A női test már önmagában egy horrorfilm. A pubertástól és a menstruáció szörnyűséges kezdetétől, amelyet például Brian De Palma Carrie-je és John Fawcett Ginger Snaps című filmje örökített meg, a terhesség és a szülés kínjaiig – a Roman Polanski-féle Rosemary gyermeke nyilvánvaló példa – mi, nők az elmúlt fél évszázadban gazdag inspirációt nyújtottunk a műfaji filmek készítőinek. Ha azonban egy kicsit közelebbről megvizsgáljuk, akkor azt láthatjuk, két tendencia válik nyilvánvalóvá: a női testre épülő horrorfilmek túlnyomó többsége a reproduktív rendszer különböző aspektusaival foglalkozik, és nagyrészt férfiak készítették (a Titane és az Első ómen figyelemre méltó kivételek).
Természetesen nincs hiány olyan horrorfilmekben sem, amelyek groteszk, sokkoló eszközként használják az idősebb női testet: ez kulcsfontosságú eleme az úgynevezett „hagsploitation” alműfajnak – elég csak Mia Gothra gondolni, aki megereszkedett, löttyedt húsú protézisekkel játszott Ti West X című filmjében.
A külvilág hozzáállásának durva megváltozását váltja ki, amikor egy nő betöltötte 50. életévét, azaz elérte azt a kort, amit a társadalom a „szavatosság lejárásának” tekint, Coralie Fargeat pedig úgy sodorja be a nézőt a menopauza zavarba ejtő érzelmi mészárlásába, ahogyan eddig senki másnak sem sikerült.
Ötven felett vége van, de minek?
Miután évekig vezette népszerű aerobik tv-műsorát, az egykori színésznő és fitneszikon, Elisabeth Sparkle (az Oscar-jelölt, nagy esélyes Demi Moore) sikeres, gazdag és híres, az arca pedig Los Angeles-szerte ki van plakátolva. Azon a napon viszont, amikor Elisabeth betölti az 50. életévét, soviniszta disznó főnöke, Harvey (Dennis Quaid) közli vele, hogy a stúdióban eltöltött ideje bizony a végéhez közeledik. Kitart amellett, hogy Elisabeth elbocsátása csupán a nézők ízlése megváltozásának következménye, a nő viszont jól tudja, hogy a valódi ok a kora.
A valóság pedig annyira megrettenti, hogy nem gondolja meg kétszer, amikor lehetősége nyílik kipróbálni egy titokzatos gyógyszert, amely azt ígéri, hogy önmaga „fiatalabb, szebb, tökéletesebb” változatává változtatja.
A szer működik, és Elisabeth egy fordulatos módon „szüli meg” Sue-t (Margaret Qualley) – egy gyönyörű fiatal lányt, akinek pusztán a külseje karikatúraszerű kirohanásokat okoz a férfiakban. Igen ám, de amilyen boldog kezdetben Elisabeth titkos kettős életével, hamarosan összetűzésbe kerül Sue-val, mivel a szer szigorú szabályait be kell tartani: egy hetet létezhet az egyikük, és aztán cserélni kell, különben felborul az egyensúly, aminek beláthatatlan következményei lesznek.
A szer ismételten kifejti, hogy Elisabeth és Sue ugyanaz a személy, és hetente váltaniuk kell egymást, hogy stabilak maradjanak. Az önhittség hatékony metaforája, ahogy kultúránk a fiatalság utáni megszállott hajszában arra készteti a nőket, hogy drasztikus eszközökhöz nyúljanak: gyógyszerekhez, kozmetikai műtétekhez és extrém életmódbeli változtatásokhoz, amelyek mindegyike bizonyos fokú kockázattal jár.
Feminista testhorror
Coralie Fargeat a 9. nő, akit rendezésért jelöltek Oscar-díjra, és a kategóriának szégyenszemre összesen három díjazottja van: Kathryn Bigelow, Chloé Zhao és Jane Campion. Fargeat véráztatta debütáló filmje, a Bosszú (2017) a #MeToo mozgalom dühét csapta le, és megadta az alaphangot A szernek is.
Elisabethet hosszú karrierje során arra képezték ki, hogy a szórakoztatóipar szemüvegén keresztül szemlélje a világot.
Nem csoda, hogy az ötvenéves nő kétségbeesettségében bármit megtesz, hogy valahogy újra átélhesse azt a népszerűséget, amit egykor természetesnek vett. Másik énje, Sue játszik a férfiakkal, és a szer egyre több ajtót nyit meg előtte – azokat, amelyek egykor bezárultak Elisabeth előtt. Aligha kell kimondani, de ez nem az a film, amiben realizmust és belső logikát kell keresni, de az hamar egyértelművé válik, hogy a két nő – akik valójában egyek – elkerülhetetlenül háborúba keveredik egymással fogyatkozó közös erőforrásaik egyensúlya miatt. Ez pedig egy olyan csata, amely egyikük számára sem végződhet jól.
A folyamatosan változó, de mindenképpen idealizált és elérhetetlen női szépségideálnak való megfelelés gyötrelméről szóló filmek nem újdonságok, de A szer olyan éles feminista példázatba szövi, amely nem is érkezhetett volna jobbkor, mint ma, a különféle fogyasztó orvosságok és a filterek torz korában.
Éppen ezért, a magvas társadalomkritika dacára A szer nem finnyásoknak való film. Gyomor kell hozzá, ugyanis kulcsjeleneteit átitatja a vér, amely ráadásul különféle, természetellenes nyílásokból spriccel, az áhított cél oltárán feláldozott testek pedig lidércnyomásos módon kelnek új életre. Fargeat azt akarja, hogy a néző tanúja legyen a szenvedésnek, amely abból fakad, hogy Elisabeth megpróbálja fenntartani a fiatalság illúzióját.
Szatírája nyilvánvaló: mindenki tudja, hogy a kapitalizmus, a szórakoztató-, kozmetikai és orvosi ipar bőségesen profitál abból, hogy a fiatal, csinos nőket fetisizálják. Ahogy Elisabeth és Sue a játékidő előrehaladtával aztán kezdenek egymás idegeire menni és végül ádáz háborút folytatnak közös életük irányításáért, A szer egyre viccesebbé, majd végül eszement, David Cronenberghez és John Carpenterhez méltó szörnyfilmmé válik, melynek fináléja láttán Tarantino is megemelné a kalapját.
