A kiállítás előkészítésekor senki sem gondolta, hogy egy világjárvány megjelenésével ezek a helyzetek és érzetek még jobban kiéleződnek. A koronavírus hatására a mókuskerék sokak számára leállni kényszerült –  megakasztva munkafolyamatokat és elbizonytalanítva megélhetéseket, – mások számára pedig még jobban felgyorsult, és sokan egy újfajta szorongással találták magukat szemben. Meghatározó tapasztalttá vált, hogy féltünk az ismeretlentől, a kiszámíthatatlantól, attól, hogy nem tudtuk, meddig fog tartani ez az állapot. Sokakban felmerülhetett, hogy visszaállhat-e a „normális” élet, és mit nevezhetünk majd ezentúl normálisnak? Most, hogy a fokozatos enyhítésekkel ismét egy megváltozott helyzetbe kerültünk, fontossá válhat az a kérdés, hogy miként tekinthetünk azokra az élethelyzetekre, amelyek eddig sem voltak problémamentesnek nevezhetőek.

A kiállított munkák, noha jóval a koronavírus megjelenése előtt készültek, mégis számos olyan nehézségre mutatnak rá, amelyek az elmúlt hónapokban még jobban előtérbe kerültek vagy új jelentésrétegekkel gazdagodtak. A kiállítás címe ironikusan fordítja ki az ismert film mondatát, hiszen azt eddig is sejtettük, hogy semmi sincs rendben, de most már talán beszélni is tudunk róla.

Mégis, milyen kiutak létezhetnek az egyént egyre jobban felemésztő helyzetből? Ki tudunk-e még kapcsolni, és ha igen, hogyan? Felmerül a kérdés, hogy mennyiben nyújthatnak segítséget a különböző terápiás és önsegítő módszerek vagy a lassulást előtérbe helyező stratégiák. Hogyan értékelődnek fel a nem tudományos és racionális, hanem intuitívabb, spirituális és mágikus viszonyulások?

A nemzetközi, a régió alkotóit előtérbe helyező csoportos kiállítás egyfelől olyan műveket mutat be, amelyek hol közvetlenül, hol áttételesebben foglalkoznak a szorongással és a stresszel. Ehhez kapcsolódva hangsúlyossá válik a (művészeti) munka egzisztenciálisan kiszolgáltatott jellege, a művészként való elhelyezkedés és az önreprezentáció nehézsége, valamint a tágabb értelemben vett létbizonytalanság kérdésköre is. Másfelől részben egyéni, részben közösségi rítusokat, megoldási javaslatokat mutat be a kiállítás, amelyeket a művészek hol követendő példaként, hol pedig kritikusan értelmeznek. Az alvás és pihenés fontosságának visszahódításától kezdve, a különböző meditatív, távol-keleti praxisokon át, a társadalomból kivonuló, közösségi modellek kialakításáig a kiállítás a válaszok heterogenitását helyezi előtérbe.   

Nyitókép: Ember Sári alkotása. Forrás: budapestgaleria.hu