Csokonai Vitéz Mihály

November 17-én történt

„Hiszek a klasszikusok modernségében. Hiszek a tiszta beszéd ábécéjében és a magyar nyelv Arany János-i törvényeiben. Hiszem, hogy az élményt és szórakozást nyújtó színház az ország munkakedvének pénzben ki sem fejezhető ösztönzője és emberi fejlődésének formálója” – vallotta anno színházi credójában az 1911. november 17-én született Kossuth-díjas színművész, Básti Lajos.

Izsó Miklós alkotásai tették európai rangúvá a magyar szobrászatot

Százötven éve, 1875. május 29-én halt meg Izsó Miklós, a Búsuló juhász, a Táncoló parasztok sorozat és a Március 15. téri Petőfi-szobor alkotója, a nemzeti stílus megteremtője, az első európai rangú magyar szobrász.

Gothár Péter rendezésében mutatja be a Karnyónét a Kolozsvári Magyar Opera

Csokonai Vitéz Mihály napjainkban is aktuális komédiáját Várady Szabolcs kortárs költő szövegkönyve hozza még közelebb a mai generációkhoz.

Január 28-án történt

Ezen a napon született, majd 53 évesen ugyanezen a napon hunyt el Börcsök Enikő Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Színházban és filmen is maradandót alkotott – moziban többek között Szabó István Édes Emma, drága Böbéjében láthattuk.

Mit lehet tenni a tél ellen?

Jókai szerint várni kell a tavaszt. Vörösmarty ugyan nem mondja ki a következő hónap nevét, de a téli időszakot a következőképp írja le: „Most tél van és csend és hó és halál.”

November 17-én történt

Ma van Budapest születésnapja, ugyanis 1873. november 17-én Buda, Pest, Óbuda és a Margitsziget egyesítésével jött létre Budapest. 1950-ben megalakult a huszonkét kerületből álló Nagy-Budapest. 1994-ben Soroksár önálló közigazgatási egységgé vált, és ezzel huszonháromra nőtt a főváros kerületeinek száma.

Ordítástalaníthatatlanságoskodásaitokért

A képrobbanás korában az embereket pihenteti, nyugtatja, ha csak a fülüket használják, és például podcastokat hallgatnak sorra. Hasonló figyelemfajtát vesz igénybe ez a tájékozódás, mint a mesehallgatás. Érvényes, izgalmas gyújtópontja lehet tehát egy napjainkban megjelent, a szülőket és gyerekeiket egyszerre szórakoztató (all age) mesekönyv cselekményének a hangok elrablása. Hang nélkül – ez is lehetne a Túl a Maszat-hegyen 2 címe, ha amerikai horror volna. Ámde nem az, hanem verses meseregény. Így a kalandokat és a feszültséget elsősorban nyelvileg illik megteremtenie egy valamirevaló lírikusnak.

Hány Balatonunk van?

„Micsoda kérdés! – mondhatja a kedves olvasó. – Hát egy!” A válaszadás előtt azonban érdemes egy szóra megállni.

Amikor az időgép egy csikóbőrös kulacsocska volt

Ha 1982-ben bárki meglátta volna a Pajtás újság hátoldalán a Csokonai Vitéz Mihály, a garabonciás poéta című képregényt, kikerekedett volna a szeme. Persze akkor még az írója, Tóth-Laboncz Attila csak nyolcadikos volt, és nem tudta, hogy hét év múlva ő lesz a Tankcsapda alapító basszusgitárosa.

Megújult a Csokonait ihlető kaposvári Dorottya-ház

Átadták a mintegy kétmilliárd forintból felújított Dorottya-házat, egy Csokonai Vitéz Mihályt megihlető ünnepség helyszínét Kaposváron. Szita Károly, a város polgármestere felidézte: a Fő utcában álló épületben tartották 1798-ban a gróf Széchényi Ferenc Somogy vármegyei főispáni beiktatását követő ünnepségeket. A mulatságokon Csokonai Vitéz Mihály is részt vett, az ott szerzett élményei ihlették a Dorottya, avagy a dámák diadalma a fársángon című vígeposzának megírására.

Jelmezes felvonulással és futóversennyel űzi el a telet Kaposvár

Jelmezes felvonulásra, térjátékra és futóversenyre is várják az érdeklődőket február 3. és 4. között Kaposváron, a somogyi vármegyeszékhely megújult télűző fesztiválján.

Poézis nélkül a verscsinálás megholt állat – Csokonai 250

A Petőfi 200, a Hymnus 200 és a Madách 200 árnyékában Csokonai Vitéz Mihály csendesen ünnepli kétszázötvenedik születésnapját. A „kétszázasok” történelmet írtak, érthető tehát a zajosabb megemlékezés. Ha megéri is, a Pilvaxba 75 évesen, sihederek közé már biztosan nem ment volna világot váltani.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Csokonai Vitéz Mihály előtt tiszteleg

Konferenciával, könyv- és színházi bemutatóval, valamint versmaratonnal tiszteleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem a 250 évvel ezelőtt született Csokonai Vitéz Mihály, a felvilágosodáskori irodalom egyik legjelentősebb költője előtt november 15. és 17. között Debrecenben.

Borbély Szilárdra és Csokonai Vitéz Mihályra fókuszál a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának kiállítása

Debrecen évfordulós irodalmi alakjait bemutató kiállítás nyílt a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában.

Csokonai-konferencia a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Az idén 250 éve született Csokonai Vitéz Mihály emlékére konferenciát rendeznek az Irodalmi Magazin szerkesztői a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) szeptember elsején délelőtt 10 órától.

Pajzán király Lucifer jelmezében – Régi farsangok emlékezete

Jövendölhetett bármit a medve, és lehetnek még fagyosak az éjszakák, a tavasz ellenállhatatlanul közelít, „rosszkedvünk tele” szünetel, hiszen itt a farsang. Porogi András, a Rubicon Intézet tudományos munkatársa szerint az idei farsang időszaka közepes hosszúságú.