Dsida Jenőre emlékeztek Kolozsváron

A Vetró András képzőművész készítette alkotást összefogás eredményeként állították fel, az emlékplakett kivitelezési munkálatait az Erdélyi Magyar Írók Ligája, valamint három erdélyi folyóirat: a Helikon, a Látó és a Székelyföld támogatta.

Dsida Jenő 1907-ben született Szatmárnémetiben. Kora ifjúságától kezdve költőnek készült. Benedek Elek fedezte föl és indította el a pályáján. Korai líráját a századvégi és nyugatos költészet hatása jellemzi. Kiváló formaművész volt, aki a szabad képzettársításokat megőrizve felújította a klasszikus, kötött versformát, a szigorú versszerkezetet. Ugyanakkor élt az expresszionizmus eszközeivel is, kedvelte a szabadverset. 1928-ban megjelent első verseskötetében, a Leselkedő magányban a háború utáni fiatal nemzedék csalódásait és magányát érzékelteti, s a természetben keres feloldást. Versei együttérzést tükröznek a szegények és szenvedők iránt.

A neokatolikus reformmozgalommal találkozva gyermekkori hite felerősödött, erre utalt 1933-as kötetcíme: Nagycsütörtök. A címadó versben Jézus áldozatához hasonlítja a kisebbségi költő sorsát.

Fiatalon hunyt el szívbetegségben. 1938-ban, posztumusz jelent meg az Angyalok citeráján című kötete, amelyben utolsó versei is helyet kaptak. Ebben angyali költőként új hangon szólal meg, egy valóság fölötti létben talál vigasztalást. Hosszabb önéletrajzi költeménye, a Tükör előtt ifjúságával, szerelmeivel vet számot, s beszámol az erdélyi magyar irodalmi élet nagy alakjairól.

Már halála után, 1940-ben látott napvilágot a Psalmus Hungaricus, melyben a közösséghez való hűség és a történelem előtti felelősség erkölcsét állítja mércéül az olvasónak. Hitet tesz a szétszórt magyarság és az anyanyelvi kultúra mellett, nemzeti egységre szólítva a történelem végzetes erőivel szemben. A halál előtti lelkiállapotról kevesen írtak olyan plasztikus részletességgel, mindent megfigyelő aprólékossággal, mint ő.

Sírhelye Kolozsváron, a Házsongárdi temetőben áll.

Nyitókép: Szántai János/ Főtér.ro