November elsejéig tekinthető meg a Hova lett? – Kiállítás a magyar poptörténelem legendás lemezborítóiból című tárlat a Főfotóban (Baross utca 10.). A Bikini legendás, 1983-as albumának címét vették kölcsön, stílszerű lett volna ennek az albumnak az eredeti fotóját (Bernáth Sándor képe) is kiállítani, de ezt sajnos nem láttuk. És még sok minden mást sem, mert ez egy kamarakiállítás, ami arra mindenképpen jó, hogy kedvet csináljon a magyar poplemezkiadás 55 éves történetét bemutató nagyszabású tárlathoz.

55 éve jelennek meg poplemezek hazánkban, 1967-ben került a boltokba az Ezek a fiatalok című beatfilm, többek között az Illés, a Metro, az Omega felvételeiből. Igen, ha akarjuk, ez volt az első magyar poplemez, de aki másképp számol, annak az Omega 1968-as Trombitás Frédije az, ezen Szalay Zoltán híres, a természet lágy ölén készült munkája látható.

A Főfotó kiállítása ezekre a képekre, évfordulókra nem reflektál, lényegesen kisebb fesztávval valósult meg a koncepció. Alig több mint egy tucatnyi képet láthatunk a falakon, így természetesen nem is alkalmas a tárlat arra, hogy megmutasson trendeket, korszakokat a magyar popkultúra arculati elemeinek változásaiból. A kiállítás inkább afféle kedvcsináló, amely nem kontextualizálja a képeket, nem mutat fel alkotói periódusokat, tervezői életműveket. Ez a néhány kép csak felvillanás,

az 1980-as évek néhány ikonikus képét láthatjuk.

Lefuttathatnánk csak az úgynevezett egyenkislemezek fontjainak fejlődését is – mindezt párhuzamba állítva a filmplakátok tipográfiáival. Vagy elővehetnénk olyan borítóterveket, amelyeket anno visszadobott a Képző- és Iparművészeti Lektorátus vagy a Hanglemezgyár… Megismerhettük volna Szykszian Wanda, Díner Tamás, Vértes György képeit, akár a borítókon szereplő fotók más szögből készült változatait, szettjeit.

Mennyi történet van ezekben a borítókban!

Halász Judit első lemezét (Kép a tükörben, 1973) az arcfestés miatt „túl hippisnek” találta a Hanglemezgyár, ezért a rajzok „lekerültek” a művésznő arcáról. De közismert, hogy Szörényi és Bródy 1980-as szólólemezei egyetlen dupla albumban jelentek volna meg Szykszian Wanda azonos technikával és szögben készült grafikáival, de Erdős Péter, a „popcenzor és popcézár” ravasz módon két önálló lemezzel egymás ellenében megfutatta a két alkotót. Bródy Hungarian Blues című lemeze olyan dalokkal, mint a Földvár felé félúton, a Filléres emlékeim, a Személyi igazolvány sokkal sikeresebb lett, mint Szörényi Hazatérés című bonyolultabb, rétegzettebb alkotása. Milyen jó lett volna látni az eredeti, egybeszerkesztett tervet! Persze ezt a kiállítást a Műcsarnokban lehetne leginkább kivitelezni, ott, ahol annak idején Gulyás Gábor kurátori tervei alapján bemutatták a Bizottság együttes képzőművészeti kiterjesztéseit.

A nemzetköz hatásokkal is érdemes lenne összehasonlítani egy-egy borítót. A V’ Moto-Rock Gyertyák albuma (Vértes György alkotása) részben emlékeztet a Deep Purple Burn borítójára, de míg a Purple tagjainak arcképe viaszgyertyát formáz, addig Vértes alkotásán Demjénék arcképe gyertyalángban tükröződik. Ha megvalósulna egyszer a nagy magyar lemezborító-kiállítás, közelebb kerülne a hatvanas évek második felétől a rendszerváltás időszakáig tartó korszak, de ezt értelemszerűen egy tucat fotó nem tudja kellő erővel érzékeltetni.

Mégis: a Főfotóé az ötlet, még akkor is, ha már volt Budapesten (a Nagymező utcai Capa Központban) lemezes kiállítás, még 2017-ben, de ezen a 437 lemezborítót bemutató Total Records című tárlaton a nemzetköz pop ikonikus borítóit láthattuk.

De mit láthatunk a Főfotóban?

Például Hegedűs György és Pálfi György Edda-lemezborítóit (az első két albumot), ugyanennek az alkotópárosnak a KFT Macska az úton című lemezborítóját, illetve annak egy alternatív fotóját. Láthatjuk Vető János Menyhárt Jenőről készített portréfotóját, amely az Európa Kiadó 1987-es Popzene című borítóján szerepel, de itt van Hegedűs Györgynek a Radics Béláról készített képe is.

Utóbbi alkotóhoz nem tudunk nagylemezt rendelni, ahogy Vető János Neuroticot ábrázoló képéhez sem. Itt inkább arról kéne szólnia a történetnek, hogy a Hanglemezgyár hogyan akadályozta bizonyos alkotók munkáit, de erről a kiállításon nincs szó. Azt szintén nem hozza szóba a kiállítás, hogy a Trabanthoz és Európa Kiadóhoz is köthető Vető János milyen sok képet, borítót készített a rock világában, hogy dolgozott többek között a Piramissal és az Omegával is.

Érdekes lett volna Zalatnay Sarolta Tükörkép című 1980-as albumának borítóját is megszerezni, ez ugyanis az első úgynevezett vizes pólós fotó a magyar nyilvánosságban, amit Fenyő János, az 1998-ban meggyilkolt médiamogul készített. Így a kiállításnak különös vektora is lehetett volna, rámutatva a rendszerváltás utáni zűrzavaros időkre.

Egy sor izgalmas kérdést is tisztázhat majd ez a bizonyos nagyobb volumenű kiállítás. Hol készült a Korál első lemezének borítója vagy a Skorpió szintén 1980-as, szintén „presszós” albumborítója”… Valaki egyszer talán elkészíti a honi poplemezek borítójának topográfiáját. Vagy: ki az a kisfiú Zorán Szép holnap című lemezén? (A koncepciója csípőből hozza a U2 Boy című borítóját.)

Demjén Fújom a dalt című 1977-es szólólemezén (Hegedűs György fotója) egy parókás kalitkát látunk, amelyben ott a „szabadság madara”. Épp itt lenne az ideje, hogy mi is kinyissuk ezt a képzeletbeli kalitkát, és kiszabadítsuk mindazt, amit a popkultúráról tudunk, egy nagy kiállításon – akár a Főfotóval együttműködve.

A képek a szerző felvételei.