Kultpol

A dicső múltat ünneplik Mongóliában

Archív 2011. május 5.

 

Mongólia köztársasági elnöke, Cahia Elbegdordzs védnöksége alatt augusztus 26-27. között kerül megrendezésre "A hun elődökkel büszkélkedő népek békés játéka" címet viselő ünnepség Ulánbátorban, melyre harminchárom állam, köztük hazánk képviselőit is meghívták. A rendezvénnyel egy időben megrendezett kiállításon - régészek, történészek bevonásával - szeretnék bemutatni a hunok és utódnépeik művészetét, kultúráját és sportját. A Mongol Tudományos Akadémia egy nemzetközi tudományos konferenciát is szervez, ahová a világon elismert hun kutatókat hívják meg, és ahol a résztvevők beszámolhatnak jelenlegi kutatási eredményeikről. A szervezők azt remélik, hogy a hun birodalomról és annak világtörténeti jelentőségéről egyre egységesebb kép alakul ki a tudományos életben.

 

Az ókori kínai krónikák feljegyzése szerint a Kínához tartozó Belső-Mongólia Autonóm Tartomány volt az első hun birodalom központja, de a főkirályok, a sanjük uralma északon egészen a Bajkál-tóig terjedt ki. A mongol régészek számos hun várost (csak Mongólia területén eddig tizenkettőt) azonosítottak be, valamint pompás királyi sírokat tártak fel az elmúlt években, a Góbitól egészen az Altaj-hegységig. A szenzációs és világsajtót is bejárt leletek azt bizonyítják, hogy a mongolok őseinek tartott lovas nép fejlett, különleges műveltséget hozott létre a szteppéken.

Így ezzel az ókori néppel foglalkozó régészek, antropológusok, de történészek, sőt a nyelvészek is nagyon sok új adattal gyarapították a kutatást. Talán a legfontosabb eredményt a történészek hoztak, akik az elmúlt évtizedekben teljesen átalakították a hun kronológiát és ezen ősi lovas nép beolvadását az eurázsiai sztyeppe népei közé Belső-Mongóliában, Közép-Ázsiában, de a Kaukázusban is elég későre, a 7-8. századra datálják. Mongóliában az 5. század elejéig állt fent az északi hunok állama, amikor is egy rokon nép, a zsuanzsuan kerekedett feléjük.

A másik évforduló is kiemelten fontos: száz éve, 1911-ben a mongol népek történetében új fejezet kezdődött, hiszen megszabadultak a mandzsu birodalomtól. A déli és keleti mongol kánságok a 17. század folyamán sorra a keleten, Mandzsúriában megerősödő új hatalom vezetőjét, a mandzsu kagánt választották maguk felé, így az ország nagy része békés úton, választással került az új nagyhatalom kötelékébe. Egyedül a nyugaton, az Altaj-hegység közelében élő ojrátokat kellett fegyveresen legyőzni, hogy ők is a birodalom keretei közé kerüljenek.

A 20. század legelején a mongol egyházi vezetés, valamint a mongol nemesek ki akartak szakadni a birodalomból, ezért külső támogatás után néztek, de északi szomszédjuk, az orosz cári udvar nem támogatta törekvéseiket. 1911-ben aztán mégis sikerült függetlenedniük, mert októberben kitört a kínai forradalom, mely eltörölte a mandzsu eredetű Csin-dinasztia 267 éves uralmát. A vucsangi felkeléssel indult megmozdulások hatására a kiskorú Pu Ji császár 1911. november 26-án lemondott a trónról és a birodalomból alkotmányos monarchia létesült. 1911. december 23-án Urgában (Ulánbátor régi, oroszosított neve) kikiáltották Mongólia függetlenségét és a buddhista egyházfőt, a Bogdo Gegent megválasztották Mongólia kánjává. Ezzel Mongólia északi részének, a mai köztársaságnak, igaz, hatalmas területi veszteséggel, de sikerült kiválnia a mandzsukat felváltó kínaiak kötelékéből.