Dugva, rúgva - TARTOZÁS
Első felütésnek kemény, szinte minden puhaságot nélkülöző alkotás. A magyar cím - mint annyiszor - nem olyan kifejező, mint az eredeti. Az Indebted (azaz: eladósodva, lekötelezve) jóval erősebb tartalmat hordoz, mint a tartozás. A történet egy ősi szál mai verziója: egyetemista lány laza, bulizós életvitelével hagyja számláit elburjánzani, azok elborítják, végrehajtás fenyegeti. A bulikban amúgy is gyakran egyéjszakás kalandokba csusszanó lánynak egyszercsak bekattan, hogy ugyanezért pénzt is kérhet, és kész is a megoldás: csőd szélén állsz? Szerezz pénzt az ősi mesterséggel. Így tesz. Viszonylag vidáman rakja szét a lábát egyetemi órái helyett. A történet másik oldalának, a pénzbehajtásnak egyetlen új vonása, hogy a nem a hivataloktól, hanem az uzsorásoktól induló, így a finn alvilágba bepillantást engedő behajtócsoport egyik vezető figurája egy lány, aki ugyancsak tartozását rója le így. Homályban marad, hogy mikor, mit tett, lényeg, hogy ezzel a munkával törleszt. Míg Elli keféléssel igyekszik betömni anyagi lyukait - hogy némi sikamlóssággal felidézzük a film idevágó jeleneteit -, Iris pofozásssal, rúgásokkal, ujjpercek eltörésével veri ki a pénzt az adósokból. A két lány sorsa addig kacskaringózik, amíg összetalálkozik, Elli és Iris ugyanabba a fiúba zúgnak bele: kész a bűnözői világban összeérő kapcsolat.
Jó és pontos, szinte dokumentumfilmes operatőri munka (Heini Mäntylä), lendületes vágás, pergő sztori, ígéretes első rendezés. A forgatókönyvön azért lehetett volna még dolgozni, mert azon kívül, hogy nem két férfi, hanem két nő csap össze, semmi újat nem hoz a történet. Az északi fények ugyanúgy az élet sötét oldalát mutatják ez esetben, mint a legtöbb amerikai mozi.
A film legnagyobb értéke a két lány alakítása: Heidi Lindén és Kristiina Puukko kifogástalanul hozza a tartozás két ellentétes pillérén álló karaktert. Több színre Heidi Lindénnek van lehetősége, aki él is ezzel. A színészképzésben részt vett, de filmben most debütáló lány ígéretes tehetség. Kristiina Puukko szerepe szerint szinte végig kőkemény férfit mintáz. A női együttérzés, kapaszkodás, elgyengülés szikráit az utolsó, brutális képsorokban villantja fel nagyon finoman, játéka itt mélyül el.