Ha szeretnéd elvenni a királynőt, akkor tudnod kell, hogy miként kell egy jó mulatságot rendezi. Legalábbis Leicester grófja így gondolkodott 400 évvel ezelőtt: Robert Dudley három héten át csapta a szelet I. Erzsébet angol királynőnek. Az új dokumentumok arra is rámutatnak, mennyibe került ez az egész.
A rendezvény nemcsak a példátlan vendéglátást szimbolizálta, hanem a gróf kifogyhatatlan életerejét és fantáziáját is bemutatta - derült ki december elején, amikor Dudley tárgyai közül első alkalommal mutatták be az extravagáns rendezvényhez készített jegyzeteket. A korábban ismeretlen kéziratokat Oxfordban őrizték, ahonnan aztán 1995-ben a British Librarybe kerültek. A szövegeket mostanra a Warwick Egyetem kutatója, dr. Elizabeth Goldring írta át, szerkesztette össze, és látta el jegyzetekkel. A Dudley-memoár az English Heritage Historical Review legújabb számában jelent meg.
Az 1578-as kézirat részletesen megörökít minden felhasznált apró kelléket és tárgyat, leírva azok súlyát, méretét, anyagát, színét, és díszítőmotívumait. Legtöbbjüket a gróf kezdőbetűi és címerei díszítették, a családi állatnak számító medvével együtt. A listából nyilvánvaló, hogy Dudley elsődleges célja a vendégsereg, különösképp a királynő lenyűgözése volt. A férfinak közel 50 festmény és 20 térkép volt a tulajdonában, és csak az ünnepségsorozatra négy újabb képet festetett, amely őt és Erzsébetet ábrázolta.
A képek most ideiglenesen újra egy helyen láthatók: az English Heritage a kötet megjelenése alkalmából közös kiállítást rendezett belőlük Kenilworth-ben. Dr. Goldring szerint a dokumentumok gazdag bepillantást kínálnak a kor elitjének anyagi kultúrájába. "Szinte pillanatképet kapunk az 1575-ös Kenilworth-ről, amely a következő évszázadok során meghatározta az Erzsébet korának udvari kultúrájáról gondoltakat".
Nem szabad persze megfeledkezni arról, hogy Angliában szinte senkinek nem volt egyetlen jó szava sem Robert Dudleyról, I. Erzsébet uralkodásának egyik legszínesebb figurájáról, kivéve magát az uralkodót, és más nőket, akik szinte a lábai előtt hevertek. Az udvar gyilkos házasságtörőnek tartotta, ám minden hibája ellenére igazi sármőr volt, aki könnyen címeres lepedőire fektette a főrangú hölgyeket.
Éppen ezért azt is igen jól tudta, hogy miként kell hatásosan mulatni: 1575 nyarán maga a királynő is megjelent ünnepségein, amelyeket egészen addig folytattak, amíg a résztvevők teljesen ki nem merültek. A nagy kenilworth-i piálás három héten át tartott, zenei események, maszkabálok, vadászatok, fogadások és különleges tűzijátékok váltották egymást. A történészek a mai napig a Tudor kor emblematikus kulturális eseményének tartják az ott történteket.
A kastélyban rendezett ünnepségek alapján a legtöbben már akkor is úgy vélték, hogy semmi sem állíthatja meg Robert Dudleyt Erzsébet kezének elnyerésében. Valójában azonban az ünnepségsorozat a bukást készítette elő: a gróffal kapcsolatos állandó pletykák megakadályozták a királyi frigyet. Előző feleségét, Amyt ugyanis korábban törött nyakkal találták meg, és senki nem hitte el a hivatalos magyarázatot, miszerint szimplán megszédült és elesett.
Az udvarban nyíltan hangoztatták a Dudley elleni vádakat, így amikor a gróf a fesztiválon egyik nap letérdelt a királynő elé, és megkérte a kezét, Erzsébet egyenesen nemet mondott neki. Ha ugyanis elfogadta volna a férfi ajánlatát, azzal elérte volna, hogy az ő szándékát látták volna Amy Dudley halálában, és ezzel maga a trón is veszélybe kerülhetett volna.
Dudley még az ünnepségek alatt továbblépett, és a királynő egyik közeli rokonával, Lettice Knollysszal "barátkozott össze". A barátság igen intenzív lehetett, hiszen a nő hamarosan teherbe is esett, és amikor ezt Knollys rokona, Essex grófja kivizsgálta volna, egy rejtélyes balesetben ő is elhunyt. Dudley titokban elvette Knollyst, ám közös gyerekük nem élt sokáig. Erzsébet reakciója igen hasonló volt a nemrég bemutatott mozifilm végéhez: dühében a férfit és Lettice-t is bezáratta, ám hamarosan elengedte őket. A férfit a kudarcok összetörték, és később már soha többet nem rendezett hasonló volumenű mulatságot.
Bár az ünnepségsorozat politikai célját nem érte el, örökre megmaradt a Tudor nemzedék emlékezetében, ahogy Woodstock is a mai napig emblematikus eseménynek számít az egykori résztvevők számára. Minden bizonnyal jelen lehetett a fiatal William Shakespeare is, akit ez ihletett meg Szentivánéji álom című darabja megírásában; ezt mutatja be Walter Scott is Kenilworth című művében. Dudley a tivornyázásokkal olyan magasra tette a lécet, hogy a későbbi korok krónikásai szerint senkinek sem sikerült hasonló intenzitású és emlékű partyt tartani.
