Több szempontból is különleges(ek) Tempesta újonnan felfedezett képe(i): a Drágakőre festve című kiállítás fő műve a megszokottól eltérően nem fatáblára vagy vászonra, hanem drágakő lapra készült. Az alap ráadásul mindkét oldalán festve van. A 2016-ban előkerül munka romos állapotban bukkant fel az Iparművészeti Múzeum egyik raktárában, most azonban teljes pompájában lebeg a Ráth György-villa kiállítóterében.

Átkelés a Vörös-tengeren (verso)

A munka ugyan viszonylag kis méretű, azonban különlegessége folytán egészen rabul ejt. A kiállítótér közepében „lebegő” alkotás hordozójának köszönhetően szinte beragyogja a teret. A lapis lazuli-alap helyenként olyan vékony, hogy rajta egészen sejtelmesen átdereng a fény, amitől a két festménynek egészen különleges aurája lesz. 

A kőlap mindkét oldala festve van, egyik oldalán A Paradicsomkert Éva teremtésével, másikon az Átkelés a Vörös-tengeren jelenetei elevenednek meg. A két ábrázolás azonban nem pusztán egy kvalitásos, Raffaello stílusát is felidéző festői munka, hiszen az alapként szolgáló kőzet mintázatával és kőzetzárványaival maga is az ábrázolások szerves részét képezi. A lápisz lazuli kéksége és átütő részei átütnek a festményeken, a hordozó mintázata és a művész munkája között sokszor észrevehetetlen a határ. A kő színe és erezete előbukkan a festett részleteken is, máskor a kőlap első látásra festetlennek tűnő részletei is finom lazúrozással modelláltak. Játékra hívják ezek az alkotások a befogadót, a néző szemére vár, hogy felfedezze, meddig tart a természet és hol kezdődik a művészet. A természet teremtőereje és a művész tevékenysége ezáltal egyenrangúvá válik ezeken a műveken.

Paradicsomkert Éva teremtésével

Tempesta műve egy szerencsés véletlen folytán került elő 2016-ban. Az Iparművészeti Múzeum „összecsomagolásakor” az egyik raktár szekrényének tetején egy jelöletlen kartondobozra bukkantak. Mindössze annyi szerepelt rajta: „leltározatlan üvegkép”. Gálos Miklós, a mostani kiállítás kurátora elmondta, hogy borzalmas állapotban találtak rá a képre: sok darabba törve, hiányosan és minősíthetetlen festésekkel kiegészítve várakozott a dobozban. Valószínűleg az 1956-os forradalom utáni első revízió során, 1962-ben törölték a leltárból ismeretlen okból. Ekkor bizonyára már törött volt.

Az alkotásról egyébként úgy tudjuk, hogy 1622-1624 körül készült VIII. Orbán pápa egyik unokaöccsének megrendelésére. Antonio Tempestának még másik két ilyen lápisz lazuli-alapra festett műve ismert, azokat a Mediciek számára készítette, az egyik jelenleg a Louvre-ban, a másik pedig egy olasz magángyűjteményben található. A Ráth György-villában látható alkotás Jankovich Miklós gyűjteményéből származik, aki az 1830-as években adta el kollekcióját a Nemzeti Múzeumnak. Ekkor került ez a Tempesta-mű is az intézmény tulajdonába, majd a második világháború előtti profiltisztítás során az Iparművészeti Múzeum gyűjteményébe. 

Kun Ágnes festményrestaurátor a restaurálás részleteibe avatja be a sajtó képviselőit

Azt nem lehet tudni pontosan, hogy mikor sérült meg a festmény, és hogy mikor kerültek rá a különféle kiegészítések. Kuna Ágnes festményrestaurátor azonban beavatott minket abba, hogy milyen hatalmas kihívás volt visszaállítani a mű eredeti pompáját. A beavatkozások előtt széles körű technikai vizsgálatokkal tárták fel a kép állapotát. Anyagvizsgálattal igazolták, hogy a hordozó valóban lápisz lazuli, majd röntgenradiográfiás és fotótechnikai vizsgálatokkal feltérképezték a nem eredeti gipszkiegészítéseket, valamint a régebbi retusokat és átfestéseket. 

Az igénytelen javítások gyakran fontos részleteket takartak el, így azok eltávolítása során előbukkant mások mellett egy kígyóvá festett oroszlánfarok és egy medve is. A kiegészítések eltávolítása, valamint a gondos megtisztítást követően a huszonhat darabra tört kőlap összeragasztása és hiányainak pótlása jelentette a kihívást. A hiányokat színben és formában hasonló, formára vágott és megfelelő vékonyságúra csiszolt lápisz lazulival pótolták, a ragasztást pedig epoxigyantával oldották meg úgy, hogy a ragasztó az egyik oldalon se hagyjon nyomot.

Johannes Lencker I.: Fedeles strucctojás serleg (1620-1625)

A festett felület kisebb hiányait beilleszkedő retussal pótolták. A kihívást azok a részek jelentették, ahol kulcsfontosságú részletek hiányoztak. A vörös-tengeri jelenet főalakjának, Mózesnek a feje például teljes egészében hiányzott, restaurálását semmilyen képi forrás nem segítette. A fej így a szakáll egy kis darabkáját leszámítva teljes egészében rekonstrukció.

A szokatlanak számító, bonyolult formájú képmezőt kirajzoló keret gyögyházberakásai is pótlások. A keret restaurálást Szabóné Szilágyi Mária és Orosz Péter végezték el.

Elias Geyer: Tengeri csikópár (1590-es évek)

Tempesta kőre festett képei a főúri ritkasággyűjtemények becses darabjai voltak. A 17. századi főúri Kunst- und Wunderkammerekbe illő darabokból láthatunk egy izgalmas válogatást a kiállítás másik termében. Ezek az ötvösmunkák formailag kapcsolódnak Tempesta művéhez: az ámulatot keltő hatásról ezekben az esetekben is az önmagában ellentétes kategóriák, a természeti tárgyaknak (naturalia) és a művészi tehetség kiemelkedő darabjainak (artificalia) tökéletes összeolvadása gondoskodik. A közös pont még, hogy a kókuszdiót felhasználó kancsó, a fedeles strucctojás-serleg, a turbócsiga házából készített csikópár és a keretezett cameo egyaránt a Jankovich-gyűjtemény darabjai voltak egykor.

A kiállítás március 29-ig látogatható.

Fotók: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond