A Drakula árnyékot vet hazánkban

A Duna Televízió támogatásával készült dokumentumfilmben az 1989-es események óta első ízben sikerült megszólaltatni a romániai forradalmat kiváltó titkos küldetés valamennyi szereplőjét.

 
A Szeku folyamatos figyelmét "élvezte" Tőkés László református lelkész, aki a 80-as években az állami- és egyházi hatóságokkal szembeni ellenállásával hívta fel magára a figyelmet. 1989 márciusában egy kanadai filmes stáb készített interjút az akkor Temesváron élő református lelkésszel. Az egyházi állapotokat, Ceausescu politikáját és falurombolási terveit bíráló nyilatkozata csodával határos módon külföldre is eljutott.
 
A felvétel Romániából való kicsempészése és magyarországi sugárzása miatt Tőkés László még inkább magára vonta a hatalom haragját, megfosztották szószékétől és kilakoltatták. A nyilatkozat és a retorziók hatására 1989. december 15-én kezdődő temesvári szimpátiatűntetésből nőtte ki magát a romániai forradalom.
 
Szőczi Árpád Drakula árnyéka című dokumentumfilmje a történelmi jelentőségű interjú keletkezési körülményeit és kalandos útját követi nyomon.
 
A rendező - aki egyben a film producere és forgatókönyvírója is - Berlinben dolgozó kanadai újságíró. Néhány évvel ezelőtt, a román kommunista titkosszolgálat, a Securitate irattárának megnyitása kapcsán határozta el a film elkészítését. A filmben megszólaló Radu Tinu volt Securitate-ezredes azt is elmondja, hogyan kísérték figyelemmel a külföldi ügynökök tevékenységét, hogyan folyt a román titkosügynökök kiképzése és milyen eszközöket vetett be a titkosrendőrség Tőkés László elhallgattatására.
 
A film televíziós premierjére december 15-én, 21.40-kor kerül sor a Duna Televízióban. A közszolgálati médium a Drakula árnyéka mellett más műsorokkal is megemlékezik a romániai forradalom 20. évfordulójáról: december közepén tematikus sorozatot vetít Volt egyszer egy SZEKU... címmel. Dokumentum- és játékfilmek, stúdióbeszélgetések segítségével emlékezik meg a Nemzet Televíziója a Ceausescu-diktatúra sötét éveiről és idézi fel a 20 évvel ezelőtti román forradalom eseményeit.
 
Szőczi Árpád Drakula árnyéka című alkotásának díszbemutatója december 16-án, szerdán 19 órakor lesz az Uránia Nemzeti Filmszínházban,  minden érdeklődőt szeretettel várnak.
 
Volt egyszer egy SZEKU... a Duna Televízióban:
Királyvadászat- Egy politikus útja - december 15., kedd 15.50
Kukkolási jegyzőkönyvek - december 15., kedd 20.30
Drakula árnyéka - december 15., kedd 21.40
Az aranyajtók rejtekében. A román diktátor hétköznapjai - december 22., kedd 20.35
Hogyan éltem túl a világvégét - román játékfilm - december 22., kedd 21.30
Az utolsó forradalom - olasz játékfilm - december 23., szerda 21.00
Kutyaélet - román dokumentumfilm - december 23., szerda 22.35