látó díjátadó.jpg

Eddig 33-szor díjazta szerzőit az erdélyi szépirodalmi lap

Idén már 33. alkalommal osztotta ki a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztősége a lapban publikált szerzők közül válogatva évzáró nívódíjait. Harminckét év alatt közel 120 alkotó vehette át vers, próza, esszé, kritika, dráma és debüt kategóriában a pénzjutalommal járó elismerést.

A nívódíj 2019-től az 1000 USA dollárral járó Jackovics-díjjal bővült, amelyet a legjobb dráma szerzőjének oszt ki a szerkesztőség.

2024-ben Antal Balázs (próza), Fancsali Kinga (debüt), Mărcuțiu-Rácz Dóra (kritika) és Papp Attila Zsolt (vers) vehette át a Látó-nívódíjjal járó pénzjutalmat.

A Jackovics-díj 2024-es nyertese Kincses Réka a Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza című drámájáért.

A Marosvásárhelyen megjelenő Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztői elsősorban a kortárs erdélyi magyar irodalom folyóiratát szeretnék létrehozni, miközben, talán épp ezért, szeretnék bemutatni más vidékek, országok, más világok magyar és nem csak magyar irodalmát is, méghozzá széles literatúrai és kulturális spektrumban. A kiadvány jelenlegi főszerkesztője Vida Gábor, aki nemrég vehette át a Szépirodalom kategóriában a Szépírók Társasága idei díját.

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – február 24.

Nagyszabású magyar Depeche Mode-produkció Berlinben, gyermekirodalom az Akváriumban, Donizetti darabja újra az Opera műsorán – hírösszefoglalónk.

Hírmozaik – február 23.

Szarka Tamás turnéra indul, pásztorok és legelők nemzetközi éve, Kurtág-kézirat került elő, Musical Színjátszó Találkozó, az Ismerős Arcok új lemeze.

Hírmozaik – február 22.

Közösségi napot tartanak Kálloy Molnár Péter emlékére, német alkotás lett a legjobb film a Berlinalén – hírösszefoglalónk.

Elhunyt a kortárs magyar plasztika egyik legeredetibb alkotója

A Munkácsy-díjas keramikus- és szobrászművész 79 éves volt.