A megújrázott siker egyik fő oka alighanem éppen az lehetett, hogy az alkotók nem bódultak bele a szállóigéket termő első rész kultuszába, s ájtatos önidézetek helyett eredeti történettel, új karakterekkel álltak elő. A macska-egérharc antagonisztikus alapsémája természetesen és egyszersmind közörömre nem változott, ám a pokoli Moloch fanyar humorú figurája s megannyi ironikus kiszólása éppúgy friss lendületet adott a rajzfilmnek, mint a már régóta szívünkbe zárt, ismerős figurák (pl. Bob Poljakoff, Fritz Teufel, s természetesen a 4 patkány) számos új vonása.
Meglehet, a Macskafogó 2-ből nem kapnak szárnyra újabb szállóigék, de a film szövege ezúttal is szórakoztató és szellemes. Helyenként már-már túlságosan is szellemes, hiszen egyik-másik utalást még a sajtóbemutató kiművelt emberfőkből verbuvált közönsége sem tudta kihüvelyezni. Így a kezdeti percekben felvezetett Stanley és Livingstone-epizód jórészt értékeletlen maradt, s hasonlóképp kevéssé talált visszhangra az amúgy elementáris guelf-ghibellin-utalás. Alkalmasint nagyobb tetszésre számíthatnak a bőkezűen adagolt szóviccek (pl. borz-alom, borzalom), az összekacsintást nyomatékosító önirónikus kiszólások, s a populáris kultúrát felidéző allúziók. Ez utóbbiak már a film képi világát is nagyban meghatározzák, s ha olyik utalás erőszakoltnak is tűnik (így Rambo vagy Napóleon figurájának felbukkanása), Cin City képsorai és a televíziós hírműsor-paródiák bízvást telitalálatként értékelhetők.
 |
Akárcsak az első részben, úgy ezúttal is szerencsésen és áldásosan internacionális jellegű a film humora; a magyaros utalásrendszert, mondhatni, egyedül Éles István hangutánzásai képviselik a produkcióban. Igaz, a Korda György tenorjában kommentált végső pókerösszecsapás a sátáni erőket képviselő Moloch és az itt már szuperrobotként figuráló Macskafogó között a másfélórás mozi egyik legmulatságosabb pillanatát jelentette a közönségnek.
A Macskafogó legendás magyarországi sikerének egyik záloga vitán felül az előkelő szinkrongárda volt. Nos, a második részre is számos nagyszerű színész kölcsönözte ki orgánumát a rajzfilmfigurák számára. Így az időközben kissé elnehezült 4 balettpatkány ezúttal is Béres Ilona, Pálos Zsuzsa, Kern András, illetve Szombathy Gyula hangján szólal meg, Sinkó László maradt Grabovski, s a némiképp perifériára szorult Teufel-Safranek páros is változatlanul Benedek Miklósnak és Haumann Péternek köszönheti karakterét. Különlegesség gyanánt említendő, hogy a második részre szenilissé aggó Poljakoff rendőrfőnök megszólaltatója - Kállai Ferenc helyett - az azóta elhunyt, ám még emez utolsó, egérfarknyi szerepében is brillírozó Darvas Iván lett. Az első Macskafogó több rajzfilmslágert is útjára bocsátott, ám a második részben jóval kisebb tér jutott a zenének, s alighanem a záró stáblista alatt felcsendülő dal sem fogja homályba takarni Postássy Juli Cicadalát, vagy a 4 gengszter egykori lehengerlő belépőjét. Panaszra mégsincs okunk: a Macskafogó 2 nagyszerű rajzfilm és méltó folytatás. Megérte húsz évet várnunk rá.
