Régen is nagy hagyománya volt annak, hogy a lelkészek könyvet írjanak, prédikációgyűjteményektől az egyéb, akár szépirodalmi tárgyú művekig sok papi szerzőt ismerünk. Esetedben mi a motiváció arra, hogy ne csak a szószékről nyilvánulj meg?
A prédikáció hangzó műfaj, amely számtalan lehetőséget kínál az improvizálásra. Improvizálni viszont csak felkészülten lehet. Minél több munka van elhangzás előtt a szöveggel, annál nagyobb élmény, ahogyan a lélek is adja a szót és valóra válik az evangélium ígérete: „Ne aggódjatok amiatt, hogyan szóljatok, vagy mit mondjatok, mert megadatik abban az órában, hogy mit mondjatok” (Mt 10,19). Kérdés az, hogy az elhangzás után mi lesz vele: a hallgatóságban tovább él-e, és írott szövegként maradandó tud-e lenni? Az elsőre a választ a hallgatóság tudja megadni, a második még mindig rám mint szerzőre, szövegalkotóra tartozik. Betehetem a fiókba, elfelejthetem vagy továbbgondolhatom, foglalkozhatok vele. Bé, bé, bé – mondom. Lehet, hogy van ebben egy adag grafománia is. Szeretem írásban megfogalmazni a világot. A betűk által másként megy előre a gondolat. Az is benne van, hogy ha az emberre rábíznak egy üzenetet, akkor azt igyekszik minden úton-módon célba juttatni. Ezért mondom, írom, mutatom Istent én is.
A Történetek emberről, halálról alcímet viselő könyved, a Vigasztalás gondolkodásra hívja az olvasót: olyan fogalmak mentén értelmezi a világot, amelyek mindannyiunk életében általában is jelen vannak, de hétköznapi használatukban nem mindig tűnik fel, hogy a világ értelmezésének milyen lehetőségeit rejtik. Hogyan kelnek életre nálad ezek az ősképek?
Van annak egy abszurditása, hogy miközben ezek a szövegek a halállal, az elmúlással kapcsolatosak mégis úgy beszélünk róluk, hogy életre kel bennük valami. Temetési prédikációimat rendszerezve azon töprengtem, hogy mi legyen a sorsuk? A hozzátartozókon kívül kinek lehet értékes egy temetési prédikáció írott szövege? Minden szertartásnál emlékeztetem magam arra, hogy a család és az elhunyt méltósága mindenek előtt a legfontosabb, és tudatosan keresem minden életben az egyedi, értéket hordozó történeteket. Egyszer csak rádöbbentem, hogy ezekkel a prédikációkkal rengeteg élettörténetet hordozok. Arra gondoltam, hogy ezek a történetek talán segíthetnek másoknak is abban, hogy az életben (mindennapokban, betegségben, gyászban, öregségben stb.) a megküzdési stratégiáikat kialakítsák és válaszolni tudjanak ilyen kérdésekre: Hogyan éljek úgy, hogy jól haljak meg? Milyen a jó halál? Mit kezdjek a gyászommal? Hogyan búcsúzzak el attól, akit szerettem? És hogyan attól, akit nem szerettem? Miként viszonyuljak az öngyilkossághoz? Miért van, hogy nem az hal meg aki a koros, hanem aki a soros? A Biblia számtalan olyan ősképet kínál, amelyeket hitépítő stratégiáinkban használhatunk. Bár a világ gyorsan változik körülöttünk, az emberi lélek ugyanúgy reagál most is, mint a bibliabéli emberek lelke. Hiába közlekedünk nagy sebességű autókkal, repülőgépekkel, a lelkünk haladási sebessége ma nem tud gyorsabb lenni egy vágtató ló sebességénél. Az ősképek, archetípusok a lélek haladásának lenyomatai. Olyanok, mint a Jancsi és Juliska mesében az útjelző kenyérmorzsák. Néha ugyanúgy el is tűnnek és a sűrű, sötét erdőben lassítani kell, hogy megtaláljuk, visszafejtsük, megfejtsük. Az átkelés például olyan őskép, amely jelen van a görög mitológiákban, a bibliai zsoltárban és jelenkori ember életében. A korhoz és a hitvilághoz tartozó történetekkel mindenik ugyanarra az alapkérdésre – amelyeket az előbb említettem – igyekszik megnyugtató választ adni. A rám bízott történetekkel ilyen válasz-variációk keltek életre.
2025-ben hogy látod, van-e értelmes küldetése az emberi megszólalásnak, beleértve a prédikációtól az irodalomig mindent?
Az emberi megszólalásnak minden korban van értelme, különösen akkor, amikor a lét dadog, a nyelvezet agresszív, a kommunikációs zaj rendkívül nagy. Elembertelenedő időben szükség is van rá. Írástudók árulása az, ha a pap, költő, író ilyenkor nem szólaltatja meg az embert. „Mert idegen sem, pária sem vagy a szóban” – mondja Kovács András Ferenc.
Szerinted létezik-e unitárius világnézet? Ha igen, ez hogyan érvényesül a könyvben?
Orátor – mondják a nyilvánosság előtt beszédet mondó embere. Homiléta – mondják a prédikáló, igehirdető lelkészre. Narrátor – mondják a történeteket mesélő emberre. Paraklétosz – mondja az evangélium (Jn 14,15) arra, aki vigasztaló szándékkal a bajban levő emberen segít. Minden prédikációmat leírtam, azt a nyilvánosság előtt elmondtam, velük emberi életeket örökítettem meg, és a gyászolókat törekedtem úgy bevezetni Isten vigasztaló jelenlétébe, hogy szeretett hozzátartozójuktól méltósággal vehessenek búcsút. A halál ezer árnyalatával való prédikáló, mesélő és vigasztaló szándékú találkozásaimnak emlékeiből születtek ezek a történetek emberről és halálról. Unitárius lelkészként mondtam el a történetek alapjául szolgáló prédikációkat, unitárius zsoltárokat énekeltünk, az unitárius teológia hitrendszere adja az alapot. Van unitárius világnézet, és ez – pont, mint Jézusnál – a merészség világnézete. Radikális. Elsősorban önmagammal szemben. Rá merek kérdezni, szembe merek nézni vele, merem másként hinni és gondolni, merem keresni az összefüggéseket, merem látni magamban és a másikban az istenit. Van egy szép zsoltárunk, amely ezt így emeli a magasba: „Merj, élni merj, föld gyermeke, / A mennyet hozd a földre le. / Ez-é az út, ez-é a cél, / Ne kérdd: szeress, bízzál, remélj!”
Milyen jövőjét látod a vallásos gondolkodásnak?
El kell különíteni az intézményes vallásosságot a személyes vallásosságtól. A kettő néha azonos, máskor vannak átfedések, és van, hogy egyáltalán nincs találkozásban. Harari ezeket a köröket úgy azonosítja be és a távolság konfliktusát úgy oldja fel, hogy spiritualitást utazásnak, a vallást alkunak nevezi és megállapítja, hogy az emberi együttműködésekhez nem csak kérdésekre van szükség, hanem határozott válaszokra is. A keresztény vallási előrejelzések másfél évtizede azt mutatják, hogy a mainstream, fundamentalista vallásosság egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Rövid, keretezett utazások, szigorú törvények, dogmákkal leszabályozott gondolkodás. Ugyanakkor igény van a spiritualitással telített vallási utazásokra is. Ahol laza keret, lehet kérdezni, másként gondolkodni, szabadon szeretni, álmodni, élni, történeteket mesélni.
