A salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum elnyerte Az év múzeuma 2020 egyik különdíját. A kitüntetés apropóján a múzeum kiállításpolitikájáról, legfontosabb gyűjteményegységeiről, látványraktárairól kérdeztük az intézmény igazgatóját, Shah Gabriellát, aki az elmúlt év kihívásairól, a járvány okozta nehézségekről és a pandémia pozitívumairól is beszélt.
Mi vezetett el ehhez a kitüntetéshez?
Megtisztelőnek éreztük, hogy jelöltek bennünket erre a díjra, hiszen pályázni nem mertünk volna. Kevesen dolgozunk itt, így nem gondoltuk, hogy a nagy intézményekkel versenghetnénk. A döntéshozók azonban úgy látták, hogy ott a helyünk az országos múzeumok között. Az elmúlt időszakban sokat erősödtünk a gyűjteménygyarapítás terén, folyamatosan nőtt a látogatottságunk, miközben intenzíven dolgoztunk a raktáraink és a kiállítótereink megújításán. Felfigyeltek a múzeumpedagógiai foglalkozásainkra is. A Dornyay Béla Múzeum társadalmi beágyazottsága is igen erős, folyamatosan keressük a kapcsolatot a civil szervezetekkel, iskolákkal, egyesületekkel és más múzeumokkal.
A múzeumban igen határozott koncepció alapján dolgoztok. Melyek számotokra a múzeumi munka legfontosabb alappillérei?
Számomra a legfontosabb mindig a jó csapatszellem. Úgy működünk, mint egy család. Hiszem, hogy a szakmai munka csak akkor lehet hatékony és gördülékeny, ha meg tudjuk teremteni a jó hangulatot, és számíthatunk egymásra. Sok esetben több munkatárs összehangolt munkájára van szükség ahhoz, hogy egy adott projekt sikeres legyen. A készülő kiállítások, filmek, programok, valamint a zárvatartás alatt megkezdett revíziós munkák csak akkor lehetnek eredményesek, ha a különböző szakterületen dolgozó kollégák együttműködnek.
A kiállítások összeállításánál mindig figyeltek arra, hogy a képzőművészet iránt érdeklődők mellett megszólítsátok a helyieket, köztük a gyerekeket is. Milyen stratégia szellemében zajlik a kiállítástervezés?
Úgy állítjuk össze a kiállításainkat, hogy mindig legyen egy olyan, ami széles közönséget csábít a múzeumba. Ilyenek voltak az elmúlt években a Kemény Henrik 91. születésnapja alkalmából nyílt Szervusztok,pajtikák!, a Vigyázat, csalok! Rodolfo-kiállítás, a Móra mesebirodalma tárlat vagy a Dargay Attila-emlékkiállításunk. Ezekre elsősorban iskolai vagy óvodai csoporttal érkeznek a gyerekek, majd a kicsik jellemzően elhozzák magukkal a szüleiket és a nagyszüleiket is. A felnőttek is szívesen bejönnek ezekre a kiállításokra, és ha már itt vannak, jellemzően körbejárják a múzeumot. Sokszor rácsodálkoznak, hogy micsoda kincseket rejt az intézmény. Sokan például nem tudják, hogy a Mihályfi-gyűjteményben számos Picasso-alkotás is szerepel.
Lehet, hogy az érdeklődők maguktól nem jönnének be a Gábler Vilmos fotográfiáit bemutató kiállításunkra sem, ám ha már sikerült őket becsábítani az épületbe, akkor ezt is megnézik, és szeretni szokták. Ezek a fotográfiák megvilágítják, hogy micsoda pezsgés volt Salgótarjánban 1900 és 1905 között. Gábler Vilmostól nyolcszáz fotót őrzünk, ezeket professzionális módon digitalizáltuk. 45 látható a kiállításon. A tárlat a helyieket is megszólítja, de a szakma számára is számos érdekességet tartogat.
Folyamatosan figyeljük az országos múzeumok kínálatát és gyűjteményeiket is, előszeretettel kölcsönzünk kiállításokat. Christo-tárlatunkat például a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumtól kaptuk kölcsön.
Intenzíven együttműködünk a környékbeli oktatási intézményekkel, és mindig kérjük őket, hogy adjanak tanácsokat, szerintük miként tudnánk részt venni a tudásátadásban. Tavaly sok tanár kérésére feldolgoztuk Trianon helyi eseményeit, és oktatási segédanyagokat is folyamatosan készítünk az iskoláknak.
A múzeum egyik nagy kincse a Mihályfi-gyűjtemény. Miket tartalmaz, és miben áll a jelentősége?
A Nógrád megyei kötődésű Mihályfi Ernő jeles publicista és miniszter volt az 50-es, 60-as években, jó kapcsolatot ápolt kora képzőművészeivel, és szisztematikusan gyűjtötte az avantgárd alkotók és kortársai munkáit. Közel nyolcszáz darabos anyagról van szó: mások mellett Bortnyik Sándor, Kmetty János, Mattis-Teutsch János, Uitz Béla és Kernstok Károly munkáit gyűjtötte, de szerepel a kollekcióban Mednyánszky László, Rippl-Rónai József, Gulácsy Lajos, Czóbel Béla több műve is.
