„A Don Pasquale igazi, klasszikus értelemben vett opera buffa Donizetti kora romantikus stílusában elbeszélve. 1843. január 3-án mutatták be Párizs olasz operajátszó színhelyén, a Salle Ventadourban székelő Théâtre des Italiens-ben. A darab története könnyen érthető, logikusan egymásra épülő áriák és együttesek sorozata. Sikere abban áll – és ezáltal valóban a legjobb vígoperák közé sorolható –, hogy a cselekmény szellemes fordulatainak és érzelmes epizódjainak váltakozása tökéletes egységet alkot az olykor pezsgő és könnyed, máskor olvadó és szívhez szóló, kifejező dallamokkal” – mondta Béres László, az előadás rendezője.
Az alkotó szerint a Don Pasquale igazi színházi csemege.
„A művészeti intézmények működésének hosszú ideje tartó felfüggesztése bennünk, alkotókban, előadóművészekben a színpad iránti éhséget, a közlési vágyat, a játék utáni sóvárgást a többszörösére növelte. Így, ilyen társakkal ünnep együtt létezni, alkotni. Imádom” – tette hozzá Béres László, aki többször dolgozott már mind a Kolozsvári Magyar Opera, mind a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatával.
Az előadás látványvilágát a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas Székely László jegyzi. A díszlettervező így nyilatkozik az előadás látványvilágáról: „A színpad – az én szememben – játéktér, a »díszlet« látványa pedig nem egy festő öröme, hanem az előadás szerves, segítő része. Tervezői munkám során arra törekszem, hogy a létrejött mű mindenkor a dráma legjobb kiegészítője legyen. E művészi, tervezői tevékenység a legszerteágazóbb területek legcsodálatosabb olvasztótégelye. Lényege a drámát megértő gondolat és a magas szintű rajztudás, alapja nem a szó, a beszélt vélekedés, hanem a mindenki számára egyértelmű, a drámai élményt szolgáló látvány tervben történő létrehozása, annak megvalósítása.”
„A rendezői koncepcióból és annak látványvilágából kiindulva olyan jelmezkollekciót alakítottam ki a Don Pasquale előadására, amelyben jelzésszerűen megjelennek ugyan a történet eredeti helyszínére és korára utaló elemek, de összességében a kortalanság jellemzi. Szeretek játszani a különböző korszakokat idéző forma-, szín- és anyaghasználat párosításával” – mondta Ledenják Andrea jelmeztervező.
„Gaetano Donizetti a 19. század közepén Európa egyik legmeghatározóbb operakomponistája volt. Zenei nyelvezete követi az olasz bel canto stílus nagy alkotóit, Rossinit, Bellinit úgy, hogy közben egyéni stílust alakít ki. A mester hatvannál is több operát komponált. Kiváló színpadi érzékkel alkotott vígoperát (Szerelmi bájital, Az ezred lánya) és drámai nagyoperát (Lammermoori Lucia, A kegyencnő), hogy csak a legfontosabbakat említsük. A négy főszereplős opera buffa karakterei igen színesek, de a derűs játék mögött sikerül valós érzelmeket is megmutatniuk. Donizetti minden jelenete jól felépített, megszerkesztett kis ékszer. Csodálatra méltó a szöveg és a zene kapcsolata ebben a kései Donizetti-operában. Rengeteg humoros pillanatot képes – akár egy ismétlődő dallamfordulattal – megjeleníteni, felfokozni” – mondta Jankó Zsolt, az előadás karmestere.
A vígopera koreográfusa Jakab Melinda. Don Pasqualét Szilágyi János, Dottor Malatestát Balla Sándor, Ernestót Bardon Tony, Norinát Gebe-Fügi Renáta, Carlinót Mányoki László alakítja, közreműködik a Kolozsvári Magyar Opera ének-, balett- és zenekara.
Fotók forrása: Kolozsvári Magyar Opera
