Diaz is VIVA Comet-jelölt

Egyéb

Diazt Menthával együtt jelölték a legjobb új előadó kategóriában. ?Nem számítottunk rá, és természetesen örülünk neki? ? mondta el a fiatal rapper, akinek a Hősök producerével való együttműködése rögtön sikert aratott. ?Többször beszéltük már Menthával arról, hogy belevágunk egy közös projektbe, de ez valami miatt mindig háttérbe szorult. Egészen A part című dalunk megjelenéséig, amely tavaly augusztusban volt.?


diazz1.jpg
Forrás: kult.blog.hu

A gyümölcsöző és inspiráló együttzenélés tovább folytatódott, elkészítették Halott Pénzzel közösen a Helló lányok című dalt, és március 12-én jelent meg az azóta a rádiók kedvencévé vált Nélküled című nóta, amelynek születéséről így mesélt Diaz: ?Elsőként a gitáralap és a refrén énekdallama volt meg, ezt még aznap meg is mutattam Menthának. Tetszett neki, így elkezdtünk ötletelni, hogy milyen témájú szöveget írjunk hozzá. Amellett döntöttünk, hogy a szakítást fogalmazzuk meg. A verzék hamar meglettek, de a refrénnél már közösen is agyaltunk egy kicsit, hogy itt is passzoljanak a szótagszámok és a magánhangzók. Gördülékenyen ment a munka, a végeredményt pedig nagyon szeretjük!?


DiazMentha mellett a következő előadók jelöltek még a VIVA Cometen:


Legjobb férfi előadó:

BLR

ByeAlex

Fluor Tomi

Kállay-Saunders András

Király Viktor


Legjobb női előadó:

Cserpes Laura

Dér Heni

Hien

Radics Gigi

Tóth Gabi


Legjobb új előadó:

Bogi

Bricklake

DiazMentha

Mohamed Fatima

New Lewel Empire


Legjobb együttes:

Children of Distance

Halott Pénz

Hősök

Ivan and The Parazol

Punnany Massif


Legjobb videoklip:

ByeAlex: NekemTe

Düki: Turn me on

Irie Maffia: Badest

Karányi: Celebrate life

Sonya: Kitchenfloor