Drakula politikai bűnbak vagy valóban kegyetlen zsarnok?

M. Cazacu 1988-ban franciául adta ki a Drakula-történetekről szóló kiváló könyvét (Drakula herceg története Közép- és Kelet-Európában a XV. században. Szövegkritikai kiadás, Genf). Egy évre rá szerényebb méretekben és tartalommal látott napvilágot Drakula vajda históriája című könyvem, az MTA kiadásában. Ez volt az első magyar nyelven megjelent Drakula-kismonográfia, úgyhogy volt miről beszélgetnünk.

Mátyás Drakula-ellenes propagandahadjárata

Később, 2004-ben Párizsban jelent meg M. Cazacu Drakula című monográfiája, angol fordítását 2017-ben adta ki a Brill kiadó. Már 1981-ben, egy francia nyelvű tanulmányában megfogalmazta elméletét a Mátyás király vezette propaganda-hadjáratról, amely Drakulát igyekezett befeketíteni. Ezt a kampányt később „magyar összeesküvésként” emlegették, és mára világszerte elfogadottá vált. Röviden összefoglalva a 15–16. században ez volt az első politikai célokat szolgáló, manipulációra épülő kísérlet. Így a magyar király irányításával fogalmazták meg a Drakulát becsmérlő történeteket tartalmazó első röpiratot a „vérszomjas oláh vajdáról”, melyet 1463-ban Bécsben nyomtattak ki. Innen terjesztették a királyi udvarokba és nagy európiai vásárvárosokba a hipotézis szerint.

De egyáltalán miért kellett Mátyásnak manipulációhoz folyamodnia? Köztudott, hogy 1462-ben a magyar király elfogatta az „áruló” Drakulát, és Budán, majd Visegrádon tizennégy évig tartotta fogáságában. Mátyásnak meg kellett magyaráznia a világ előtt, hogy miért mondott le a nemzetközi törökellenes hadjáratról, amelyre már temérdek pénzt kapott II. Pius pápától és a velencei kereskedőktől. Más kézenfekvő magyarázat Mátyás számára nem maradt, mint hogy történetfüzért írasson Drakula árulásáról és kegyetlenségeiről: az „áruló, zsarnok, kegyetlen és vérszomjas vajdáról”. Ezzel kezdetét vette a Mátyás irányította karaktergyilkosság.   

M. Cazacu elméletének kritikája

Mintegy harminchat évvel ezelőtt a hipotézis látványos, de nehezen bizonyítható feltételezéseket tartalmazó állításait elsőként elemeztem magyar nyelven (lásd Drakula a kortársak tükrében című fejezetet, a fent idézett könyvben, 52-59. o.). A látvány abban áll, hogy Cazacu számításai szerint Mátyás „horribilis” összegeket kapott a hadjárat megszervezésére, de az ifjú király a pénzt arra költötte, hogy visszaszerezze a magyar királyi koronát III. Frigyes osztrák császártól. A pénz elúszott, és Mátyásnak bűnbakot kellett keresnie arra, hogy elfogadható magyarázatot találjon a hadjárat elodázására. Így vált Vlad Țepeș Drakula a mátyási „politikai bűnbakgyártás” áldozatává. Viszont dokumentumokkal igazolható, hogy az ifjú király csupán a pénzek egy részét kapta meg és hogy egy nemzetközi törökellenes hadjárat a megígért pénz négy-ötszörösébe került volna, amit mások is sejthettek.

Cazacu okfejtése másik eleme: 1462-ben Vlad Drakula megtámadta, kirabolta és felégette a török által elfoglalt Bulgária északi részét, és megsértette a szultán birodalmát. A fondorlatos Mátyás Drakula nevében „íratott” a szultánnak egy hamisított levelet, melyben a vajda örök hűséget esküszik neki és felajánlja segítségét a magyar király elleni harcokban és elfogatásában. Ez volt Drakula elfogatásának közvetlen oka – állította a Mátyás. A magyar király ily módon Európa előtt rágalmazta a hős román vajdát, aki országépítő munkájával és a törökellenes harcok sikereivel olyan örökséget hagyott, amelyben a román utókor a „kereszténység védelmezőjét” látta.

Cazacu konstrukciójának célja Vlad Țepeș Drakula helyét kedvezőbb színben feltüntetni a közép-európai történelemben. Ez összhangban állt a román történészek 1970-es és 1980-as évekbeli törekvéseivel, akik Drakulát „szigorú, de igazságos uralkodóként” igyekeztek bemutatni – egy olyan képet, amelyben a Diktátor szívesen tetszelgett. A probléma azonban az, hogy Cazacu a 20. századi gondolkodást vetíti vissza a 15. század udvari világába. Elég felidézni, hogy Gutenberg 1455 körül készült el a világtörténelem első Bibliájával, s néhány évvel később Mátyás király máris saját propagandacéljaira használta fel a korszakalkotó találmányt. Ahogy az olasz mondás tartja: si non è vero, è ben trovato – ha nem is igaz, de találó. A „drakulológia” és a Drakula-ipar azonban világszerte magáévá tette ezt az elméletet.

