Design tervezők piknikeztek

Egyéb

Valójában sokkal több, mint egy design üzlet, hiszen a kollekció darabjainak tervezőivel közeli szakmai együttműködésben dolgoznak, ezzel egy fajta menedzsment funkciót is ellátva, ami gyakran komoly segítséget és támogatást jelent a pályakezdő tehetséges alkotók számára ? árulták el a kiállítóhely munkatársai a stillblog.hu-nak.

 

A WonderLAB koncepciója nagyjából egyéves történetre tekint vissza ? 2012 elején hozta létre az első LAB-et két testvérpár, Marillai Évi és Ildikó Arany Sacival és Virággal. Az első bolt az Izabella utcában működött, de a koncepció sikere és az egyre gyarapodó csapat nagyobb teret és könnyebben megközelíthető lokációt követelt. Így a lányok álmodtak egy nagyot, és bátran belevágtak ? felújítottak egy belvárosi üzlethelyiséget és 2012 végétől a Marillai lányok vezetésével, több, mint 30 tervező együttműködésével működik a WonderLAB.

 

A Design Terminál támogatásával megrendezett pikniken nyíló kiállításukkal is a labor szellemiségét meghatározó ?EGYÜTT KÖNNYEBB? elvét szeretnék tovább mélyíteni. Több szempontból is alátámasztják elméletüket: egyrészt a sajátos hangvételű fotósorozatban, minden wonderLAB tervező terméke szerepel, amely mutatja milyen jól megfér egymás mellett több mint 30 márka, ha kreatív közösségként működik együtt.

 

Másrészt, a fotók különböző fázisainak elkészítésére két fotóst kértek fel, Dóra Tündét és Weber Áront. Az első felvonást Tünde stúdióban készítette, majd a második felvonásban a modelleket Áron izgalmas szituációkba helyezte és újrafotózta. Nem mindennapi végeredmény született: a sorozat bemutatja, mi történik abban az esetben, ha két teljesen egymástól eltérő látásmód találkozik a képeken belül.