Mihályfi 1972-ben bekövetkezett halála után felesége, a reklámgrafikus Filo-Fischer Ilona (Filo) felajánlotta Nógrád megyének e kollekció megvásárlását, így került hozzánk a gyűjtemény. 2006-ban nyílt meg az anyagból válogatva az első kiállításunk, 2014 óta pedig folyamatosan cseréljük a kiállított darabokat, mindig egy-egy adott téma köré csoportosítva a bemutatott műveket. Gyakran kölcsönzik is ezeket a műveket, de a pandémia alatt most ez is leállt, így lehetőségünk nyílt a kollekció legszebb darabjaiból kiállítást rendezni. Ez a válogatás virtuális kiállításon is látható most. A gyűjtemény feldolgozása folyamatosan zajlik, és elkészült már belőle egy átfogó katalógus. Az a célunk, hogy ebből az anyagból jól kereshető adatbázis szülessen.
Kiknek a hagyatékát őrzi még a múzeum?
Sok hagyatékot kaptunk az elmúlt időkben. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy 2019-ben Gaál István filmrendező teljes fotóanyaga a múzeumhoz került. Ebből a nyolcezer darabos fotógyűjteményből virtuális kiállítást készítettünk, ami felöleli a teljes életutat. Az anyag digitalizálásával jól kereshető adatbázist készítettünk. Gaálén kívül sok más fotós hagyatékát őrzi a múzeum. Irodalomtörténeti gyűjteményünkben Krúdy Gyula hagyatéka is ott van, nálunk található a teljes Balázs János-hagyaték, és hazai kortárs alkotók, például Földi Péter és Drozsnyik István műveit is őrizzük.
A hagyatékokon kívül számos más jelentős tárgycsoportot birtokol még az intézmény. Jelentős az ipartörténeti gyűjteményünk, és az 50-es, 60-as évek politikai anyaga is unikális. A mi tulajdonunkban van Mazsola is, vagyis az a A21 052-es dízel tolatómozdony, amit a megsemmisüléstől mentettünk meg. Példaértékű összefogásnak köszönhetően helyi vasutasok újították fel, és a MÁV segítő közreműködése révén 2016-tól Salgótarján Fő téri vasútállomásán áll meghatározó városképi elemként.
Sokat dolgoztok azon, hogy ezek a hatalmas kollekciók minél nagyobb számban hozzáférhetőek legyenek a szélesebb közönség számára is.
A múzeum egy hatalmas raktár, a kiállítóterekben a gyűjteménynek mindig csak egy kis töredéke tekinthető meg. Ezért kitaláltuk, hogy látványraktárakat hozunk létre, amelyek előzetes bejelentkezéssel bárki számára látogathatók. A 2015-ben átadott Üvegváros a salgótarjáni öblösüveggyár termékeit és műtárgyait tárja a látogató elé, a tavaly elkészült képzőművészeti tanulmányi raktárunkban pedig a Mihályfi-gyűjtemény, Balázs János festményei és a kortárs gyűjteményünk épp pihenő darabjait lehet megtekinteni. Tavaly felújítottuk a régészeti raktárunkat, így most már oda is bemehetnek a látogatók.
A raktárak nyilvánossá tétele azért is fontos, mert így a látogatók betekinthetnek a múzeum működésébe, a mindennapi munkába. Iskolai csoportokat is fogadunk itt, és a foglalkozásokkal szinte észrevétlenül tereljük a gyerekek figyelmét a múzeumi munka irányába. A raktárakban töltött idő a látogatók tárgyakhoz való viszonyán is sokat alakít: képesek lesznek jobban meglátni az értéket egy-egy tárgyban.
Az elmúlt évben nagyon sok műtárggyal gyarapodott a múzeum, amelyekből kiállítást is rendeztetek Műtárgyaink 2020 címmel. Milyen tárgyak érkeztek, és mi látható ezen a tárlaton?
Megyei hatókörű városi múzeumként öt fő gyűjtőkörünk van: történeti, történeti dokumentációs, régészeti, néprajzi és képzőművészeti. Idén minden gyűjteményünkbe érkeztek új munkák, ezeket egy kiállítás keretében is meg akartuk mutatni. Általában ajándékozásokkal gyarapodunk, vásárlásra csak ritkán adódik lehetőségünk.