Törléstechnikák és elsőbbség

A mai napig nincsenek hiteles dokumentumok arról, hogy a Drakula-levél hamis volt-e vagy sem, illetve miként szervezte meg a magyar király a Drakula-ellenes röpiratok elkészítését és terjesztését. Nem tudjuk azt sem, hogyan sikerült Mátyásnak meggyőznie II. Pius pápát, Ebendorfer német krónikást, Beheim cseh–német udvari költőt – a Hunyadi-ház ádáz ellenségét –, valamint számos nyugati történészt és szerzetest, hogy 1458-tól kezdve összegyűjtsék és lemásolják a szájhagyomány útján terjedő történeteket, s ezzel durván rágalmazzák Vlad Drakulát (vö. a Sankt Gallen-i kézirat történetével, Drakula a kor tükrében, 2010). Még inkább kérdés, hogyan irányíthatta Mátyás a latin, német, orosz és török krónikásokat, s legfőképpen: miként befolyásolhatta az európai Drakula-folklór kialakulását, gyors elterjedését és a vajda egyöntetűen rossz hírbe hozását. Ezekre a kérdésekre igyekeztem választ adni a 2010-ben kiadott Drakula-könyvemben is.

Éppen ezért különös, hogy Nagy Levente, az ELTE tanszékvezető professzora, Drakuláról szóló 2021-es könyvében „saját kutatásainak” nagyszabású összegzéseként a következő, régóta ismert következtetésre jut: „Szinte kizárt, hogy ilyen összehangolt propagandát Mátyás humanistái irányították volna.” Holott e tételt már évtizedek óta alaposan dokumentáltam, s mind az 1989-ben a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában megjelent forrásközléseket tartalmazó Drakula-könyvemben, mind annak 2010-es bővített kiadásában részletesen bemutattam – a műveket, amelyeket az egyetemen maga a professzor évek óta kötelező olvasmányként jelöl meg Drakula-előadásain.

Korabeli dokumentumok Drakula gonosztetteiről 

Engedjék meg, hogy Mátyás „propaganda-hadjáratával” kapcsolatban idézzek egy csaknem hatszáz éves dokumentumot. Hunyadi László, a Magyar Királyság kapitánya 1456. december 17-én, Kecskeméten kelt latin nyelvű levelében így írt a brassói szász tanácshoz:

„Ne hagyjátok figyelmen kívül, mekkora sérelmek, károk és zaklatások történtek a királyságban és az erdélyi részekben, amelyeket a hűtlen Drakula vajda követett el (infidelem Drakwlam vaivodam)... Miután országát megszerezte, amint biztos forrásból megtudtuk, ezeken a részeken nagy kárt és sérelmet okozott, és félő, hogy a jövőben is okozni fog.” (vö. Farkas J.: Drakula és a vámpírok, 2010, 65.)

Ekkor Mátyás mindössze tizenhárom éves volt. Hunyadi János támogatásával a Havasalföld trónjára jutott Vlad Drakula már 1456-ban, több alkalommal feldúlta és megbüntette a gazdag szász falvakat, városokat és lakóikat. A szász kereskedők révén már ekkor, 1456-tól elindultak a Drakuláról szóló rémhírek, amelyek hamar eljutottak a nagyobb európai kereskedővárosokba. Nem véletlen, hogy a szász oklevéltárakban (Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen) sorra találjuk a szász kereskedők előjogait megerősítő dokumentumokat.

Egy másik forrás szerint Drakula nem bánt kesztyűs kézzel a szászokkal. Szilágyi Mihály 1458. március 6-án írta az erdélyi szászoknak: „Azt halljuk, hogy sok bosszantás által ingereltétek a vajdát, ki ellenetek hadakozott, ami nektek nagy károkat tett, de aminek ti vagytok az okai.” A szász elöljárók tehát saját gazdasági érdekeiket védték, amikor Drakula ellenében más román vajdákat támogattak. Így lassan összeállt a Drakula dél-erdélyi „látogatásairól” szóló rémhírsorozat: 25–30 rövid, tíz-tizenöt soros „tartalom”, amelyet a szász kereskedők és szerzetesek messze földre magukkal vittek. A német, orosz, török és olasz közeg pedig saját „horrorízléséhez” igazítva adta tovább a történeteket. Nem meglepő tehát, hogy 1456-tól kezdve a Drakulát lejárató hírek lavinaként terjedtek Európában. (Érdemes megjegyezni, hogy Nagy Levente könyvében rendre visszatér ehhez a motívumhoz, amelyet én közel négy évtizede részletesen elemeztem – ám a forrásra való hivatkozás itt is elmaradt.)

Beheim cseh-német költő Drakula-története

A történeti dokumentumok mellett szemtanúk beszámolói is fennmaradtak Drakula rémtetteiről. Michael Beheim, a cseh–német udvari költő Drakula őrült országlása című, mintegy ezersoros, zenei kísérettel előadott versében (ford. Sára Balázs, 2008) örökítette meg a vajda kegyetlenkedéseit. Beheim, a 15. század egyik legtermékenyebb német költője, a Meistergesang műfajának képviselője volt. Költői kvalitásait és írásainak dokumentumértékét csak az utóbbi időben ismerték fel. Figyelemre méltó, hogy az eddig „túlzásnak” minősített történetekben Beheim sok történelmi, földrajzi és időbeli utalása ma is meglepően pontosnak bizonyul. Előadott műve III. Frigyes császár előtt mesterien színezte az eseményeket, ugyanakkor hiteles elemeket is megőrzött. Beheim beszámolója szerint Jakab, a szászvidéki ferences, aki a Bécs melletti melki apátságba menekült, elmondta: Drakula magához rendelte őt és két társát, majd hosszú párbeszéd után János gvárgyiant karóba húzatta, mert el merte ítélni a vajda kegyetlenkedéseit (vö. 42–47. o.). A Drakula-irodalomban Beheim volt az első, aki leírta a hátborzongató jelenetet: a vajda karóba húzott áldozatai között reggelizett, így mutatva be „vérszomjas” természetét.