Ahogy az 1547. évi békekötést elsodorta az Erdély birtoklásáért kirobbant háború, úgy tette semmissé az 1562-ben 8 évre megújított egyezményt a Partiumért vívott Habsburg-erdélyi küzdelem, majd I. Szulejmán szultán halála. A két új uralkodó - II. Miksa és II. Szelim - azonban feleslegesnek ítélte a további hadakozást, ezért 1568. február 17-én Verancsics Antal és Teuffenbach Kristóf Drinápolyban aláírhatta a 8 évre szóló békeszerződést. Az 1547. évi egyezményhez hasonlóan Miksa vállalta, hogy a birtokában lévő területek fejében évi 30 000 aranydukát "ajándék"-ot fizet a Portának, elismerve ezzel, hogy Magyarország elvileg a szultán tulajdona. A szerződés kölcsönösen megtiltotta az újabb hódoltatásokat, és a török fél követelése ellenére később létrehozandó bizottságok hatáskörébe utalta az ún. "közös (a hódoltsági peremvidéken élő) jobbágyok" megosztását és a határok pontos kijelölését. Az egyezmény biztosította a Habsburgoknak azt a jogot, hogy állandó követet tarthassanak a Portán. A felek a szerződésbe belefoglalták Erdély urát, János Zsigmondot is. A "hercegnek" és Miksa királynak egyaránt megtiltották, hogy egymásra támadjanak, és kinyilvánították, hogy a királyi Magyarország és Erdély cserékkel fogja rendezni a Tiszántúlon fennálló területi vitáit. A drinápolyi béke többszöri megújítással 25 évig maradt fenn. A többnyire névleges "békeévek" alatt azonban tovább pusztult az ország, az oszmán hódítók uralma pedig fokozatosan sodródott a válság felé.
