Délvidék Hódmezővásárhelyen
Hódmezővásárhely számos szállal kötődik e régióhoz: szoros testvérvárosi kapcsolatokat ápol Zenta városával és a XVIII. században az alföldi mezővárosból érkező családok alapították a vajdasági Torontálvásárhelyt.
A Többnemzetűség laboratóriuma című vándorkiállítást - melyet Becsey Zsolt néppárti EP-képviselő kezdeményezésére hoztak létre - először Brüsszelben, az Európai Parlament székhelyén láthatták az érdeklődők 2008 májusában. Az azóta Magyarországon, Romániában és a Vajdaságban is több helyen bemutatott tárlat alapötlete és célja az volt, hogy segítsen megváltoztatni az európai döntéshozók érzéketlenségét a közép- és kelet-európai nemzeti és etnikai kisebbségekkel kapcsolatban.
A huszonkét tablóból álló kiállítás a magyar államalapítás korától napjainkig - térképek, dokumentumok, fényképek és szöveges magyarázatok segítségével - mutatja be, miként alakult a ma főként a Vajdasághoz tartozó Bácska és Bánság történelme, társadalmi és gazdasági viszonyai.
A tárlathoz kapcsolódóan májusban a Délvidék kapja a főszerepet az Emlékpontban: a közgyűjtemény kiemelten foglalkozik a bácskai vérengzésekkel és etnikai tisztogatásokkal, rendhagyó tanórát tart Teleki Júlia, a délvidéki magyarsággal szemben elkövetett tömeggyilkosságok kutatója, Farkas Ferenc középiskolai tanár vezetésével pedig az érdeklődők virtuális túrára indulhatnak a délvidéki végvárakhoz is.