Digitalizálják a nagyváradi evangélikus levéltárat

Kultpol

 
(MTI) - Mátyás Attila parókus, lelkész a Reggeli Újságnak elmondta, hogy szeretnék a levéltár anyagát tematikus sorrendbe csoportosítani, továbbá összefogó tartalomjegyzéket készíteni hozzá, mivel eddig csak részleges jegyzékek készültek.
    
A digitalizálás megkönnyíti az adatbázis használatát, a számítógépes keresőprogram segítségével könnyen meg lehet majd találni az iratokat egy-egy igazolás vagy kimutatás készítéséhez. Szívesen látják majd azokat is, akik kutatási célból, tanulmányaikhoz szeretnének elmerülni az adatokban és iratokban.
    
Az elektronikus feldolgozás részeként prezentációt készítenek, amelyben bemutatják az egyházközség múltját szöveges és képi formában.
    
A nagyváradi evangélikus egyházközség levéltárában a gyülekezet megalakulási évétől, vagyis 1812-től őriznek iratokat.