A moszkvai filmfőiskolán diplomázott, és itthon többek közt a Vasisten gyermekeivel, a Natasával és az Anarchistákkal aratott sikert. Hogyan került a produkcióba?
A film producerével tíz évvel ezelőtt ismerkedtem meg, amikor egy kazah tévésorozat néhány részét Budapesten forgatták és kerestek oroszul beszélő, a posztszovjet világban otthonosan mozgó munkatársakat. Én ugyan rendező vagyok, de annyira érdekelt a dolog, hogy jelentkeztem és rendezőasszisztensként részt vettem a munkában. Megbarátkoztunk, s utána megkerestek más munkákkal is Kazahsztánban. Így kerültem a kazah film közelébe. Sajnos a saját játékfilmjeimet itthon nem tudtam megvalósítani. Úgy gondoltam, hogy jó, akkor megismerem ezt a világot, és közben érdekes filmes munkákat is csinálok. Ez a negyedik film, amin együtt dolgoztam velük.
Gondolom, itthon nem nagyon lehetett látni ezeket kazah mozikat.
Nem. Minden nemzeti filmgyártásnak megvan a maga specifikuma, és sajnos egymás filmjeit nem nagyon látjuk, még a szomszédaink filmjeit sem. Pedig van közünk egymáshoz, nem is kevés. Most főleg a huszadik századi történelmünkre gondolok.
Mi jellemzi most a kazah filmet, akár tematikájában, akár vizualitásában?
A szovjet időszak élesen elválik a maitól. A Szovjetunió felbomlása után az utódállamoknak meg kell találniuk az identitásukat, így manapság nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a történelmi játékfilmekre. A múltfeltárás nagyon fontos számukra. A kazahok nomád nép voltak, egészen a múlt század elejéig egy harcos, sok külső ellenségtől fenyegetett nemzet. Tehát nagyon sok és látványos történelmi film készül. A legutóbbi nagy siker például egészen a szkíta korig megy vissza, hiszen a mai Kazahsztán területén volt a szkíta birodalom nagy része. Ma más hangsúllyal jelenítik meg a szocialista időszakot is. A fény őrzője című film a hetvenes évekre koncentrál.
Kicsit olyan, mintha a kazah Cinema Paradiso lenne.
Persze, a fabula hasonló: egy kisfiú és egy öreg mozigépész barátsága áll a középpontban. Kissé talán pikareszk sztori, amelyben egy kazah háborús veterán elrontott sorsa párhuzamba kerül a klasszikus mozi hanyatlásával. De nem akarok részleteket elárulni. Nagyon költői és szerethető film, ennyiben tényleg Cinema Paradiso à la Kazahsztán.
Jermek Turszunov rendezővel milyen volt a közös munka? Dolgozott vele korábban?
Igen, azért is hívtak ebbe a filmbe, amelynek egy részét egyébként Budapesten forgattuk. A film elején lévő világháborús jeleneteket. Főleg ezekben a részekben volt fontos szerepem, de aztán maradtam az egész forgatás alatt mint második rendező. Korábban egy vígjátékot forgattunk együtt Kempir (Nagymama) címmel, de ez már régebben volt.
Amennyire Turszunov filmográfiáját ismerjük, úgy tűnik, szereti a természethez közeli hősöket.
Az első filmjeiben mindenképp. A Kelin (amit talán Hozománynak fordíthatnánk) benne volt az Oscar shortlistben is. Majd következett a Shal (Az öreg), amely talán Hemingway Az öreg halász és a tenger című művéhez hasonlítható, cápák helyett farkasokkal, egy nagyon szép film. Az utóbbi években mai társadalmi problémák felé fordult inkább. Aktívan részt vesz az új társadalmi folyamatokban, és fontos szerepet vállal a társadalom „felvilágosításában”.
Mit tudhatunk a színészekről, akiket A fény őrzőjében látunk?
Jermek Turszunov általában bátran választ nem közismert színészeket. Ennek a filmjének a főszereplője is egy harminc éve nem szerepelt, idős színész bácsi, aki szinte már le is mondott a pályáról. Kiváló színészek vannak egyébként Kazahsztánban. Nagy kazah sztárok azonban még nincsenek. Majd lesznek.
Miért ajánlaná A fény őrzőjét a magyar a közönségnek?
Mert nagyon ismerősek lehetnek számukra például a szocializmus késői korszakának az itthonihoz hasonló jegyei. Nagyon érdekes aztán a film képi világa. Tartalmi szempontból pedig egy nagyon kedves emberi történet, egy megható filmballada. És ajánlom azért is, mert magyar volt az operatőr, Szecsanov Martin, aki díjat is kapott ezért a filmjéért a rangos Kinoshok filmfesztiválon, és ott lesz a szerdai vetítésen. Egy egész kis magyar team dolgozott Kazahsztánban. Magyar volt rajtunk kívül a társproducer és volt egy magyar technikus munkatárs is.
Mikor forgat itthon? Rég lehetett önnel idehaza találkozni.
Ennek egyik oka az, hogy elég sokat vagyok abban a térségben. Moszkvában dolgoztam egy tévésorozat munkatársaként, az utóbbi öt évben Oroszországban, Kazahsztánban voltak munkáim. Oroszországtól már valószínűleg sohasem tudok elszakadni, bár mostanában kicsit eltávolodtam, mert nagyon izgat a közép-ázsiai régió. Ennek ellenére szeretnék itthon is dolgozni. Ennek ideális megoldása az lenne, ha összehozhatnék egy kazah-magyar produkciót, amin most épp dolgozom, utána pedig magyar filmeket is akarok csinálni. Tehát rajta vagyok. Pályázom, pályázom…
