Nemhogy nem fordulnak vissza, gát nélkül terjednek, feltartóztathatatlan ciklonként söpörnek át a nyelven a rongálások, csak míg a ciklonok levonulnak, és a visszamaradt hordalékot előbb-utóbb eltakarítják, a városokat újjá építik, addig a nyelvet ma mintha nem építené senki, csak bontaná. Mióta a legvadabbul terjedő mániákat kipellengéreztem, mintha még kiirthatatlanabbul szaporodna használatuk.
 |
| Campo de Criptana szélmalmai |
Hogy vesszőparipáimat sorra vegyem: hosszú-hosszú idő óta az egyetlen megszólaló, aki kizárólag a "nő" szót használta, férfiakat és nőket emlegetett, nem férfiakat és hölgyeket, női munkaerőt, tudósnőket és kitüntetett nőket, az Dobrev Klára volt. Vele szemben a riporter rendületlenül csak hölgyezett. A lányok, nők, asszonyok, csitrik, fruskák, bakfisok mind kihaltak, nálunk csak hölgyek élnek: takarítóhölgyek, bűnözőhölgyek és 12 éves diákhölgyek. Megőrült az ország. És szóvá tettem, de minek. Egyre erősebb bennem a kétségbeesés: minek tépem egyáltalán a számat? Minek elmondani, hogy a hölgy az úr párja, kiemelés, rang, stílus, emelkedettség, pátosz és érett kor kapcsolódik hozzá - eredetileg.
A hölgyekkel együtt múltak el a cigányok is. Már nincsenek cigány zenészek, roma zenekart konferálnak be, roma zenészeket, roma prímást, kiütést kapok a fölösleges finomkodástól. Roma meggyet is szedünk mindjárt és roma pecsenyét sütünk, jó fokhagymásat, és egyetlen lépésre állunk attól, hogy átkereszteljük a Cigánybáró című operettet Romabáróra. Hiába, hogy ők maguk cigány vajdát választanak, és száztagú cigány zenekarral arattak világsikert, mi csak finomkodunk, miközben sziszegve fröcsköl belőlünk a fajgyűlölet, ragasztjuk a címkéket cigánybűnözésről, megélhetési gyermekvállalásról, egyebekről, ám ajkunkat a cigány szó a világért el nem hagyná soha. Az ciki. Romázunk és gyűlölködünk. Az nem ciki.
Egy másik lerágott csont: a kismama. Újabb reménytelen próbálkozás volt elmagyarázni, hogy szép nyelvünk csodálatos különbséget tett valaha a szülés előtt álló, az anyaság felé útban levő kismama, és a már gyermeket ringató, megszült anya közt. Ma kizárólag kismamák sétálnak 3-4-8 éves gyerekekkel, mi több, már "kismama bérletet" is létrehozott a BKV, amit némi spéttel átneveztek kisgyermekes bérletnek, de nem ám azért, mert rájöttek, hogy a kismamáknak még csak a hasában van a gyermek, hanem mert a kedvezmény apáknak, nagyszülőknek is járhat, és arra még ez a mai magyar nyelv sem vetemedett, hogy őket is lekismamázza.
Úgy terjednek ezek a tendenciák, mint a bárányhimlő, ám, ellene, úgy tűnik, nincs gyógyszer. És hiába egy-egy elszánt védekező, és hiába hallja a riporter a nyilatkozó szájából a jót, ő kitart a rossz mellett.
Régen, amikor még egyetlen televíziós csatorna létezett, volt benne nyelvművelő műsor is, amit mindenki nézett. És volt illemtan műsor, meg gyermeknevelő magazin. Milliók bámulták őket, okultak, tanultak belőlük. Hatalmas felelőssége van építésben-rombolásban a médiának, írott, de főként a hangzó sajtónak, a napi betevőként fogyasztott filmeknek a rengeteg helytelen szinkronnal, a már a színészek körében is terjedő iktelen igehasználattal. Ezzel az áradattal szemben hogy tudná egy-egy segélykiáltó cikk felvenni a versenyt? Mégis, azért próbálkozom tovább. Hátha össze tudnánk fogni mi, nyelvápolók, egy ellenciklont indítva, elsodorva hölgyet, romát, kismamát!
