1499 IV. Pius, a 224. római pápa
1596 René Descartes francia filozófus, matematikus, természettudós
1732 Joseph Haydn osztrák zeneszerző, a bécsi klasszicizmus nagy mestere
1768 Ráday Pál földbirtokos, bíró, a magyar színjátszás mecénása
1813 Guyon Richárd angol születésű gróf, az 1848–49-es magyar szabadságharc honvéd tábornoka, a branyiszkói ütközet hőse
1891 Asbóth Oszkár mérnök, az első helikopter megalkotója
1900 Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító
1914 Octavio Paz Nobel-díjas mexikói író, költő, esszéíró
1920 Pál Balázs kétszeres Ybl Miklós-díjas építész
1923 Gerbár Tibor Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész
1930 Rab István Kossuth-díjas balettművész
1934 Szakály Márta Kossuth-díjas bábszínész, érdemes művész
1934 Richard Chamberlain Golden Globe-díjas amerikai színész, énekes
1943 Christopher Walken Oscar-díjas amerikai színész
1950 Adorján András olimpiai és Európa-bajnok sakkozó, nemzetközi nagymester
1954 Gulyás Dénes Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, tenor, érdemes és kiváló művész
1955 Angus Young skót származású ausztrál gitáros, zeneszerző, az AC/DC együttes alapító tagja
1957 Janisch Attila filmrendező
1957 Kaszás Géza színész
1961 Mácsai Pál Kossuth-díjas színész, rendező
1963 Peredy Zoltán Ferenczy Noémi-díjas formatervező iparművész
1964 Volf Katalin Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magántáncos, érdemes művész
1971 Ewan McGregor Golden Globe-díjas skót színész
1972 Szűcs Nelli Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész
1973 Holcz Gábor bűvész, illuzionista, mentalista, tréner, bűvésztanár
1975 Tánczos Adrienn színésznő
1982 Chloé Zhao Oscar-díjas kínai rendezőnő, forgatókönyvíró, producer
1992 Olasz Renátó színész, rendező
Március 31-én halt meg
1703 Johann Christoph Bach német orgonista és zeneszerző
1727 Sir Isaac Newton angol fizikus, matematikus, csillagász, a gravitáció törvényének megalkotója
1855 Charlotte Brontë angol írónő
1891 Jendrassik Jenő fiziológus, orvos, akadémikus
1917 Emil von Behring német bakteriológus, őt tekintik az immunológia megalapítójának
1948 Egon Erwin Kisch németül alkotó cseh író, újságíró, a „száguldó riporter”
1973 Pfannl Egon Ybl Miklós-díjas építész, grafikus
1978 Kálmán Kata Balázs Béla-díjas fotóművész
1984 Vécsey Zoltán író
1993 Brandon Lee amerikai színész
1993 Demény János Erkel Ferenc-díjas zenetörténész
1993 Horváth Ferenc Jászai Mari-díjas színész
1994 Keleti István rendező, színházigazgató, érdemes művész
2001 Záray Márta kétszeres EMeRTon-díjas énekesnő
2011 Payer András magyar énekes, zeneszerző
2016 Kertész Imre, az első irodalmi Nobel-díjas magyar író
2016 Zaha Hadid Pritzker-díjas iraki-brit építész, a díj első női kitüntetettje
2020 Peskó Zoltán karmester, zeneszerző
2020 Roney Wallace Grammy-díjas amerikai jazztrombitás
2021 Lénárt István gyártásvezető-gyártásszervező, színész, a Magyar Televízió örökös tagja
2025 Urbán Gyula magyar író, költő, bábrendező