Dwayne 'A Szikla' Johnson az Oscarért száll ringbe

Szemcsés videófelvételt látunk, amelyben Mark Kerr (Dwayne Johnson) az úgynevezett vegyes harcművészeti versenyző, azaz az Ultimate Fighting Championship (UFC) sztárja egy amatőr mérkőzésen veri péppé ellenfelét. Ez nem a pankráció színpompás, megrendezett színháza: itt lendületből rúgják fejbe egymást, térddel állnak bele bordákba és szakadnak fel a fejek. A jelenet azzal végződik, hogy Kerr puszta ököllel zúzza péppé földön fekvő ellenfele arcát. 

Miközben pedig ezeket a képsorokat látjuk, Kerr mézédes baritonját halljuk, egy már-már lefegyverzően kedves, nyugodt hangot, amint egy riporternek leírja azt a mámort, amit akkor érez, amikor elpusztítja ellenfelét a ringben.

Marknak - Johnsonhoz hasonlóan, aki szintén nem tud beleolvadni a tömegbe - elég feltűnő a megjelenése. Cápaszerű hófehér fogak, zselézett göndör fekete fürtök, homlokba süllyedő szemöldök és persze a középhegységszerű izmos, kissé görnyedt szuperhős testalkat: olyan, mint egy hús-vér fröccsöntött akciófigura a nyolcvanas évek végéről. De nem csak a külseje tűnik kitaláltnak: úgy beszél, mint egy önsegítő hangoskönyv narrátora, gondolatait halkan és megfontoltan fogalmazza meg, és udvariassága már-már groteszknek hat.

Mark Kerr a sport showbiznisz teremtménye, egy kedves hős, aki mélyen magában hordozza elementáris dühét, amely zúzógéppé teszi a ringben és amivel alig tud mit kezdeni. Dwayne Johnson alakítása pont ezért nagyszerű: Markja egy harcos, aki a belső brutalitásából táplálkozik, de ugyanakkor tudatosan el is távolodik ettől az énjétől. Egy szelíd óriás, akinek démonait a közönség már az első pillanattól érzékeli és akinek őszintén szurkolunk, hogy legyőzze őket.

Benny Safdie-t a magyar közönség színészként is ismerheti: ő alakította Teller Edét az Oppenheimerben, egyébként egészen jó magyar akcentussal. Karrierje során azonban leginkább öccsével, Josh-sal készített független drámákat, melyek csúcspontját a 2019-es remekművük, a Csiszolatlan gyémánt jelentette. Érdekesség, hogy annak a filmnek a főszerepét is egy egészen más műfajokból ismert színészre, Adam Sandlerre bízta, aki zseniálisan oldotta meg a feladatot. A Zúzógép Safdie első önálló író-rendezői munkája, és meg is találja benne a saját hangját: nem hasonlít a Safdie testvérek filmjeire, sokkal inkább Darren Aronofsky nagyszerű Pankrátorával állítható párhuzamba, amelyben Mickey Rourke egy idősödő, lecsúszott birkózót alakít.

A Zúzógépet Safdie egy 2002-es, azonos című HBO-dokumentumfilm alapján forgatta. A végeredmény pedig nem egy klasszikus életrajzi saga lett, hanem egy bensőséges betekintés egy sportoló küzdelmeibe. Az 1997 és 2000 között játszódó történet bemutatja nekünk Markot, aki bajnokként remekül küzd, és aki otthon a barátnőjével, Dawnnal (Emily Blunt) inkább egy elveszett léleknek tűnik némi kontrollmániával: mert ugyebár nem mindegy, hogy fél vagy másfél banán kerül a reggeli proteinturmixba. Szeretik egymást, de borzasztóan kommunikálnak, és mindketten diszfunkcionálisak a maguk módján. 

Dawn aztán a lehető legrosszabb pillanatot választja a balhézásra egy kulcsfontosságú japán összecsapás előtt. Mark még soha nem vesztett el egyetlen meccset sem, a vereség teljességgel elképzelhetetlen számára. Ezúttal viszont veszít, és miután visszaballag az öltözőbe, magába roskadva zokogni kezd. Johnson eléri, hogy úgy érezzük: ez a veszteség aláásta Mark egész identitását. A film első felének drámája Mark opiátfüggőségére és az abból való kilábalásra összpontosít.

Egy túladagolás következtében aztán kórházban köt ki, ahol meglátogatja jó barátja, harcostársa és edzője, Mark Coleman (Ryan Bader). Kerr mélypontra kerül, majd miután kemény melóval felépül a függőségéből, józansága csak fokozza a feszültséget otthon. Amikor pedig már úgy gondolnánk, hogy Dawn képes uralkodni a saját dühén, összetöri Mark szívét - és a miénket is.

A Zúzógép sokkal feszesebb, koherensebb alkotás, mint a tavalyi, szintén igaz történetet feldolgozó Vaskarom, amit szintén szerettünk, és remekül visszahozza a kései kilencvenes-ezredfordulós évek hangulatát. Legnagyobb meglepetése azonban a 2000-es Pride bajnokság előtti csúcsponton történik. Mark tizenöt másik harcossal együtt verseng a kétszázezer dolláros fődíjért, és köztük van haverja, Coleman is. Klasszikus fordulat lenne, hogy a végén szembe kell nézniük egymással az utolsó fordulóban, és nagyon úgy tűnik, hogy Kerr visszatért a régi csúcsformájához. 

A Zúzógép azonban nem egy sportfilm, ami diadalmámort akar kicsalni a nézőjéből, hanem valami sokkal megindítóbb és emberibb dologra vágyik. Mark azáltal győz, hogy végleg elengedi a győzelem hajszolását.