A Duna Karnevállal indul az Óbudai Nyár

Egyéb


obudainyar2010_kobuci-kert_dunakarnevaltancosai_bemutato_sajtaj_d_cso20100609015.jpg
A Duna Karnevál táncosainak bemutatója a Kobuci-kertben

(MTI) - A Duna Karnevál forgatagába kapcsolódhatnak be a néptánc kedvelői vasárnap a Csobánka téren.

   
Az Óbudai Danubia Zenekar Donizetti Viva la mamma című vígoperájának koncertszerű előadásával lép pódiumra jövő vasárnap. Balog József július 9-én Chopin-estet ad a Fő téren, ahova július 30-án a könnyedebb dallamok kedvelőit várják a Benkó Dixieland Band koncertjére.
   
Július 10-11-én a Kávéházi traccspartin igazi női témák kerülnek terítékre: szombaton Bódy Magdi és zenekara, Tóth Virág divattervező és Kiss Tibor, a Quimby frontembere, másnap pedig Sáfár Mónika, Sasvári Károly és Hampel Katalin divattervező, valamint a Duna Szimfonikus Zenekar lesz a vendég.
   
Óbuda sváb és szlovák nemzetiségi hagyományai is hangsúlyosan megjelennek a kétnapos búcsúban június 26-27-én.
   
A Kiscelli kastély kertjében - amint az már hagyomány - az Óbudai Társaskörhöz szorosan kötődő Liszt Ferenc Kamarazenekar ad három estén fiatal szólistákkal koncertet.
   
A Péter Pál-templom mellett idén másodízben a közeli református templomban is lesznek hangversenyek. Tavaly a társaskör kertjében sikert aratott A szerelmi bájital előadása, idén A sevillai borbélyt tűzik műsorra, így a prózai színházi produkció - Goldoni: A legyező - mellett operát is láthatnak a vendégek.
   
A Zichy-kastély udvarán a Turay Ida Társulat lép fel három darabbal: a Bob herceg, a Mágnás Miska és egy új musical szerepel a programjukban. A Nem tudok élni nélküled című darabot Vajda Anikó írta, s felcsendülnek benne az Apostol ismert számai is.
   
Az Aquincumi Múzeumban idén is megtartják a Nimfa-ünnepet, s egy pajzán ókori história is színre kerül Papp János társulata előadásában, Amphitrüón 2010 címmel. Az ókori mítosz Horváth Péter feldolgozásában kerül a szabadtéri múzeum romkerti színpadára, a szerző rendezésében.
   
Június 18-án lekerül a takaró palánk az Óbudai Múzeum Szentlélek téri bejáratáról. Ettől kezdve modern, XXI. századi fogadótéren át léphet be a látogató a felújított múzeumba, amely kétnapos programsorozattal ünnepli a megújulást és a Múzeumok éjszakáját.