CCS - Emmer László.jpg

Dupla koncerttel ünnepli harmincadik születésnapját a Cotton Club Singers

Jeles évfordulóhoz érkezett a Cotton Club Singers: a március 30-án az Erkel Színházban rendezendő jubileumi koncertjük az együttes elmúlt harminc esztendejének összegzése lesz. A koncerten a zenekar öt legmeghatározóbb énekese – Kozma Orsi, Szűcs Gabi, Zséda, Fehér Gábor és László Boldizsár – mellett a fúvósokkal kiegészített Cotton Club Banddel is találkozhatnak az érdeklődők.

Az 1995-ben alapított énekegyüttes tagjai a Budavári Labirintusban tartották első koncertjüket, majd mintegy két évig rendszeresen léptek fel a híres harlemi jazztörténeti szórakozóhely nevét felvevő budapesti Cotton Clubban. Kezdetben az amerikai énekegyüttes, a Manhattan Transfer dalait adták elő, majd fokozatosan bővítették a repertoárt. Később elmozdultak a popzene irányába, kedvelt hazai és külföldi előadók dalainak feldolgozásaival, tematikus műsoraikkal az összes rangos hazai koncerthelyszín színpadán telt házak előtt szerepeltek, de határainkon túl is nagy sikereket arattak.

Népszerűségük csúcsára a Budapest Kongresszusi Központban adott 1999-es koncertjükön jutottak el, az új évezredben azonban sorra léptek ki az alapító tagok. Mígnem 2009 januárjában, a Budapest Sportarénában tartott, valamennyi egykori tagot felvonultató koncertjén a Cotton Club Singers – legalábbis akkor még azt hittük – végleg búcsút intett a közönségének. Az azóta eltelt másfél évtizedben rajongóikkal együtt, nagyszabású koncertek keretében ünnepelték meg huszadik és huszonötödik születésnapjukat, de néhány alkalommal a korábban hatalmas sikerrel futó ABBA-, Sinatra-, valamint a Hangosfilm című estjüket is zsúfolásig telt nézőterek előtt adhatták újra elő.

A március 30-i eseményre számos olyan slágerrel készülnek, amelyek az utóbbi években egyáltalán nem voltak hallhatóak. Köztük egy, külön erre az eseményre íródott dallal. A koncertre készülő egyedi látványvilágú kivetítő a LED-technológia segítségével kíséri majd végig a Cotton Club Singers harminc évét. A nagy érdeklődésre való tekintettel a március 30-i koncertre a délutáni előadást is megnyitották. 

Mi 30!? – Cotton Club Singers jubileumi dupla koncert – március 30., 15 és 19 óra, Erkel Színház

Ez is érdekelheti

Péter Szabó Szilvia is énekel a Republic 35. születésnapján

Régi és új slágerekkel, valamint számos vendéggel ünnepli meg 35. születésnapját a Republic február 1-jén az MVM Dome-ban.

Idén is az A38 színpadán nyitja az évet a Keep Floyding

A tavalyi sikerre való tekintettel a Keep Floyding az új esztendő első koncertjét is az A38 Hajón tartja. A Pink Floyd tribute zenekara tagjai immáron tizedik alkalommal lépnek fel az A38 színpadán, és a jeles jubileumot egyedi címválasztásukkal (Dreamboat Queen X) is szeretnék megünnepelni.

Az amerikai Touché Amoré visszatér hozzánk

A tél egyik legjobb klubkoncertjének ígérkezik az amerikai Touché Amoré visszatérése az A38 Hajóra, ahová ezúttal októberben megjelent hatodik nagylemezük, a Spiral in a Straight Line dalaival érkeznek.