Különleges év volt a tavalyi, mert ugyan általában csak két-három képzőművészeti alkotáshoz sikerül hozzájutnunk, idén közel négyszáz mű került ebbe a gyűjteményünkbe. A revíziók során fény derült arra, hogy a tavaszi tárlatokra és a rajztriennálékra beérkezett művek felhalmozódtak nálunk, nem jelentkeztek értük a művészek. Miután kiértesítettük őket, legtöbben felajánlották ezeket a munkáikat a múzeum számára. Ezek közül majdnem mind látható az aktuális kiállításunkon, de emellett kiállítottuk az újonnan beérkezett néprajzi tárgyakat, régészeti anyagokat, 1920-as évekbeli bútorokat, porcelán díszkancsókat is… Izgalmas, hogy ez a sokféle tárgy micsoda összhangot alkot ebben a térben.
Milyen kihívásokat hozott magával a pandémia?
Furcsa volt átállni arra, hogy nem találkozunk látogatókkal, ezt még mostanra sem tudtuk megszokni. A múzeumpedagógiai foglalkozásaink sorra elmaradnak, a programjaink az online térbe kerültek át. A munkánk is sokat módosult, és megváltoztak a prioritások: a korábbi muzeológusi feladatok mellett (kutatás, feldolgozás, gyarapítás) előtérbe kerültek a revíziós munkák, valamint a virtuális kiállítások, túrák összeállítása, ami többletfeladatot jelent az itt dolgozók számára.
A nehézségeket oldandó játékokat, felhívásokat, projekteket találtunk ki. Ilyen volt Lépj a képbe! játékunk, amely során arra kértük az érdeklődőket, hogy személyesítsék meg Mihályfi-gyűjteményünk vagy kortárs kollekciónk egy-egy alkotását. Erre a kollégákkal együtt mi is példát adtunk. Hasonló kezdeményezés a blogunkon futó Dornyay arcai projektünk, amely során az itt dolgozókat lehet megismerni a kedvenc műtárgyukon keresztül.
Hogyan változott a múzeum láthatósága az online jelenlét megerősödésével?
Most messzebbre eljut a hírünk. Nyáron, amikor nyitva tudtunk tartani, többen látogattak el hozzánk az ország távolabbi pontjairól, mint korábban. Sőt volt egy férfi, aki Finnországból keresett meg bennünket azért, hogy Dornyay Béla leveleit ajándékozza a múzeumnak.
Meglepve tapasztaljuk, hogy a felhívásainkra, a rajzpályázatainkra már nemcsak a helyiek, hanem az ország távoli tájain élők is jelentkeznek, sőt amikor meghirdettük az irodalomtörténészi pozíciónkat, az ország több végéből pályáztak rá. Ilyenre korábban nem volt példa.
A Dornyay Béla Múzeum kiemelt tevékenysége dokumentumfilmek, kisfilmek készítése. Hogyan változtatta meg ezt a munkát a járvány?
A férjem, Shah Timor dokumentumfilmes készíti a filmeket, ám most rá is sokkal több feladat hárul a virtuális kiállítások elkészítése és a digitalizálás miatt. A tavaly elkészült filmjeink közül a legfontosabb az Amikor lőni kezdtek, ami a MOKK (Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ) projektjeként készült el, és Salgótarján történelmének egyik legjelentősebb eseményét, az 1956. december 8-ai történéseket idézi fel. A gyűjteményünkben található átlőtt ing történetét, múzeumba kerülését filmesítettük meg. Egy műtárgyon és egy életen keresztül tudtuk személyessé tenni a történelem e tragikus eseményét.
Milyen kiadványokkal készültetek el az elmúlt évben?
2020-ban sok online múzeumpedagógiai füzetet, foglalkoztatót, ismeretterjesztő kiadványt, kiállításvezetőt készítettünk. Korábban nem voltak gyűjteményi katalógusaink, ezek összeállítását is elkezdtük, elkészült a Gábler-kiállításunk katalógusa, és folyamatban van a Középkori templomok Nógrád megyében című kötetünkhöz egy múzeumpedagógiai foglalkoztató könyv elkészítése, amelyet a látogatók maguk fognak írni. Emlékkönyv lesz, amelyben a személyes élményeiket is rögzíthetik. E témát kisfilm formájában is feldolgoztuk, de kiállítást is rendezünk majd belőle. Haázer Nándor tüzérnek a Nógrádi katonák a Nagy Háborúban című 2017-es kiállításunk gerincét adó hadinaplójából és fotóiból is készül egy kötet.
Milyen terveitek vannak 2021-re?
Nehéz tervezni, de mi úgy alakítjuk a kiállításainkat, mintha nem lenne járvány. Májusban megrendezzük a Tavaszi Tárlatot, és készül a Középkori templomok Nógrád megyében kiállítás. A terveink között szerepel Antal András kerámiaművész életmű-kiállítása, Péreli Zsuzsa elmaradt tárlatának pótlása, valamint egy Gaál István-tárlat is. A Mihályfi-gyűjteményből ebben az évben Szalay Lajos és Picasso kapcsolatát helyezzük előtérbe, de szeretnénk létrehozni egy Salgótarján egykor és most virtuális kiállítást is. Fontos cél az állandó történeti kiállításunk megújítása is.
Képek forrása: Dornyay Béla Múzeum, Salgótarján
